Marton Árpád
Hódolat lovaknak s lovasaiknak
Richter Flórián barátom és testvérem idestova húsz esztendeje. Most, hogy az első diadalt követően vagy három esztendővel végre megadatott élőben látnom Flórián Horse Evolution showját, mégis a tiszteletteljes némaság vesz rajtam erőt. Ez a máskülönben befelé forduló, a maga útját konokul, magányosan járó ember olyasvalamit produkált a szemünk láttára, aminőt hétköznapi ember fölmérni is alig képes.
Húsz éve figyelem csodálattal és rokonszenvvel, hogyan lép tovább és tovább szakmai útján, két évtizede szorítok neki minden egyes lóról-lóra bevégzett csavart szaltónál, s figyelem rokonszenvvel, miként válik világelső lovas akrobatává és – ami, ha lehet, még több – mint vált műfajt, miután szaltózó zsokéként minden elismerést bezsebelt, s lesz nemzetközi sztárrá egy másik műfajban is, lóidomárként. Ebben az állat-ember viszonylatban számomra még több: egy ember életre szóló, sorsszerű elköteleződése nyilvánul meg.
Súlyos hivatás, nehéz elrendelés.
Hisz ne feledjük: a békéscsabai cirkuszplaccon magasló, hatpillérű óriássátor – nem férne be a szegedi Dóm térre – minden cövekével és minden négyzetcentiméternyi ponyvájával egy világraszóló magyar artistapár verítékéért adós. Egy éve sincs, hogy a felülmúlhatatlan Roncalli Cirkusz publikuma hevert a lábaik előtt – ez utóbbi intézmény Bécsben nem egyebütt, mint a Rathausplatzon büszkélkedik őszönte, és a benne fellépők csábító fölkérések közt válogathatnak. Flóriánt, Edithet és okos lovaikat az amszterdami Royal Carré Színház – kicsivel nagyobb és alig fényesebb a mi Operánknál – hatodik éve várja téli szenzációjául.
Az én testvérem és barátom, a berlini kötődésű Richter és a Jókaitól, Kleisttól is megörökített Renz cirkuszdinasztiák méltó örököse mégis a műértő magyar közönség babérjainak meghódítására tör.
Ahogy a gigantikus sátort nézem, furcsa kettősség kerít hatalmába. Párszáz kilométerrel nyugatabbra szmokingos publikum töltené meg a királykék kristálypalotát. Itt: néhányszáz lelkes lóbarát, eltévedt cirkuszrajongó.
Mert a Horse Evolution nem cirkusz.
Karusszel éjfekete holland frízekből és vakító arab telivérekből, spanyol magasiskola-lovaglás, a hajmeresztő „magyar posta” és a tüzes zsokéhajrá; valcer-álom á’la Wiener Hofreitschule, selyemszalagok fonása és lovakra koreografált ír sztepp – számainak egynémelyike szerepelt már korábban az előző Richter-alapítás, a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorában. Egy műsorfolyamba, egységes látványdramaturgiába fűzve mégis a lenyűgöző, a sodró, a fölfoghatatlan jelzők tolulnak tollunkra. Amit lóval, lovakkal – vagy harmincnyolccal – művelni lehet, az mind a szemünk előtt áll: egy lovas élet, artistaősöktől örökölt, dacos és büszke szilajság; a születés jogán vett nemesség eleganciája ötvöződik ebben a páratlan produkcióban kérlelhetetlen esztétikai igényességgel, a teljesítményével soha meg nem elégedő művész törekvéseivel. Emlékszem, mint borult egy másik műfaj világklasszisa, Tokody Ilona Flórián nyakába egy balatonboglári cirkuszi este végén. „Flórián, maga nem is tudja, mekkora karakter” – szólt a pályatársi bátorítás.
Monte carloi nagydíjakkal utazó lakosztályuk vitrinjében Richter Flórián és felesége, Edith félredobták a biztos megélhetés és a nyugati siker kényelmét, és idehaza alapozzák meg egy előzmények nélkül való műfaj jövőjét. Amikor először tűnnek föl az arénában – Flórián fekete frízén, Edith könnyű egyfogatúján –, mi tagadás, könny futja el a szemem. Hazahozták a nagyvilágot. Revü és cirkusz, spektákulum és derby, lovasbalett és idomítási attrakció semmi máshoz nem hasonlítható ötvözete ez a két óra. Káprázatos élmény szemnek és léleknek, tisztelgő szertartás az akaraterő és a kitartás példája előtt, az emberfeletti álmok megvalósításának pazar demonstrációja. Hódolat lovaknak s lovasaiknak!
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!;Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin