Marton Árpád
A Madách Színház Fantomja avagy Isten hozott, Sasi!
Igazgatóváltás közepette, szezonális fazonigazítással került a dómszínpadra a Madách Színház tízéves előadása. Ne essünk hanyatt: nem a pesti „non-replica”, de még csak nem is holmi replica, szerényen a West End vagy a Broadway-eredetihez hangolt változat. Csupán a non-replika koncertté turnésított, szezonvégi módozata. A műsorlap egyértelműen tudatta is, nincs mit replikáznunk.
Webber hatásvadász remeke (annak is a remakeje) iskolapéldája a színházigézeti masinériák összmunkájára apelláló lenyűgözésnek. A Madách-beli előadás is inkább mondható zenekíséretes színpadtechnikai termékbemutatónak, mintsem zenei élménynek: a nagylelkű komponista bőven hagy tennivalót az illúziókeltés nem-zenei eszközeinek is. Jó évtizede, a szerző által vezényelt Dóm téri Morricone-koncert is megmutatta: eredeti funkciójából kiragadva hiányosságait fedi föl az önálló műalkotássá előléptetett hatásműfaj. Film nélkül nincs – és nem is volt egyszer – semmiféle Vadnyugat. Egy operaházától megfosztott fantom sem épp palackból szabadult szellem. Épp az ellenkezője.
Forgók, liftek és süllyesztők nélkül így aztán kissé bizarr a Fantom úgynevezett koncertváltozata. Úgynevezett, hisz koncerteken zenét szokás elővezetni, míg Webber kasszasikerének zenéje egyike csupán egy grandiózus show effektusainak. A darab jó harmada-fele fülbemászó, már-már és néhol valóban minőségi melodikus mestermű, fennmaradó része azonban részint színpadi szituációkkal hasznosan kitölthető segédanyag, részint nehezen besorolható, húsz év alatt kissé kikopott hangi rémisztgetés. Amit csak a legpregnánsabb megvalósítás menthet meg.
A karcsúsított Fantom-show épp ezen a téren vall kudarcot ezen a Téren. A munkásdalárdákat idéző zengeráj és a gazdasági világkrízis szellemében kamarásított zenekar nem is igen vállalkozhat rá, hogy a Royal Albert Hall gálashowjainak hatásfokán feledtesse a partitúra hiányosságait. És bár Kossuth-díjas rendező szerepel a színlapon, a színpadon mégsem történik semmi egyéb, mint a János-passióban: énekesek előlépnek-lelépnek. A cselekménypótló narráció nem csak bárgyú, de a leginkább lehetetlen pillanatokban ront neki a zenei katarzis szerény kilátásainak.
Fonyó Barbara és Sasvári Sándor
Ha van értelme a grandiózus Fantom-hakninak, az Sasvári Sándor visszatérése a Dóm tér kebelébe. Tizenharmadik éve, hogy ez a nagyszerű művész be sem tette a lábát az árkádok ölelésébe. Nem mintha jelesebb pályatársak vették át volna a stafétát! Távolról sem! Bármint erőltetem is emlékezetem, sehogysem emlékszem rá, hogy megfordult volna azóta a Játékok musicalkínálatában ehhez fogható kvalitású művész. A szó ama értelmében, hogy tökéletes technika birtokában, bámulatos adottságainak csúcsra futtatásával, teljes tudatossággal bánik a saját erőivel és a publikum érzületével. Huszonhét éve hallgatom, mégis újból lenyűgözött. Őstehetségként robbant be, sikerrel kitépte magát a rockbonvivánság medúzakarjaiból, és roppant koncentrációval etalont teremtett. Most pedig egy estébe sűrített mindent, amivel tizenkét éve adósa a Térnek, Szeged meg őneki. Az este Sasvári Sándor egyszemélyes Operájában jártunk(sztárvendég: Fonyó Barbara és mások). Úgy érzem: e tökéletesen kézben tartott énekelt (!) színészet birtokosa a fesztivál ritka nagy művészeinek egyikeként tért vissza a Dóm lábaihoz. Isten hozott, Sasi!
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D'Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin