Tráser László
Cédulák (19.)
− ezek az ázsiaiak bizalmatlanok az ismeretlenekkel, szólt a szónok halkan a lapátfülűeknek, ezért annak örülnek, ha ismerőssel találkoznak. Velem. Nem akarnak megtanulni angolul, nem is akarnak végleg letelepedni külföldön, csak egy darab időre, azután mennek haza. Vagy gazdagabb külföldre, ha már egyszer menniük kell / lehet valahová. Ami azt illeti, mi is Ázsiából jöttünk e cúgos Kárpát-medencébe, így megértjük érzéseiket. Csak nekünk már nincs hová visszamenni. Különben is, már-már az „Európa-ház” lakói is elhiszik: nem nyereg alatt puhítjuk a húst. Attól persze még barbárok maradunk nekik, az ún. Nyugatnak egy évezred után is. Legújabban azért, mert a szólásszabadság, továbbá az AB, és ráadásul még a főbírói megbízások is 9 évre szólnak, sőt ha nem találnak rögvest utódot, akár még tovább is maradnak! 9 év − az 2021. Ennyire előrelátó, értünk aggodalmas, velünk érez, nekünk, értünk él az EU! Vivát!
− a bírák, a bankárok, a bíborosok… igen! alliterálnak a kezdőbetűk. De újabban még ők is… ámde vigyázzunk a minősítéssel, hé! Szóval óvatosabban: néhányukról az utóbbi hetekben szinte egyidőben derült ki: fedhetők! Másként mondva: korruptak, csalók és pénzt, hatalmat akarnak. Ők is. Rémisztő. Legutóbb azzal kezdte egy előadását a főbíró asszony, hogy szívesen nem tudná mindazt, amit a megválasztása óta eltelt félév alatt megtudott. Így persze érthető, hogy kígyót, békát köpnek felé, elvégre sokan érzik úgy, az életükre tört azzal a nyugdíj-üggyel! Szerintük a legkevesebb, amit érdemel… Mert igenis vannak azok a pénzek, kedves hívek, amiért minden vállalható, kivált cégfelszámolások idején... És a bankárok, mondjuk a hatalmas Barclays bankcsoport londoni székhellyel (hol másutt is lenne?) és a részrehajlástól mentes, biztos ítéletű Moody’s hitel-minősítő… A vezető nemzetközi bankcsoport (kulturált megnevezés) kicsit babrált a főbb európai kamatokkal pár éve még, meg azóta is, és valamiként úgy sikerült neki, hogy a saját hasznára… A magyar elemző, persze, nem tudta megmondani, érinthette-e ez hazánkat, vagy kizárt a lehetőség… Nem mi nyertünk a stiklin, az százas! És a bíborosok, a Pápa úr körül? Már a következő pápaválasztáson dolgoznak. Mert édes a hatalom, kivált a világ első, már-már isteni emberének lenni… Jézus még mezítláb járt a Földön, ők bezzeg bíborban, aranyban… Jó urak, mondták hajdanán: hátrébb, hátrébb az agarakkal! De a kérés kevés, ezek maguktól nem hátrálnak. Mégis, légy irgalmas Uram az Emberrel, mert az Aranyborjú folyvást előtör, és bizony minden felől megáradt már a Gonoszság, szennyes habjai ismét szent lábadat mossák.
− nem mertek szólni, hogy a polgármester egyik nyilatkozatában máris megelőlegezte a népszavazás eredményét, és az általa javasolt néven nevezte a létesítményt… inkább szóltak a sajtómunkásoknak: ne használják még ezt a címkét, majd ha tényleg eldől. Addig hátha találnak a háznak valami épeszű nevet. Egyszerű, nem? Elvégre a Tekintély töretlen, a média baráti, az Isten adta városlakónak meg nem mindegy, hogyan nevezik azt az akármit, amit majd fölavatnak a népek legújabb örömére? Ttisztára olyan demokratikus viszonyok, mint Gogolnál, a Revizorban. A kötet alcíme persze messzelátó: magatokon röhögtök. Na, ja, de bátran!
− együtt indultunk föl a Hegyre, John Anderson, szívem, John… bizony így történt, de hánynál! Később, túl már a félúton, az ösvények elváltak. Jogilag nem, egyben maradt a családi tűzfészek, csak belül, hol a Szív lakik, meg fészkel a Vágy, szóval ott megszakadtak a fonalak, a kapcsok eltörtek. Sebaj, a világ együttlát, a munka leköt, a karrier épül. Azután, olykor pályacsúcson, egyszerre minden besötétül. A baj beüt és nincs csodaszer, mint élőhalott létezik az ember. Nincs kegyelem, akitől már elszakadt, annak kezéből kell elfogadni a naponkénti istápolást. Akit már rég leírt, mert meghaladt, mert ugyan együtt indultak a Hegyre, de évtizedek óta más úton járnak… most ő segít, ha megteszi. Szerencsések a mások, akik csendben, megbújva éltek, nem kezdték nagy szerelemmel, így azután el sem múlott felőlük, nem kerültek kísértésbe, sem örvénybe. Szerencsések a kivételek, akik harsányan élték végig életük, váltva asszonyt vagy férfit, utat tévesztve és megint kezdve, mégis úgy mehettek el, hogy jó, ha csak a legvégén legyintette meg őket a Sötét Angyal.
− mi marad egy nap történeteiből? Amit szeretnél, amit kijelöl az Angyal? Fájdalom, mert a térded, a csípőd, pihenés nélküli munka a hőségben, félelem, mert még napokon kell átvergődnöd magad, mire a forróság megjövendölten eltávozik, ha egyáltalán… Mi marad egy nap után emlékeidben? Találkozás − esőben. Ismét csak előzmény nélkül, egyszeriben félve mászigálsz az átkelőn, minden csúszik és vizes, mégis jó érezni a csapkodó esőt. Melletted áll és ernyőt ajánl. Te persze zsigerből elveted, mert nem fogadhatod el, mert így is milyen nyomorult lehetsz előtte, és ha még be is ismered, hová jutunk? De a fölkínált közelség lehetősége is megriasztott, hát még az, hogy elvisz kocsival, te szenvedő szerkezet. Végtére is csak maholnap leszel évszázados, golyhó! És láss csodát Angyal, az alacsony padlós busz megvárta a vén patást!
− hajnali párbeszéd, amikor még a busz sem jár, de két idős tán valami bolhapiacra igyekszik már, s kéretlenül, időtlenül cseveg a már virradóra készülő szürkeségben. Nem mondod, abból régen sem volt elég, szólt az agg, talán a felkészült és alkalmas pedákra utalva, akik már az ő korában sem lepték el a katedrákat. Erre a fehér blúzos hölgy, kezében karkosárral, így válaszol: hát erre céloztam… Ó, múlt idők dámái, amikor még sikk volt az illem és nem mindig képmutatás az erény! Mire a hölgy a megállótáblához sorolt, a vén lábak még fölnyomták a falnak feszülő testet, az öreg karok is tették dolgukat, a kerekes bevásárló táskát, szalmakalapot fogva, rogyadozva, de tempót tartva a hölggyel, fölküzdötték a testet a buszra. Odafönt dáma-nagyanya a kocsi mélyére ül, a vén bakancsos meg rúgtat utána, pedig a jármű éppen megindul, s a szatyrokkal pakolva masírozni… De mégis, célba ért, mellé ült, bár menetnek háttal, együtt. Kívül borúsan dereng.
− Romsics Ignác történészprofesszor, akadémikus, Gerő András történészprofesszor szerint antiszemita. Tamás Gazsi filozófus és mindent tudó szerint nagyon káros ilyeneket mondania G. A. jónevű történész kollégának, ráadásul pont most, hogy támad és hódít az antiszemitizmus, hiszen mind tudják, hogy Romsics nem az, különben is, vádló és vádlott, mindketten derék antifasiszták. Többen (professzorok és más tudós elmék) nyilatkozatot írtak alá R. I. védelmében. Akit érdekel, elolvashatja mindezt a Rubicon honlapján. Csak olyan elkeserítő ez a „vita”. És értelmetlen. Lealacsonyítja a magyar szellemi elit maradék guruit. És pont most, hogy szükség lenne végre megújítani a 20. századi magyar történelemről való tudásunk. Vagy annak ez az ára? Keserves.
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.