Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marton Árpád
(Intermezzo No.2: Dívák diadala a holtidőben)
 
Legyünk őszinték, ez az Ajándékkoncert-tradíció elég magyarosra sikeredett. New York-i példa ide vagy oda, kicsit olyan az egész, mintha a Közéleti Kávéház nyári terasza volna: ingyen lehet bejönni, tehát az egész nem is annyira érdekes. Uborkaszezon van, az Elfújta a szél háttérfüggönye sem lebben az alföldi nagy unalomban, belefér ez a kelletlen örökség is egy üres szerda este. Ami meg az ajándékot illeti: az átplántált ötlet demokratizmusa rég kicsorbult, amikor tudniillik különféle jogcímeken belépőket kezdtek osztogatni. Aki elbambul, körözhet az árkádok alatt, csak ma már senki sem fordít arra két-két hangsugárzót.
Szemlét írni is szokatlan eme konstellációban – ajándék koncertnek ne nézd a fogát, örüljön, aki bejutott. Csakhogy az idei forma új tartalommal töltheti föl a sorozatot.

076-2013-07-31.jpg

Évtizedes gond ugyanis, hogy a Dóm téri előadások blokkosítása egyestés élménnyé teszi Szegedet. Tudatában vagyok, hogy a szcenikai és színpadtechnikai megoldások mai bonyolultsága mellett emberfölötti vállalkozás volna visszahozni a hatvanas-hetvenes évek divatját, amikor egy-egy hétvégén két-három előadás is megfordult a Szabadtérin. Egy kieső estékre többször visszatérő, nívós „Szegedi Gála” viszont sok érdeklődőt maradásra ösztökélhetne. Lehet, hogy szemünk előtt a követendő példa?
Minthogy a Verdi-Wagner bicentenáriumot sikerült operajátszás nélkül megtervezni a Téren, bepréseltek a műsorba egy úgynevezett operagálát a két konkurens tiszteletére. Sem műsor, sem közreműködők nem lévén részletezve, alighanem akadozva indult be a jegyeladás. Ha nem így lett volna, nem kockáztatták volna meg, hogy a nevesincs gálát a tuti Fantom-kivonatra cseréljék. Giuseppe és Richard megünneplése pedig az Ajándékkoncertre hárult megtisztelő kötelességképpen. Mely szükséghelyzetből a szervezők zseniális húzással erényt kovácsoltak, amennyiben közös színpadra sikerült szólítaniuk Szeged két világlátott szopránját.
Kézenfekvő ötlet, nem is értem, eddig miért nem merült föl senki fiában. Ha a két Berdál-tanítvány – egy ama petőfitelepi utca neveltjei közül – egy közepes olasz város szülötte volna, legalább egyhetes fesztivált kerekítenének köréjük esztendőről esztendőre. Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, mekkorát lendített volna a szegedi Játékok művészeti rangján, ha a két turnézó énekes mondjuk tíz-tizenöt éve lehetőséget kap, hogy afféle nagykövetekként magukkal hozzák Szegedre a világban meghódított partnereiket. Most sem késő!
A két szomszédos primadonna szerencsés mód éppen a Wagner-, illetve Verdi-szerepek nemzetközi rangú nagybirtokosa. A „két díva egy csárdában” vészjósló esete helyett tehát két királynő diadalmenetét jósolja a színlap. Két ország saját királynőjéét, természetesen. Hisz a két komponista azért nem kertszomszéd. Wagner a zeneirodalom legnagyobb szemfényvesztője. Verdi? A zeneirodalom legnagyobb igazmondója. Wagner előadásához egzaltáltság, Verdiéhez őszinteség szükséges. Aligha véletlen, hogy a zenei voluntarizmus atyját specialisták viszik diadalra.

218-2013-07-31.jpg

A Szegedi Szimfonikusok nem tartoznak közéjük. Ha nem járja át az együttest az utolsó idegszálig az akarnok trükkmester delejező hatalma, ha nem az ő démona ragad kezébe minden egyes hangszert, a Wagner-interpretáció egykönnyen hasonlatossá válik egy elhúzódó gyökérkezeléshez. A kotta szólal meg ahelyett, hogy a semmiből bűvölet születnék. Amikor Wagnert játszott, Solti György arca is mefisztói vonásokat öltött. Tetézi a bajt, hogy a mikrofonozás meglehetősen fémesre sikeredett: a Bayreuth rafinált akusztikájára kicentizett partitúrák ezért úgy szólnak, mintha valami sárgarézzel kibélelt Walhalla mélyéből visszhangoznának föl. Az énekesek portján ellenben minthogyha rajta felejtődött volna a frottírtörülköző a fodrásztárban. A középhullámú Kossuth és Petőfi rádió elegyét hallhatjuk: a Wagnernél túlvezérelt port Verdinél már-már a hallhatatlanságba finomul – a keverőhöz állított lelkes önkéntes (m. v.) alighanem látens énekművész, aki maga tör dinamikai babérokra. Mit is várunk persze, ha Gyüdi Sándor konferanszát végigkíséri valami holdbéli sistergés, a kottáikat rendezgető zenészeket nem keverik le, de a két ária közt torkát köszörülő szólistát sem? A zenekari hangkép mindvégig a gerjedéshatáron egyensúlyoz obligát timpani-túltengéssel és fülhasogató piccolo fuvolával, sejtelmes szintingadozások jelennek meg egy-egy számon belül is. A zenekar-szólista arány Wagnernél csupán zeneietlen, Verdinél (A trubadúr-áriában) a zenei kibicsaklást kockáztatón zúzza szét az akusztikus teret?
Temesi Mária titka alighanem az, hogy – bár Wagner-specialistaként jegyzik – ő Verdiben is otthonos lévén, embereket képes megmutatni a kimódolt műhéroszok és – heroinák világában. „Olaszul” dalolja a zord germánt, így az élettelen képletek izzó lélekkel lobbannak szenvedélyre-szenvedésre. Wagner-hősnői még esendőek is hihetőn tudnak lenni. Szólószámai a Wagner-éneklés megannyi módozatát villantják föl. A Csarnok-ária (Tannhäuser, II. felv.) lobogó, mégis kifejezésteljes, elementáris erővel igéz mindent elárasztó katarzist. Erzsébet imája a Schumann-dalok intimitásával kamarázna, ha volna kivel. Hasonlatos hiátust fed föl Elsa álma is (Einsam in trüben Tagen...) a Lohengrin első felvonásából: e lényegében monotematikus énekelt beszéd feszültségét életben tartani, mi több: himnikus magasságokba emelni lehetetlen szordínóba vezényelt vagy szordínóba vezérelt (?) zenekar előtt. (Nem győzöm ismételni: itt az erősítés kérdése zenei kérdéssé válik, mert visszahat az akusztikus megszólalásra). Senta balladája A bolygó hollandi második felvonásából (Jo ho hoe!..., Trafft ihr das Schiff...) megszenvedett sorsok heroizmusát lényegíti kontrollált extázisba.

427-2013-07-31.jpg

Verdi szerzett jogon is otthonosabban mozog az árkádok körében. Kivált, hogy annak a hangján halljuk viszont, aki oly kiemelkedő Verdi-alakokat állított be a Dóm téri Panteonba itt töltött tizenkét nyarán. Az pedig valósággal világraszóló és följegyzésre méltó tértörténeti eset, ha egy szoprán szenzációs Dóm téri debütje harmincötödik évfordulóján is teljes pompájában tündököl! Tokody Ilonában kivételes tüneményt szemlélhetünk: a tapasztalat és az idő nem megkoptatta, hanem kiteljesítette Istentől való gazdag adottságait. Aranyló óbor és gyöngyöző újbor bűvös kehelyben. Természeti, spirituális és művészi csoda – akkor is le merném írni, ha nem legjelesebb pályatársaitól hallottam volna legutóbb, születésnapi koncertjén. Amelia áriája a Simon Boccanegra első felvonásából (Come in quest’ora bruna...) mozarti finomságaiban juttatja szerephez ezt a bársonyos hangot. A trubadúr Leonórájának első áriája (Tacea la notte placida...) virtuozitásával és könnyedségével nem csupán Tokody Dóm téri Leonóráit, de a bel canto énekkultúra élvonalát is megidézné, ha a hangosításból eredően szanaszét nem hullana akusztikus és spirituális tér. Montserrat Caballé ezekben a pillanatokban szokta leállítani Dóm téri koncertjeit. Őszintén szólva csodálom, hogy gondatlanságból elkövetett kivégzése után Tokody Ilona egyáltalán visszatért a mostoha és méltatlan közegbe felejthetetlen Desdemonájával. A hőskori operai estek izzását fölélesztő Ave Mariája az igaz áhítat burkába vonta a Teret és a fölébe boruló égboltot. Leonóra áriája végül (Pace, pace mio Dio!...)  A végzet hatalma negyedik felvonásából a szív és a tudás nagy diadala volt az esetleges hangosítási körülmények fölött.
Mindkét nagyszerű szegedi énekes hazahozta tehát világkarrierje legszebb pillanatait. Ismeretes, hogy Tokody Ilona tengelyt akasztott az operaházi vezetéssel, minek folytán nemes egyszerűséggel leradírozták a színlapokról. Gazdag ország vagyunk. Temesi Mária testhezálló Wagner-szerepeire is inkább hívnak alig ismert külföldieket. Felelősségről beszélni manapság szinte fölösleges. Ezért úgy fogalmaznék: szülővárosuk nagy lehetősége, ha sikerül mindkét, énektanszéket is vezető művészt tartósan visszacsábítani a Dóm tér deszkáira. Temesi Mária egy félig szcenírozott Wagnerrel vagy egy komplett Hollandival Wagner-szentéllyé avathatná a Teret. Tokody Ilona jutalomjátéka, A végzet hatalma pedig? Jövőre, 35 év elteltével fölélesztve, operatörténetet írhatna Szegeden.
 
Fotók: Marton József Ferenc
 
 
martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp., 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp., 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp., 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp., 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Belepte a nyál...Alpesi AlhambraA Madách Szníház fantomja...Libaleárazás, dámabutik, pipipiac7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó GyuláhozSzeged TabánjaTápai színvázlatHa szabad maradok!Negyedik este Boldog Elréddel7 kérdés Fekete GizihezGraciőz gráciákKöltészetnapi variációkA nyomra-vezetőAz én pálymunkámTűzben égőkTrio D'Arco AngelicoHódolat lovaknak s lovasaiknakÍgy vigalom, úgy unalomJézusmária!Viva la opera!ParasztvakításHegyén-hátán lakodalomDebil és fád„Színház! Pompázó hazugság”Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról)A szólásszabadság határaiA cirkusz metafizikájaKrisztus négy megkísértéseChopin