Petró János
Thealter cédulák 3.
Morgan és Freeman
„Anyám felhővé vált,
s apám felett lebeg, aki folyó lett.”[1]
Fehér Ferenc tavalyi előadása, a Running őszinte csodálatot váltott ki belőlem és ezen nem változtatott a Morgan és Freeman sem. Igazából nem is tudtam mit kezdeni azzal a mondattal, ami a Zsina kertjében közvetlenül az előadás után hangzott el: „én nagyon csalódott vagyok, sokkal többet vártam”. Egy ennyire meditatív előadás után öt perccel hogyan lehetne megfogalmazni, mit vártam, és mennyi a sokkal több és mennyi a kevés? Amikor még fel sem fogtam igazából, hogy mit láttam. Most, tizenöt órával az előadás után még azt sem tudom megfogalmazni magamnak, hogy egyáltalán vártam e valamit? Vagy mégis? Ha vártam valamit, úgy a legpontosabb akkor vagyok, ha azt mondom, pontosan ezt vártam. Erre vártam, hogy vasárnap estére a Régi Zsinagógába néhány percre visszaköltözzön a szépség. Egy alig érezhető szárnyérintés, ennyi is elég.
Fehér Ferenc világa számomra egy borzasztóan zárt, már-már bántóan magányos világ. Ezért szép. Mert talán ez adja azt a pluszt, amit csak ő tud eltáncolni a színpadon. Az önmaga alkotta zenére, az önmaga által kidolgozott mozdulatok sajátos harmóniájával. Senkit sem láttam még ennyire személytelenül beleolvadni a színpad fekete hátterébe, eltűnik, de tudom hogy ott van, aztán még sincs ott. Csak valahol bennem mélyen az utolsó befejezetlen, tétova mozdulat. Már a korábban említett Running című előadásban megfogott, hogyan képes két ember (Fehér Ferenc és Yumi Osanai) annyira összeolvadni a táncban. Most továbblépett, s egy báb, a testétől elválaszthatatlan, a lelkétől még inkább, határozza meg minden lépését. Gyorsan felmerül a kérdés, hogy ki is a báb? Persze, hogy mindkettő. Éppen melyik én az erősebb, az irányítja a táncot. Ettől lesz az egész olyan, mint egy lebegő, meditatív utazás.
Hogy írásom mégis ennyi kérdőjelet mutat, nem a tanácstalanság jele. Sokkal inkább annak, mennyire biztos vagyok véleményem igazában. Fehér Ferenc valami olyasmit tud, amit mindenkinek látnia kellene.
Fehér Ferenc: Morgan és Freeman
Fotók: Révész Róbert, MASZK Egyesület
[1] Lee Gil Won : Meditáció felhőről. fordította: Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thelater 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán