Petró János
Rémmese és elfeledett ének
– színházcédulák –
„A HALÁLOM te voltál:
megtarthattalak,
miközben minden lefoszlott rólam.”
Paul Celan: A halálom (Kántás Balázs fordítása)
Rémmese. Beülni lassan emberöltőnyi évvel a hátam mögött egy alig játszott Brecht darabra, olyasmit nézni, amit szeretnék örökre feledni, kétes kimenetelű vállalkozás. Hogy ezt ráadásul „gyerekek” játsszák el, akik láthatóan nem is igazán értik, mit adnak elő, csak növeli a vállalkozás katasztrofális kilátásait. Vagyis értik, érthetik, mert mitől is lenne jobb a világ, az a világ, aminek eljövetelét vizionálja a gömbfejűek és a csúcsfejűek harca. Nap mint nap megélhetjük, csak az elnevezést kell behelyettesíteni. A cél nem változik, a hatalom és a vagyon birtoklása. Minden más csak felszínréteg, amit mi a valós életnek vélhetünk. Tetszett is meg nem is. Így tudtam összefoglalni még két nap elteltével is az előadást. Tetszett, mert már szinte perverz módon vonzódok a hosszú, vontatott, szövegközpontú előadásokhoz, nem tetszett, mert most úgy gondolom, nem biztos, hogy megnézném negyedszer, vagy ötödször is, pedig nekem ez valamilyen szinten az érték mértékegysége. Fontos tanulság azonban volt. Ha a gömbfejűek vannak éppen hatalmon, össze lehet kacsintani poénokon, célzásokon. De mi van, ha a csúcsfejűek kerekednek felül? Semmi sem változik, a hatalom és a hatalom ugyanannak a farkasnak két álkapcsa. Teljesen mindegy, melyik mar beléd.
Elfeledett ének. A szépség örök. Viszi magával az ember és örömmel gondol vissza arra az egy órára, amikor önfeledten ült a Zsina nézőterén. Nem foglalkoztatta hogy odakint dühösen dörög az ég és eső veri a háztetők cserepeit. Hogy valami különleges erő csak pont azt a húsz nézőt küldte ezen az estén erre az előadásra, aki megérdemelte, hogy részese lehessen. Nem kell keresni az egyes jelenetek között kapcsolatot, nem kell keresni a cselekményt, nem kell kérdezni, nem kell hallani, nem kell látni. Csak befogadni. A képek szépek, a zene szép, a mozgás szép, a fények is szépek. Szépek a színészek, a báb a kezdő és záró képben szintén szép. Elég ha ülök a nézőtéren és átjár a végtelen harmónia. Minden percben elfelejtek egy szót, mire vége és felállhatnék a taps után, már nincs is mit leírnom. Szent és teremtő pillanat!
fotók: Révész Róbert (MASZK)
2013. május 15-én a Régi Zsinagógában a Színház- és Filmművészeti Egyetem V. évfolyamos színművész-bábszínész szak hallgatói bemutatták Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag a gazdaggal társul szívesen című rémmeséjét; 2013. május 17-én pedig a Kompánia Színházi Társulat az Elfeledett éneket vitte színre ugyanitt, amely egy színház-archeológiai kalauz.
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán