Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
 Marton Árpád
„Színház! Pompázó hazugság”
Sándor János könyve a színház szerelmeséről, Juhász Gyuláról
 
sandor_janos_thalia_orokos_jegyese.jpg Megeshet, hogy az ugyancsak 75 éve halott géniusz, József Attila évfordulója háttérbe szorítja némiképpen az atyai mester megidézését. Pedig 75 esztendeje épp a költőhöz Kiszomborból gyalogszerrel zarándokló, egykori pártfogolt búcsúztatta barátját: „Sehol írt / nem leltél arra, hogy ne fájjon / a képzelt kín e földi tájon, / mely békén nyitja, lám, a sírt.” A versből csak utólag kiált föl a szárszói sínek mártírjának halálos késztetése a példakép végső követésére.
Juhász halála csupán két nappal követte 54. születésnapját: az életút két földi mezsgyéje – április 4. illetve 6. – ilyeténképpen szomszédos. Jellegzetesen juhászi vonás. Hisz – bár az utókor inkább a bús poéta, a bánathangulatok lírikusának arcvonásait őrzi –, kortársai a költő humorára, huncutul csillogó, sötét szembogarára is visszaemlékeznek. Sándor János új kötete ezt a Juhász Gyulát szándékozik életre kelteni, és sikerrel teszi. Alighanem az emlékév legizgalmasabb tisztelgése kerekedik ki tanulmányfüzéréből, amely laza kronológiába fogottan a költő és a színház kapcsolatát tárja elénk nehezen hozzáférhető dokumentumok, az irodalomtörténet szemszögéből félreeső adatok gondos egybeszedegetésével. A főrendezőből színházhistorikussá lett szerző által kijegyezgetett hírlapi hivatkozások még a színházrajongó-színházcsináló Juhász portréját is új megvilágításba helyezik: a Sárvári Nusi ablaka alatt kétségbeesetten föl-alá járkáló poéta képe mellé odahelyezik a sikeres daljáték-szerző, az élenjáró európai színházesztétika – Piscator, Tairov és Reinhardt – alapos ismerőjének, a nemzeti kultúrfölény és a szabadtéri színjátszás apostolának arcélét, de a költő tiszavirág-életű színidirektorságának történetét is. 

juhasz.jpg

Juhász Gyula
 
Ott lehetünk, amikor a pesti egyetem hallgatóját, a Nemzeti Színház szájtáti statisztáját a nagy Jászai oldalba taszítja a takarásban. Láthatjuk, amint az örömtől pirosló arcú költő a függöny elé lép az Atalanta diadalmas váradi premierjén, hallhatjuk irodalmi kabaréestek konferansziéja gyanánt, tanúi lehetünk, mint fáradozik sátoros irodalmi népünnepély szervezőjeként az újszegedi ligetben, mellé ereszkedhetünk, amint – oldalán Kosztolányival – expresszionista rendezésért lelkesedik a Magyar Színház széksorában és amidőn zenés népszínműhöz szurkol a dorozsmai nagyvendéglő táncszálájában, vagy amikor fabulákba szedett műismertetésekkel okosít apró munkáscsemetéket. Közben a váradi Kispipa meg a szegedi Kass színészasztala mellett éppúgy, mint a Juhász-versekben a korszak bámulatos színpadi csillagai sorjáznak Medgyaszay Vilmától, a neves sanzonett-től Étsy Emílián át Neményi Liliig.
A színikritikus Juhász előidézgetése külön is ínyencség a színpadot leigázó showbusiness uralmának teljében: „A színházi kultúra mai pesti haszonbérlői és vegyeskereskedői – írja 1927–ben – kitalálták és elterjesztették azt a babonát, hogy a közönségnek a kedvébe kell járni és mivel a szelleme kiskorú, nem szabad neki valami olyasmit adni, ami megerőltetné az elméjét és megzavarná az érzéseit.” Másutt: „Eljön még az idő és már itt is van, amikor nem lesz többé szükség az íróra és irodalomra a színpadon, mert egy bokorugró szoknya vagy egy födetlen váll, egy sárga piké vagy egy apacsfütty szebben beszél, mint a legszellemesebb Moliére és Molnár, szóval a látvány kell a magyarnak és a drámaköltés, amely a dionizoszi mámorral kezdődött, a látványos revülázzal fog véget érni.” 

sj.jpg

Sándor János
 
Sándor János legújabb, talán minden eddiginél olvasmányosabb könyve színház és költészet, Thália jegyese és Thália papnői örök, égi összetartozásáról tanúskodik aprólékos, filológiai pontossággal, ugyanakkor szeretetreméltó, anekdotázó formában.  
 
(Sándor János: Thália örökös jegyese, Juhász Gyula. Bába Kiadó, Szeged, 2012.)
 
 
martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).