Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Marton Árpád
Libaleárazás, dámabutik, pipipiac…
 

leanyvasar-szeged.jpg

…csajszitrafik, macamarket, nőcskebörze – néhány sziporka, amely nem jutott eszébe Vinnai Andrásnak, amikor átfazonírozta a 102 esztendős Jacobi-leányt. Bájleszállítás, fehércseléd-lerakat? Csinibaba-cserebere? A luvnyadiszkont, menyecskekereskedés, bigebutik illetőleg némberpláza módozatok elhangzanak ugyan, de hát a tisztelt publikumot mégiscsak az ismert címek vonzzák. Ki merészkednék be arra, hogy – mondjuk – Honlány Online? Vagy olyasmire, mint: Begyeskereskedés? (Még két pont ide.) Holott, mi tagadás, a Leányvásár kifejezés éppoly avíttas, mint a pionírkori vadnyugat egész papírmasé világa cowboyostul, sheriffestől, szobalányostól. Más stílusú vadkapitalizmust élünk. Épp itt volt hát az ideje, hogy az igen követendő Dóm téri divatnak megfelelően menő stylistok babráljanak egy kicsit a revüoperett up-to-date-osításán. Talán nem épp a Jacobi-fejezetben tudatja-e a Gál-Somogyi-féle operettkalauz: „a magyar írók átalakítják, megfiatalítják a librettókat, épkézláb, formás, nemegyszer aktualitásokkal tűzdelt, szórakoztató szövegkönyveket faragnak életképtelennek látszó színpadi művekből”? Cool.

lufipolgi.jpg

A turbówellnessen átesett Leányvásár e menetrend szerint fut be valami bizarr mesesziget kikötőjébe, ahol a Jamie és a csodalámpa című rajzfilmből ismerős gömböcemberek tengetik gondtalan napjaikat. (Hegedűs D. Géza bájdús – írhatnám: puffoneszk – lufipolgármesterének már szobra is van egyik szomszédos városban.) Nem csupán méreteit tekintve, de ötletnek is óriási, hogy az eredeti második felvonás yachtja fő dramatikus elemmé lép elő – kvázi gyarmatosítás-szindróma -, mulatságos alapállásul behajózva dagik és véznák örök ellentétét a szabvány szerelmi sztori rakterébe. Egzotikum szárazon és vízen, vékonyan és vastagon. S lőn kis bohóból kis – mohó. Minthogy nem a Hazám, hazám-ból csinálnak Lazán, lazán-t, teljes mértékben támogatandó az új vizek meghódítása, és a magam részéről semmiféle csalódást nem okoz, hogy habrolót, húsgolyót meg vízilót énekelnek gigolo vagy pedikűrt – teszem azt – retikül helyett. (Varró Dániel költői életművének jövendő kutatói még a My Fair Ladyből nagy nyilvánosság előtt elsikkasztott csudijót is föllelhetik itt. „Előadjuk a tavaly lopott holmikat” – szól az ősi reglama.) Kevésbé osztom ugyanakkor az új változat műfaji megközelítésmódját. És e kérdésnél le is kell horgonyoznom pár távirati megjegyzés erejéig.
Az átdolgozók ötletparádéjából ugyanis nem annyira szöveg-, jóval inkább forgatókönyv sült ki. Ha a végterméket egy kisebb színház, netán egy kereskedelmi tévé tűzné műsorára, kultikus kasszasiker válhatna belőle, évekig idézgetett kiszólásokkal. Jelen körülmények közt azonban ráfért volna egy kis karcsúsítás a szüzsére, némi diéta az ötleteket habzsoló újraszerzőkre. Egy porció fogyipor a Jóban-Rosszban tengerszint fölötti magasságában veszteglő dialógokra, a jókor-rosszkor, de mindenáron (vajon milyen áron?) elpuffogtatott rímekre. Mindenből azért nem lehet bugyutaságot csinálni, mert szerelmi láz nem hűlhet le, sorsfonal nem lazulhat föl teljességgel egy operettben. Randevúra ki készül faviccekkel? Az énekelt műfaj jellegénél fogva egyébként sem, a szabadtéri arányai közt pedig kiváltképp nem alakul ki a kabaré bizalmaskodó hangjának megágyazó közvetlen kontaktus nézők és játszók közt, a spontánnak szánt leállások és „privát” közbeszólások így aztán zavarbaejtők, „fedélköziek”, plánváltások és vágóasztal híján le-lelohad a ’sit com’-os pergőtűz, a poénpetárdák egy része pedig – sajnálatunkra – a gegtengerbe fúl. Ötven méterről nem lehet kacsingatni. Vagy csak a bejátszott kacajok hiányoznak a várt hatás kirobbanásához???  Ugyancsak a léptékek miatt sikkadnak el – többször – a futószalaggal machináló tréfák (pár esetben viszont zseniálisak, például a duettből tandemmé attrakciósított Kettecskén alkalmával). Ha a sekélyes első felvonás zátonyáról sikerrel elnavigál is, a Gothár Péter parancsnoklata alatt ringatózó előadás híján van az arénaérzetnek és -rutinnak. A világítási terv minden bizonnyal vízbe pottyant a berakodáskor. Minden jelenet egydimenziós, némelyik egy sem. Jéghegyek nem fenyegetnek ugyan, de a Golf-áramlat valahol tisztes távolban hömpölyöghet. Hajóvonták találkozása? Kizárt. A keskenyvásznúságnak mentőövet vethetne egy lehengerlő koreográfia, ám a Dóm téren vakációzó Kortárs Balett sem oldja a kamara-érzetet: elemelt, karikaturisztikus mozgásaik harmonizálnak ugyan a groteszk koncepcióval, adósok maradnak viszont a tér megkövetelte monumentalitással és a fergeteges zene feltételezte izzással. Egyetlen pillanatra sem gyullad föl a tér.
 
leanyvasar.jpg
 
Ez a hajó elment. A lenyűgöző papírmasé mása viszont – elragadóan pöfékelő kéményén, mesés-romantikus képzetein túl – térszervező elvként is remekül funkcionál, háromszög-felületei izgalmasan tagolják a színt. Az első felvonás ügyefogyott látványa ezzel szemben – egy darab, benzinkútra hasonlító tákolmány illetve több darab, világítótornyokra nem hasonlító világosítótorony; játéktér helyett játszótér – vállalhatatlan, kínos, vásári és nem leányvásári. Negyven perc „üres tér” itt talán még Peter Brookot is leküzdhetetlen akadályok elé állítaná, kivált, hogy a suta színpadkép és az aprajafalvi operettfesztivál mércéjével is kritikus jelenetezés mögé odaszemtelenkedik az a három fránya (ráadásul templom-)hajó. Mit keres a szegedi dóm Hájlandon? Tihanyi Ildi kartonruhái és „karton ruhái” viszont – némelyik papiros, mindegyik takaros – a legötletesebbek közé tartoznak a szegedi nyári kollekciók történetében.
Az utaslista ellen alig emelhetünk kifogást. A kisebb kajütökből is nagyágyúk – Schell, Ujlaki, Szombathy – kandikálnak. Nagy Ervin a prózában is nazális bonvivánokat feledtető alakítása úgy hatvan százalékban kárpótol paródiának tetsző (annak szánt?) énekesi küzdelmeiért. Tény: mélyvízbe dobták. De ha már a ballada – több sikertelen kísérlet után – úgyis előadatlan marad, kézenfekvő lenne ugyane sorsra juttatni a szerelmi kettős kínkeserves tenorszólamát is. Hogy a távolmaradottak számára érzékeltessük, olyasvalami történik, mintha a Vágyom egy nő után harmadik taktusánál fölszólna a karmester: „Ne vágyjon annyira!” És ária passz. Meglékelve. Merész áldozat a szereposztás oltárán egy operett esetében. Az énektanulmányok különben is félbemaradhattak valamikor a frazírozás című lecke előtt – miért is készítették volna be máskülönben az előrelátó alkotók a dalszövegek magyar vetítését is? Bizony van is öblögetés bőven. A mutatós és üzembiztos Bordás Barbarát minden rokonszenvem dacára zsenge primőr donnának látom egyelőre: ropogós, lédús primadonnát nem ebben a vásárban veszünk. Megnyerő a másik (!) szubrett, Kiss Diána Magdolna bögyös szirénje. Schell Judit nagy komikát formál kabinetszerepéből, Keresztes Tamás zseniálisan kidolgozott esetlenkedése pedig végül és mindenekfelett ellenérv mindama kétkedőkkel szemben, akik vitatják az átütő színészi jelenlét esélyét ekkora térben.
A – vigyázat, copyright! – balról érkező triciklista szerencsés módon kiteljesíti végre színpadi küldetését, és immár ide-oda teker csábító medúzarakományával, mi több, társakra is lel egy csapat bringásban, akik üde jelenésekként kerekeznek át meg át a színen, mialatt a Szimfonikusok a monarchiabéli Fiume fénykorát idéző eleganciával muzsikálnak Silló István keze alatt. Lám: jóformán le sem ment a Mágnás Miska függönye (és mennyire nem!), máris itt ülünk a Téren egy újabb szeretetreméltó és derűs á’la Szeged operett előtt. Pompás színházi passzió, pazar spettacolo lehetne összességében. S hogy miért nem az? Megérdemelne még két hét próbát, egy beszélni tudó tenoristát, aztán pedig egy szélcsöndes szezont valami meghittebb kikötőben. Ámde hogy a tavalyi dolgozatunkban annyit emlegetett gálya befutott, ez végül is már-már a luxusosztály. Bánatosak leszünk, ha fölhúzza majd a vasmacskát.  
    
 leanyvasarr.jpg
 
 

 

martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).