Tráser László
Cédulák (10.)
− A rendőrség szerint az elkövetők tudták ugyan, hogy március 15-én értékes képekhez juthatnak, de csak a sajtóból értesültek, mekkora a pontos értéke a Csontváry-festménynek, ezért a gyanú szerint nem mertek vele megjelenni műkincspiacon, néhány hónapot vagy évet akartak várni, hogy elüljön a médiavisszhang. Akár köz-műveletlenségi diagnózisunk is lehetne e leírás. Valaki ismeretlen minden idők legnagyobb összegéért megveszi a magyar műkincs piac korona ékszerét, ezt ellopják, lakótelepi lakásban befalazzák, majd hogy a tv-ből megtudják, mit loptak, megijednek és szeretnének tőle megszabadulni. A Totya, meg a Laja… más kérdések: honnan tudták, mit kell ellopni? Ha a gyűjtőnek volt annyi pénze kifizetni ezt az őrült összeget (lottón nyerte?) egy képért, annyira már nem futotta, hogy biztonságosan tárolja páncél-üveg mögött? Vajon a tulaj szenvedélyesen vágyott erre a Csontváryra, vagy csak pénzmosásra használta? Mocskos, modern idők…
− Az olasz kormány korábbi pénzügyminisztere a pénzvilág hatalma elleni, egész Európára kiterjedő tüntetések veszélyére hívta fel a figyelmet. „Az emberek felfogták, hogy sorsuk nem függhet jegybankelnököktől, akik a politikát alakítják. Felfogták, hogy ez a rendszer nem maradhat tovább fenn, hogy a pénzvilág előbb bennünket pusztít el, azután saját magát” – fogalmazott Giulio Tremonti a Corriere della Sera 2012. április 30-i számában.
A politikus szerint a mai olasz pénzügy-politika, amely az adókra, megszorí-tások növelésére épít, óhatatlanul a társadalmi feszültségek növekedéséhez, európai méretű tüntetésekhez fog vezetni. Ez pedig, mint egy barátom elmagya-rázta, ledarálja az európai jóléti társadalmak középosztályát és fölizzítja a szélsőségeket. A folyamat időtartalma akár ijesztően rövid lehet.
− „a száj Isten-bizonyíték. / A már majdnem kész felületet, hogy tökéletessé tegye, / utólag hasította fel, fájdalommentesen, / akárha rajzolna, a Teremtő ujja.” (Szilasi László: Szentek hárfája) − Többedszerre olvasod a szavakat, és boldogan belátod, a költő olykor képes láttatni a víziót. És mély főhajtással tisztelegsz évezredes nyelvünk kifejező ereje és könnyed képalkotó készsége előtt. Ez a csoda velünk maradt, minden pusztító ellenében.
− és még ezt a mi szegény buta kis agyunkat sem tudjuk megérteni, kesergett csúfondárosan Szentágothai János, az Akadémia néhai elnöke. Azóta nyilvánvalóvá lett: agyunk önmaga működési módja feltárására, még messzi nem képes. Hasonló kérdés, lehetséges-e olyan, elménk elől elzárkózó jelenségek megismerése (Isten, lélek, hit…) amelyek puszta létezéséről is, csak hívő emberek állítása tanúskodik. De az övék, feltétlenül. És közöttük számos élvonalbeli tudós lehet most is, 2012-ben, mint ezredévekkel korábban, amikor csak hinni kevés volt, mert valamely egyház uralmát kényszerültek dicsérni, netán éppen megtagadni. Az egyházi- vagy világi-hatalom, netán a fanatizált tömegek, a személyes szabadság jogán gyakorolt bensőséges Isten-hitet régen is, most is, hangulatuknak megfelelő mértékben üldözték.
− mi lesz odaát, ha átjutunk a kapun egyáltalán… mert ha azt tudhatnánk, ami ránk vár, másként élnénk… töprengnek a vének. De vakon kell cselekednünk, választhatunk Jót és Gonoszt egyaránt, tetteink másvilági jutalma vagy büntetése felől itt nincs bizonyosságunk. Mondhatni látatlan Jövőnk (ha lesz odaát) itt nem kormányozhatja életünk. Szabadságra ítéltettünk, amint nem kérdeztek létezésünk akarásáról sem. Legalább is természetes eszünk szerint nem. De ha mégis mi választottuk a kalandos földi létet, mint afféle biztosítóháló nélküli légtornász mutatványt?
− felmérés szerint a magyarok ötöde fél a hamarosan elérkező világvégétől, mondja megvetőn az ifjú hölgy. Bennem meg a kétely erős: talán csak tudatlanságból nem tart a másik négyötöd az Apokalipszis már mögöttünk horkantó lovasaitól… De a gyermekeink! Uram, kegyelmezz miattuk!
− „Nem szólsz, csak mosolyogsz / mint a szavaktól eltiltott árva.” − Csoóri Sándor verséből, szerelmes halottja emlékére.
− zöld lombok, orgonafürtök a Tisza apró fodrokkal fut a part felé, a rakparton szépséges szerelmesek sétálnak, Tavasz van, Isten legszebb hónapja, május.
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.