Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Marton Árpád
Szeged Tabánja
– Fári Irén és Simoncsics János könyve a régi Palánkról –
 

palank1.jpg

Mert hisz a Tabán a Krúdy Gyuláé. Ámde ha így van, a szegedi Palánknak is megvan azért a maga Krúdyja: Tömörkény István. Akiről – ki más – épp Krúdy jegyzé föl, hogy: „az Alföld felett álomként tűnik el egy fehér kócsagmadár, Tömörkény lelke.” Juhász Gyula meg, a palánki ábrándok leghívebb poétája: „Itt élt, álmodozott / és tért pihenőre Tömörkény / Vándor, szent ez a hely, / míg magyar él s híre száll.” És hát a múltba merengés, letűnt időkbe való szelíd andalgás mindannyiunk szíve vágya. Az ember már csak olyan teremtmény, hogy amit épít, szereti lerombolni, hogy azután visszaemlékezhessék majd rá, amit meg az ősei romboltak le, azt szeretné abba a patinába vontan szemlélni, aminő ragyogásban épp csak azok nem látták, országos nagy dolgaik közepett.
 
palank-1.jpg
Lássuk csak: megfordult-e valaki a maiakból még a Sáncpart utcában? Akad-e, ki a Rozmarin – véletlenül sem Rozmaring! – utca helyét meg tudná mutatni arrafelé jártunkban? Hát a Szív, a Kereszt utcába ki tudna elvezetni ma már? K avagy g betűvel írandó az egykor volt Szekfű ucca? S tudnók-e, kihez forduljunk, hogyha hangjegykereskedő iránt mutatkoznék hirtelen igény? Tajtékpipametszőt hol találjon az ember hirtelenjében? Merre szalasszuk a segédet, ha Csakovicsné Csokics Polixéna és Zsifkovicsné Radoszláv Katalin háztulajdonosnők csomagocskáiból egyik a kiszolgálópulton felejtődött? S halkan kérdezzük csak: merre induljunk, ha netán polgári kéjhölgytartó szolgálataihoz folyamodnánk? (Belegondolni is szörnyű: az utóbbi üzem alig néhány méternyire feküdt a Szent Erzsébet Leánygimnáziumtól, kertaljában a rosszhírű Wagner-fürdő gőztől homályos, síkos padlatú termeivel. Igaz, Zerkovitzné Princz Janka nőnevelő intézetének növendékei is épphogy csak megmenekedtek az Oskola utca 18. nevezetes albérlője, bizonyos Rosenfeld Mátyás tolakodásától, ki is pár esztendőkkel utóbb a „Gizella” kalaposüzlet masamódjait próbálta bevonni az osztálykülönbségek fölszámolásába – talán épp a ház szülöttének melódiáját, az Uncili, smuncilit duruzsolva fülecskéjükbe?) Bizony, miként a tavalyi hó, eltünedeztek szépen a régi Szeged belső városrészének kedves, meghitt, esetlen utcácskái, el a kidőlt-bedőlt házacskák, miket dolgos igyekezet tapasztott egymás mellé, de a módos jólét kisimultabb vonalú, nyájas ablaksorai rátarti árnyékvetőikkel éppúgy, el a fancsali bádogcégérek, bumfordi kerékvetők és cirkalmas lámpavasak, a fényes üzletmenetet tudtul adó stukkók és a névtelen csődök hallgatag szégyenfoltjai, és hiányukért csakis az kárpótol némely mértékben, ha kezünkbe akad Tömörkény tárcája a Régi világból: lám, nosztalgiázásért igazán nem kellett kiböjtölni a zord modernitást. Benne lapult az a falrésekben! Ámde a német erődítéstan sáncain, török bazár örökében, szerb zsibvásár és izraelita kótyavetye hangzavarában megtelepült régi palánki világban mégiscsak derekas magyar élet zajlott. Vendéglők, halfőzőhelyek, bormérések minden utcasarkon, de még inkább kettesével. Regényes sikátorok a dologtól hangos Tisza-part árnyékában: álmatag kapualjak és nyüzsgő terecskék, káposztalevél-kupacok barokk szoborcsoportok lábazatánál, országrésznyi, sáros térségek emitt és virággruppok amarra, sütödék és bútorüzemek, mezítlábas parasztgyerekek és bávatag úrasszonyok, borbélyok és bordélyok meglehetős összevisszaságban. És a fotográfus ott lapul minden zugban, a lapíró meg valamennyi napszakban lesben áll, körmöl az egyik, míg a másik megörökít. Csak a Szegedi Napló redakciója vagy három házszám mögött ver tanyát időről időre, hogy körültekintőbb lehessen az utókor elé táruló látkép.
 
palank-2.jpg
 
Ezúttal mégsem merőben csak ábrándozásra invitáló szépséges kalauzt kapunk kezünkbe. Házhelyek formálódásának, porták tulajdonosváltásainak, a városkép alakulásának precíz adattára társul Letzter és Landau képei mellé. Olykor új tények kárpótolnak kedves legendákért: megtudhatjuk példának okáért, hogy a régi „Hungária szálló” építőjében bizonyos Arleth Ferenc uramat tisztelhetni csupán Hild József helyett. (Gárdonyi, Mikszáth, a Pósa-asztal társasága tudta-e vajon?) Bánkódhatunk, hány Vedresnek tulajdonított csinos homlokzat lett a szocialista várostervezés áldozata. Vagy bekapcsolódhatunk a szerzők műhelyvitájába, mely – jobb felől üt, nekem fütyöl, bal felől üt, s nekem fütyöl alapon – Dömötörnek hívja az Árpád-kori tornyot, ámde a barokk szentegyházat a szépelgő Demeter névvel tiszteli mégis. A múzeum fotótárának ritkaságait napfényre hozó kötet csupán a korabeli fényképészet technikai korlátai miatt szenved némi hiányt. Lehetetlenség megidézni például a halpiac esti fényeit, imbolygó karbidlámpáit a bőgőshajókon. Kész szerencse, hogy a levett híd-ívek, bolthajtások, ablaktáblák és félreeső keresztutcák árnyai közt szabadon osonhat föl-le az olvasó képzelete.
 
pal_nk-3.jpg
 
pal_nk-4.jpg
 
(Fári Irén – Simoncsics János: Palánk. Szeged belvárosa egykor. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2013.)
 
(A cikket a könyvben megjelent képekkel illusztráltuk.)
 
 

 

martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).