Tráser László
Cédulák (11.)
– a kisfiúnak biztonságot, a világ rendje visszaállását jelentette, amikor ismét megfoghatta apja kezét, csak úgy, mint a természet-kutatók egy részének, Isten teremtett világának Newton világképében megtapasztalható rendezettsége. Ha Ő rendet rakott, nekünk nem kell aggodalmaskodnunk, megtudhatunk mindent, ami ránk tartozik. Amint Einstein is vallotta: Isten nem kockajátékos. Utóbb, és ma kiváltképpen, sokan lenézőn tagadják Isten létezését. Holott Törvény és az Élővilág, az Ember csak rendezett világban létezhet… nem feledve, hogy volt és alkalmasint most is van, számunkra ismerhetetlen tartománya az univerzumnak… ezt kizárni nincs lehetőség. Ám Rend és az általunk ismert törvényekkel le nem írható világok összetartozók, mert együtt létezők, jóllehet számunkra talán mindörökre tudhatatlanul. Amiként a Lélek Halál utáni állapotáról sem lehet tudomásunk. Puszta tagadása nem verifikálható önkény, vélemény-diktatúra.
– életutunk során folyvást kapaszkodunk a mindig újabb és újabb szikla párkányokon. Öregedve, a korábbiakhoz képest meglepő elszántsággal, reménykedve és remegve tapadunk a sziklafalhoz. Mélyen alattunk szakadék, a Halál sötétje, bár fiatalon észre sem vettük feneketlen árkait. Aki átjutott megannyi hágón, évtizedeken keresztül sem figyelt a rémisztőn sötét mélységekre, mert feljebb, egyre feljebb igyekezett az Élet-hegyen, míg végre megsejtette a veszélyt! Mind drágább lett számára az Élet, amit sok évtizeden át természetesnek talált, ami járt neki. És mire csalfa hittel reménykedni kezdenénk, hogy már vége a szenvedésnek, biztos révbe értünk - végre magunk mögött hagyva a folytonos veszélyt, élvezhetjük az Élet szépséges burjánzását – a szikla repedezik, a párkány darabokra hull, pályánk hanyatlik! Így vagy úgy, elveszünk. Követve rendjét a Világnak.
– nézem Raffaello egykori firenzei, majd vatikáni reneszánsz festő Athéni iskola 
című képét, Platón és Arisztotelész lenyűgöző alakját. Mindketten arányos, Szellem uralta férfiak, az öreg Platón és az élete virágjában lévő Arisztotelész. Platón jobb keze utánozhatatlan mozdulatával, ujjal az ég felé mutat, az ideák világára. Ott az Igazság! Arisztotelész göndör fürtös fejével, szilárd eltökéltséggel tekint Mesterére, karját középen kinyújtva tartja, ujjait békítően tárja szét,! A jó közép, távol a szélsőségektől, sem fönt, sem lent, ott a járható közép. Platón és Arisztotelész, ezredévek óta bölcsek ők, a legkiválóbbak közül, kiket az európai kultúra valaha is fölmutatott. És ékkő Raffaello, az ifjan elhunyt röneszánsz föstő, aki oly édes gyönyörű nőket ismert, hogy látásukra máig hevesen földobog a férfiszív. Szép és bölcs mind, csak éppen e fennkölt áhítatból tekintve reájuk, illetlen s tiszteletlen előugrik a való: Platónt rabszolgának adta el királya az eszméiért, Arisztotelész elmenekült Athénból, mert egykori tanítványa, Nagy Sándor megijedt, még megölik szeretett városának általa is nevelt polgárai, mint elődjét, Szókratészt… mert azóta is ilyen az Ember: valójában holtukban szereti, kiket életükben nagyra tart.
című képét, Platón és Arisztotelész lenyűgöző alakját. Mindketten arányos, Szellem uralta férfiak, az öreg Platón és az élete virágjában lévő Arisztotelész. Platón jobb keze utánozhatatlan mozdulatával, ujjal az ég felé mutat, az ideák világára. Ott az Igazság! Arisztotelész göndör fürtös fejével, szilárd eltökéltséggel tekint Mesterére, karját középen kinyújtva tartja, ujjait békítően tárja szét,! A jó közép, távol a szélsőségektől, sem fönt, sem lent, ott a járható közép. Platón és Arisztotelész, ezredévek óta bölcsek ők, a legkiválóbbak közül, kiket az európai kultúra valaha is fölmutatott. És ékkő Raffaello, az ifjan elhunyt röneszánsz föstő, aki oly édes gyönyörű nőket ismert, hogy látásukra máig hevesen földobog a férfiszív. Szép és bölcs mind, csak éppen e fennkölt áhítatból tekintve reájuk, illetlen s tiszteletlen előugrik a való: Platónt rabszolgának adta el királya az eszméiért, Arisztotelész elmenekült Athénból, mert egykori tanítványa, Nagy Sándor megijedt, még megölik szeretett városának általa is nevelt polgárai, mint elődjét, Szókratészt… mert azóta is ilyen az Ember: valójában holtukban szereti, kiket életükben nagyra tart. – az asszony kérdésére, hogy ismerje föl, milyen csillagjegyben is született, természetesen nem tudta a helyes választ (Oroszlán) és zavartan hallgatott. Segítségére, hogy de hiszen viselem minden jegyét, csak megkukultan állt, megszólalni sem merészelt. Igaz, nem is találta volna el a helyes választ, a tippelést meg szégyenletesnek tartotta. Így az ő csillagjegye sem hangozhatott el, mert számára a pultnál állás ideje lejárt. Elhúzott, bár vontatottan, több okból is. Mindennek ellenére sem érzett kudarcot, sőt szíve szerint maradt volna még, állva a pultnál. Suta találkozásuk alatt tekintetük végig egymásra tapadt és annak a néhány kettesben töltött percnek képei elalvásig vele maradtak. Valahányszor fölébredt, újra átélte az élményt, amint csillogó szemmel figyelték a másikat. Pedig azon kívül, hogy az asszony az Oroszlán jegyében született, nem tudna semmi biztosat fölidézni.
– a mára elmondhatatlan politikai korszak, ahonnan jöttünk nemzedékemmel, feledhetetlen. Ráadásul amint múlik az idő, úgy válik érthetővé, hogy világ-részünk, hazánk akkori urai tényleg megforgatták (volna) az egész világot! És lehettek egymás börtöneiben, aki tegnap rab volt, mára diktálhatott a börtön-parancsnokoknak, kivégeztethette a másikat, de hitük mindvégig megegyezett. Lehettek börtönben vagy hatalomban, hittek a kommunizmusban. Amint a Gazda megmondta a Kremlben, és mi értetlenül hallgattuk (de arról is kuss volt!) szóval amit mondott, az szó szerint igaz volt Kádárra, Rajkra, Rákosira, Péter Gáborra, és még hányra közülük ott fent csak úgy, mint jóval alsóbb szinteken! Mert Sztálin nem tévedett, tudta mit beszél: mi, kommunisták különös anyagból vagyunk gyúrva.
– olvasom, hogy bekerült a görög parlamentbe néhány képviselő, a Trockista pártból is. 2012 májusa! Nálunk Kelet-Európában 40 évig, Lev Davidovics Trockij nevét sem volt szabad kiejteni! Nemzedékek nőttek fel neve nélkül, tehát eszméitől tudatlanul. Igaz, egy náci párt is mandátumot szerzett az európai kultúra bölcsője országban, de róluk csak érintőlegesen és megbocsátón beszél a mértékadó nyugati sajtó. Hja, futnak a pénzük után, meg különben is, mindenütt ott vannak…
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.