Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petró János
Két vers a költészet napjára
 
A költők tavasszal
 
Nem törleszkedünk macskamód senkihez,
a hűséges kutyatekintet sem a miénk,
és kósza gondolat sem járja át agyunkat
cél nélkül. Nem vagyunk kicsik,
és nem vagyunk nagyok, eszmék
csak úgy nem rágják lelkünk, nem,
nem, azok nem mi vagyunk!
 
Mert a költők tavasszal már kerékpárral
járnak, nem várnak csodára, cselekednek.
S csaták hosszú során át hiába esnek,
hiába kelnek, nem úsznak az árral,
de szemben már rendben mennek,
büszke arcuk a napnak, hajuk a szélnek
tartva, látod mily nagy is e lélek!
 
Lányok szép szemébe gyakran
feledkezünk, hogy valóra nem vált
álmaink emléke ne bántsa
reményünk bontakozó szavát.
Keresetlen szép sorokkal,
rafinált rímekkel döntjük el
a már régen megnyert csatát. 
 
A verset, mint a szép nőt,
hagyjuk, irányítjuk csak, hogy
kedvünkre nyíljon, kezünk
hárfakönnyű érintése simogatás.
Mint ahogyan soraink vezetik
a szépre éhes szemet, úgy pihenhet
lelketekben a megkívánt varázs.
 
Szeged, 2005. április 11.
 
Mert virágszirmok
 
Lassan imbolyogok hazafelé,
a nap kel, gallérom hajtom.
Mert színes virágszirmok hullnak.
Hát így megyek a másnap elé,
amikor utam újra járom.
Mert színes virágszirmok hullnak.
 
Szeged, 2014. április 11.
 
 
  
 
pj.jpg
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.