Marton Árpád
„Anima mea in dolore est” –
– hömpölyög a latin gyászima bennem, amióta Balogh Sándor szobrai körül bolyongtam a múzeum kupolacsarnokában. Panteonjában a nő, a lélek, a szépség, a születés és az elmúlás komor és méltóságteljes szertartásának.
Anima tudvalevőleg lélek, nőnemben a férfilélek mélyében megbúvó női aspektus. Ha Balogh Sándor nőfiguráit olvassuk animaként, mellbe vág, összerándít bennünket a nőalakok sokaságában föltárulkozó védtelenség, kín. Aki ilyen nőalakokkal népesíti be világát, az igazán tudja, mi a szenvedés. E bronzba öntött, márványba és fába faragott animák majd mindegyike a lét kínjának rándulásában feszíti szét az anyag határosságát, arcukat, akár a Léthébe, merítik hajzuhataguk feledésfolyamába, vonaglón és reménytelenül feszülnek a matéria-máter arctalanságába oldódni, míg sudár idomaik, mesterien megmunkált felületeik finom részletszépségei újabb tragikus vonást adnak e végtelenül drámai művészethez.
Hisz az egzisztencializmus jótékonyan szépít: az egyénivé válás nem kilépés, sokkalta inkább kiszakadás. A születés: levethetetlen kín. Erre tanítanak Balogh Sándor egyén-előttibe kétségbeesetten vágyakozó lányaktjai, erre vigasztalan bűntudattól sebzett anyafigurái. Az „örök női” negatív apoteózisa ez a szobrászat, a szüntelen vajúdás könnytől áradó anti-evangéliuma. Ha túlélő gyermekeikért zokogó Niobéi egyszer-egyszer légiesen nyúlánk aktokba iramlanának, átpuhítva a körtefa, átmelengetve a márvány erezetét, torzólétük ott is afféle pallos az éden kapujában. Másutt valószerűtlen vergődésük, groteszk gesztusaik ütnek szíven a megformálás könnyedségétől fölerősítetten. Balogh Sándor „de profundisának” párját talán csak Rodin Pokol-kapuján láttuk ily lemeztelenítő pőrén. Monumentális, tömbszerű kisplasztikáinak egynémelyike – kivételesen – emberpár képében formázza a lét teljes kiúttalanságát: a primitív totemek organikus formáit idéző kettős emitt idegenkedve vallatja egyik a másikát, a társba-oldódás ígérete nélkül, amott akár Pompeji lávába fagyott boldogtalanjai, csakhogy ezúttal a tekintetet is látnunk kell. Irtózat vonaglik abban a küszködésébe merevült, egymásnak kárhoztatott párosban, irtózat szemez azon a női arcon.
A művész önarcképét reneszánsz előképekre rezonáló, mesteri grafikák keretezik, Michelangelo apokalipszis-alakjait idéző, könyörtelen erővel. Lám: ide érkeztünk a görög szépségeszménytől. A rémület, az illúzióvesztés világába. Ez a legvégső hellénizmus. A kiúttalanság totemeit formázzuk az egymáséba gabalyodó, vergődő tagjainkkal. Elemi erejű művészet ez, ment minden szépelgéstől. Megszenvedett igazsága hátratántorít.
(Balogh Sándor Alakmások c. kiállítása december 15-ig látható a Móra Ferenc Múzeumban)
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp., 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp., 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp., 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp., 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Táj, kép; Korai sirató; Giccs más a király; Holtszezon; Verismo negro...; Zene, fülemnek; (Intermezzo No. 2...); Belepte a nyál...; Alpesi Alhambra; A Madách Szníház fantomja...; Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D'Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin