Petró János
Az első 25 év... Thealter cédulák
Mint apró festékcseppek az ecsetről A papíron, olyan váratlanul és hirtelen Jelennek meg a pillanatok előttem. Átéltem-e, vagy csak elmeséltem?
Jeles Andrással kezdődött. Persze azelőtt is volt színház és azután is. Ám a 8:15-ös Csoport rendezvényén filmen levetített előadás, A Mosoly birodalma a Monteverdi Birkózókör tolmácsolásában valamit átírt bennem. Ha jól gondolom az időt visszafelé, ez csak két-három évvel lehetett az első Thealter Fesztivál előtt. Mindent, amit színházról tudok, azt a nézőtéren ülve szereztem meg. Nem sok, de mégis pótolhatatlan. Talán mind a huszonöt fesztiválból láttam legalább egy előadást. Talán. Mert színházról írni, csak jóval később kezdtem el.
„A nyolcvanas évek vége felé már itt laktunk a Hajnóczy utcában. A nagyszobában tornyokként emelkedtek a könyvek, mi a földön, ágybetéten aludtunk. A junoszty televízió nem kapcsolt ki magától. Annamari és Julcsi szokása volt reggel átjönni hozzánk, kutatták alszunk e még. Rámásztak mellkasunkra, beleszuszogtak arcunkba, suttogtak fejünk felett. Azon a reggelen is folyt a szertartás. Halottam, ahogyan apró lábaik neszeznek az előszobában, jöttek, másztak szuszogva. De aztán csend. Egyikük ezt suttogta: pssszt, apa megint színházban volt!” [1]
Annamari tizenöt éve lett önkéntes, szülői engedélye volt arról, hogy „nemszázas” művészekkel éjszaka Szeged utcáin mászkálhat. Első feladata testhez álló volt, a Sardaffas, a hímboszorkány – A lidérc, mint a megvilágosodás[2] című beregszászi darabban szereplő párhetes malacot őrizte, kergette naphosszat a Laposon. Julcsival az első sorban ültünk, Szűcs Nelli éppen az ölünkbe szülte meg Trill Zsoltot, odapottyantotta elénk a homokba, méhlepényestül. Még egy-két év és Julcsi is ott ült a Zsina udvarán. Feleségem festette ki az előteret, a falra írt Tolnai Ottó idézetet én választottam. Ez a 25 év meghatározta családunk első 30 évét is. Gyerekeimnek csak ugyanezt az iskolát adhattam, színház az első sorból: Metanoia, Rakétabázis, Kapolcs és Beregszász, Shakespeare Fesztivál. THEALTER.
„És csak ültek az autóban, néztek hosszan előre. Nem szólt senki, lassan hajnalodott. Négy óra alatt oly távoli lett minden, amit színházról, színjátszásról, Hamletről gondoltak. A szélvédőt lassan borították el az öngyilkos, apró bogarak. Pihent az ablaktörlő. Éjjel kettő után máshová érkeztek, mint ahonnan délután elindultak.”[3]
Ilyen volt az első huszonöt év...
[1] Kékítő golyó – Thealter blog.
[2] 2001. július 26.
[3] Nekrošius Hamlet
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Még egyszer a szurkolásról; Én kérek elnézést; Az én váram; Valami fekete érthetetlen szörnyűség; Partizándalok; VB-arany 700 pengő kölcsönből; Mint egy tündér; Hajrá Szeged!; Egy apa-lány kapcsolat; A szegedi Turul; Nemnézőszám; Vidd haza a kapufát; Amikor még nem volt szurkolói kártya; Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán