SzegediLap

Székó Gábor szobrai elé

Tamási Áron Szűzmáriás királyfi című regényében írja: „akik csak nagy hegyes épületet látnak a toronyban, puszta követ a kőben, és nem érzik azt a megfoghatatlan és legszebb valóságot, amit a tornyok, kövek és minden dolgok látása rögtön megteremt.” Az itt látható alkotások többsége a zalaszentgróti művésztelepen készült, ahol adva van minden − a köveken és a szerszámokon túl az elvonulás és az elmélyedés lehetősége is, kizárva a zajos, olykor elviselhetetlen valóságot, melyet csak az itt születő szépséggel lehet megváltani.

Székó Gábor több szobrának megvalósításában dolgozhattunk együtt. Kezdetben egy morzsányi ötletből indultunk, aztán újra és újra nekirugaszkodva szép lassan az ő kezébe került át a megszülető mű, kiteljesedve, öntörvényű alkotássá válva.

Együttműködésünk pont az ellentettje a szokásosnak, ahol a szobrász keres építészt a talpazat elkészítésére. Itt az építész keres szobrászt, hogy életet leheljen a föltehetően szigorú rendbe.

Amikor először láttam a kiállításra előkészített alkotásokat, mindjárt az ötlött az eszembe, milyen gazdag az, akinek ilyen szép szoborgyűjteménye van. A kertben lapuló, szépen formált kavicsok Székó Gábor kezében azonnal szép kompozícióvá állnak össze, hisz egy korábbi szobrának az alkotórészei. A kerti sufni is majdnem kész szobrokat rejt.

Számtalanszor voltam tanúja, hogy a mindenfelé talált és félretett kő- és fémdarabokból hogyan varázsolt újabb és újabb műveket. S mily gazdag a teremtő erő, amely először gondolatban, majd kézzel tapintható formában teljesedik ki!

Csak néhány szobornak van címe − Magány, Lebegés, Fogságban. A nekünk tetsző névtelen szobroknak pedig mi magunk, a nézők adhatunk címet. Ha jól megvizsgáljuk és kíváncsian rácsodálkozva sikerül megfejteni a kompozíció lényegét, akkor könnyen társíthatjuk a hatására bennünk ébredő gondolatokkal és érzésekkel.

Hogy milyenek is az itt látható szobrok? Hát, nem kis- és „nagy” térplasztikák, hanem kő- és olykor fémmel társított térbeli kollázsok. Néha a kölcsönvett festőecset be is aranyozza őket. Mindegyike magában hordozza a monumentalitást is. Mondhatnánk, hogy kis épületmakettek. Időnként szívesen lopnék tőlük ötletet, de tudom, hogy ami a szobor lelke, az azonnal elillanna, s egy mostanság divatos blikkfangos házzá szegényedne. A szobrászat és az építészet közvetlenül nem átjárható, de együttesük mindig gazdagabbá lesz.

Az itt látható művek mindegyike egy-egy sikeres bizonyíték az egyensúly megteremtésére. Az egyensúly, amire úgy vágyunk a magunk életében, itt kézzelfogható valósággá válik.   A súlyos kőtömbök látszólag a gravitációnak fittyet hányva lebegnek, szállnak a levegőbe. Aztán a diadal, hogy mily gyöngének tűnő pálcikák és szépen gömbölyödő kavicsok röptetik őket.

Javaslom, mert nekem mindig bevált: ha egy múzeumból vagy kiállításról távozunk, mindig válasszunk ki egy alkotást, amit szívesen hazavinnénk. Így maradandó lesz az egész élménye, és pontosan meg tudjuk fogalmazni, hogy miért pont azt művet választottuk.

Végezetül szintén egy idézettel zárom soraim, újfent a már említett Tamási-könyvből: „…az volt a legnagyobb gyönyörűsége, amikor ő mondhatta meg másoknak, hogy mi van ebben a világban elrejtve a látó vakok elől; amikor odavarázsolhatta az értelmet, és világít annak az igazságnak, amit ő teremtett újjá.”

Vesmás Péter

Székó Gábor Egyensúly című kiállítása 2017. szeptember 7. és október 3. között tekinthető meg a Somogyi-könyvtárban.