Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marton Árpád
Tűzben égők
Elhangzott 2012. október 24-én Barkos Bea és Simon Miklós 
 
Tűzben égve című tárlatának megnyitóján
a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kiállítási terében
 
Amikor arra kértem az itt szereplő két művészt, engedjék meg, hogy munkáikat ezúttal vegyítve, egymással váltakozásban függesszük ki, nem csupán a játék, a kísérletező kedv vezetett.
barkos-bea.jpg
Barkos Bea: Fohász
 
Úgy éreztem, ezek a művek egymásnak felelgetnek. Méghozzá egészen különös szerep- vagy ha tetszik: szólamkiosztás szerint. Hogy nem csak ez a két ember jár és áll párban, de műveik is, első ránézésre kitetszik. Éppen ezért úgy érzem, együtt és egymás mellett ezek az alkotások valami egészen újszerű tónust, újféle ízeket mutatnak. Talán nem nagyzolás, ha azt állítom: ez a válogatás immár közös művészi útjuk első jelentős összefoglalója. Mert lássatok csodát: a két, egymásra figyelő ember egészen ellentétes pólusokon kifejlődött alkotótevékenysége új tartalmakat tárt fel mindkettejük világában. Miklós, aki markáns festői életmű birtokában került munka-, társ- majd – legfelső fok – alkotói kapcsolatba Beával, letisztult képi világot, a rutinos mesterfogások biztonságát, érett esztétikai rendet hozott a házasságba. Bea zománcművészete szemmel láthatólag új kihívások elé állította. S hogy a két műfaj találkozása mit eredményezett Bea munkásságában? Díszítőművészetét a festészet szikárabb formai követelményei vetették próba alá, dekorativitása konstruktivitással gazdagodott (Bércek, Totál globál, Fohász). És ami még izgalmasabb tán: e rokonszenves emberpár és művészpáros párhuzamos alkotómunkája valamiképpen a hagyományos szerepek ellenében alakította ki hangsúlyait, arányait. Bea hömpölygő, magmaszerű, archaikus tartalmakra rímelő formafantáziái játsszák a domináns, a vezetőszólam szerepét. Látszólag. Tellurikus lávafolyamai, amelyek kozmikus megfelelések nyomába eredtek már korábbi munkáin (A Föld születésé-n vagy a Lapátra tett Teremtő-n), mindegyre erőteljesebbé válnak a Miklóstól ugyancsak eltanulható formai szigor, lét- és világkritikus elemzőkészség zabolájában. Mit sem csökkent ez a fegyelem műveinek mesés nőiségén: lírai énje, mely a Gótika rozettája alatt akadálytalan homofóniába rendezi alakjait, ereje teljében tekint ránk a Kékszakállú-ballada vasrácsa mögül!
Miklós munkáin még meglepőbb ez a kettős szereposztásból forrásozó megújuláskészség. Ő, aki festészetben mindent tud – valamennyi korszaka egy-egy szemlélet, iskola és felfogásmód teljes spektrumát adja egyazon, konzisztens világlátás folyamatában –, előbb a maga férfiasan szerkezetes, mégis festői világlását és világlátását izzítja föl a zománc máshogyan konkrét, sőt a maga anyagi konkrétságában talán kevésbé konkrét, kétértelműbb ragyogásaiban (Energia, Johannes Itten emlékére). Az igazi csoda azonban számomra ezután következik be, a vászonhoz való visszatéréskor. Figyeljék meg, hogyan mélyül el, miként bensőségesedik, mint válik férfiasan líraivá az utóbbi idők olasz témájú képeinek ezerszínű monokrómja! A lila, az arany, a türkiz, a vörösek és – de még mennyire! – a fehérek micsoda pazar tobzódása rezeg a firenzei hidak alkonyi íveiben, csalóka víz-atmoszférájában! „A sokat tapasztalt és átélt bölcsnek csak a lényegre szorítkozó kifejezésével közöl minden, mégoly komplikált kompozíciót is, olyan magától értetődően, hogy az ember nem is tudja elképzelni, hogy másképpen is lehetséges lenne. Érett egyszerűség jellemzi ezeket a munkákat.”[1] Ha Miklós legújabb munkáiról kell szólnom, aligha találnék kifejezőbb leírást Szőnyi István szavainál az idős Tizianóról.
simon-miklos_lato.jpg
Simon Miklós: Látó
 
A keresztény szellemiség úgy tartja: a tűz megtisztít. A misztikusok nyelvén: a tűz salaktalanító találkozás egymással, önmagunkkal az isteniben. Barkos Bea és Simon Miklós közös éveinek termését az teszi igazán értékessé, hogy két alkotó ember felelős párbeszéde hitelesíti. Hogy tiszta és kendőzetlen lenyomata egy közös igazságkeresésnek. Átizzásnak, felszikrázásnak, nyugodt, melegséget adó együtt-elégésnek. Az alkotás ugyanis – inkább, mint bárminő filozófiai levezetés – szabadság-bizonyíték. A létvállalás bátor aktusa. S a művészet akkor igaz, ha a szabadság végső fokáig izzik, ha tűzben égett. Mert – ahogyan Viktor E. Frankl tanít – az ember csakis szabadságát aktualizáló módon válhat végleges és egyetlen önmagává. És a legmagasabb rendű szabadság-tett az alkotó ember, a művész teremtő munkája. Nem feledtetve, hogy – ugyancsak Frankl szerint – a végső értelem nem más, mint a szenvedés vállalása. Ahol a művész és a misztikus tapasztalata egybeér. E művész- és emberpáros életében is ezt szemlélhetjük. Tartalmas és minden lobbanással szebb tűzben – égni.
 
[1] SZŐNYI István: Kép. PMMI 2004, 16. 
 

 

martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).