Tráser László
Cédulák (15.)
− tehát az ismerősöm ismerőse, így szokták mondani, nehogy végül rajtam ragadjon, mint akivel történik az esemény. A „szomszéd” egy mobilos alkat, egyszóval folyvást telefonál. Éjjel mondjuk éjfélig, kettőig, mikor hogy, délután szintúgy. Délelőtt alszik. Miért teszi? Van kivel beszélni, nincs egyedül. Nem olvas, nem szereti a képernyőt bámulni. Modern ember, beszélgetés közben valakivel kapcsolatban is van, még sem kell hozzá kimozdulnia! Mint egykor a „kiállok a kapujába és kibeszélgetem magamat véle utoljára” idején… A falon át is bámulom, miközben szenvedek zajától, de kiütést kapnék, ha ezt nekem kéne tennem.
− nehezen éltem meg a rendszerváltás idejét, kérdi egy érdeklődő. Személyes életemet tekintve és főként annyi év távolából nézve, inkább nem. Az eszement bizonytalanságtól féltem, mert az érződött az országban, de különben nem. Ismertek, tudtak rólam, ha akartak, így azután rejtett bűneim leleplezésétől nem tartottam. Ma úgy vélem, időnként vége van egy világnak és kezdődik a másik. Nincs mit tenni, nem lehet elkerülni, sem megúszni. Sorscsapás. Ha ilyenkor van rossz magatartás, akkor lehorgonyozni az előzőnél és tiszta szívből átkozni az újat. Nem vezet sehová, mert a Világ Isten kezében, a változások elsöpörnek mindent és mindenkit, ha útjukba áll. Különben megmaradtam, megálltam a lábamon, Angyal óvta lépteim. Ha sejtéseimre hallgatok, még nem gázoltunk át a nehéz időkön, sem közösen, sem külön-külön. Isten óvja Hazánkat!
− halvány rózsaszín, fehér, élénksárga… olykor láthatom a színek eleven együttállását zöld levelek között. Fehér-habos, rózsaszín muskátli szirmok, a liget szépe ragyogó sárga virága egy kissé szakadozó erkély-ládában. Köröttük zöld levélkoszorú. Ha megállna velem az Idő, ezt szeretném nézni.
− Angela Merkell bejelentette: ezután az adósságtörlesztés helyett, a gazdaságok fejlődésére is figyelnek… eddig rossz úton járt? Soros György válasza: igen. A pénzmágnás állítja, Merkellnek fogalma sincs a pénzügy-politikáról… ezt mondta korábban, most pedig azt: a közös európai fizetőeszköznek kevés ideje van hátra, őszig talán kitart…
− órákig dolgozott a Zala-megyei faluban, Zalabaksán a közmunkás, aki korábban kinézte magának, azt a nyolc gyertyatartót, amit halottak búcsúz-tatásakor használtak a helyi temetőben. A kandelábereket hazavitte, széttörte, a darabokat anyaguk szerint (ezüstözött-sárgaréz, alumínium, fémötvözet) szétválogatta és egy helyi fémfelvásárlónak kilencezer forintért eladta. Ezzel potom 200 ezer forint kárt okozott falujának. Zalabaksa halottait, ha netán most lennének, kölcsönkért kandeláberekkel temetnék. Ez egy manapság szokott hír mifelénk, jóllehet az embert rosszullét környékezi hallatán… bemenni a falusi temető sötét ravatalozójába, kicipelni a kandelábereket a világosba, biciklire pakolni, majd kettesével hazatolni az egy szem főutcán… Kevéssé átgondolt cselekedet, ráadásul borzongató. De manapság semmi sem szent, aki kapja − marja alapon élünk, szerzett kilencezer forintot, ha a csúcsforgalomban nem szúrja ki a körzet megbízott, a kandelábereket biciklin fuvarozó helybéli „úriembert” a családi ellátás két napra megoldva!
− az európai demokrácia fellegvára, sokévszázados konföderációs köztársaság, a pénz fő fészekrakó helye, az örök semleges Svájc. Igaz, a második háború idején egy darabig visszaadták a hozzájuk menekült zsidókat a németeknek, de erről manapság már nem illendő beszélni. Szóval Svájc, ahol a banktitok mindennél szentebb, és ahol a közelmúltban népszavazáson döntöttek a legutóbb felvett uniós tagállamok bevándorlóiról a következőképpen: nem kívánatosak. Egy 35 éves magyar közgazdásznő települt onnan haza nemrégiben, mondván: 95%-ban kulturált polgárokkal találkozott, de azért olykor megállították a lépcsőházban, utcán: maga idegen és elveszi a gyerekeink elől a munkahelyeket! Mások az iránt érdeklődtek nála: van-e Magyarországon repülőtér, és mivel utazik haza? A demokráciához (kivált az Európai Unióhoz) polgárainak fel kellene nőniük. Különben a tudatlanság letaglózza az egész építményt… Kár lesz érte. − a franciák lesújtó véleménnyel vannak a magyar kormányról, s gondolom, egyben rólunk, az egész népről is, elvégre mi választottuk a kormányzó pártot. A Jobbikkal összevetve, vélekedett a Le Figaro újságírója, Le Pen pártja halvány konzervatív alakulat. Ami pedig ezen újdondász hazánkba látogatását illeti, annak időpontjául a következő forradalmat jelölte meg… − Így ecsetelte párizsi élményeit egy szegedi utazó.
− tegnap egy nagy kört tettem és örömmel láttam, ez az ország szép. Szegedről elmentem Bajára, onnan föl a Balaton-felvidékre, azután vissza az Alföldre egészen Szolnok megye északi részébe, onnan Szegedre. Az utak jók, a földeket megművelik, ez egy szép ország, mondja az 52 éves, egykor itt végzett szakorvos, egy német klinika osztályvezetője. Gyermekei szintúgy itt végeztek, de visszamentek ők is Németországba praktizálni. Egyik pályakezdő orvos lányának százezer forintos pályakezdő bért kínáltak, mondja, valahogy megértőn keserű mosollyal. Így nem lehet őket itthon tartani, summázza. Szakirodalmat németül olvas, egyébként magyar nyelvű könyveket vesz. Mindig is vándoroltunk, ez nem újdonság jelenti ki, most is ezt tesszük. Mintha magyarázkodna. Érdekli a magyar őstörténet és a XX. századi Kelet-európai történelem. Új hazája iránt természetesen lojális, de abban egyetértünk: nehéz idők jönnek a németekre is. Igyekszik nem szomorúnak látszani, de mégis úgy érzem, ahogy múlik felette az idő, úgy szeretne közelebb lenni „idehaza.” Ki érti ezt?
− Pontosabban szoktam fogalmazni szépirodalmi műben, mint tanulmányban, hadd idézzem utolsóként publikált versemet, a Mozgó Világban jelent meg 1987 elején − írja Spiró György könyvheti kötetében. Íme a vers:
Nem csak a múlt és nem csak a jövő
veszett el: ma már nincs meg a jelen sem,
a kategóriák csendjében élünk.
Reménytelen csőd. Mélyülő vadon.
A látást mégis gyakorolhatom,
s mint látásában élő, úgy tekintek
− nem időn kívül, mégis − az időre:
Semmi nem úgy volt, s nem ez lett belőle.
Spiró György, 1987
− Kelet-Európa felett állni látszik az Idő, tán századoktól fogva. Okosabbak azóta sem lettünk mint ’87-ben volt a Költő, pedig túl vagyunk a magunk sem tudjuk min, nevezzük rendszerváltásnak, ha érthető a jelölés iróniája.
− gyerekkorom elsőszámú lepkéje, így volt ez hosszú évekig, a fecskefarkú. Odajártak inni a Tisza-parti nedves fövenyre. Iváskor pöndör – nyelvüket, ami inkább volt fölcsavart szívószál, kitekerték és a nedves homokra, sárra irányították, így szívták föl a vizet. Az elefántok is az ormányukkal isznak. Ilyenkor védtelenek voltak, ha elég ügyesen nyúltunk mögéjük, hímporos fekete-fehér- sárga szín szárnyukat két ujjal összefoghattuk. A gond ezután következett: mi legyen a további sorsuk? Nekem mindig olyan álmodozó pillangóknak tűntek, ezért is zavart, hogy ilyen szépséges lények idejönnek a sárba… Most azt olvasom: kiveszőben vannak! Mi még válogattunk közöttük. A töltés oldali szivárvány pillékből bezzeg nem lehetett. Május végén jelentek meg és szó szerint minden fűcsomóra jutott 2-3. A ragyogó kék szivárványos volt a leggyakoribb. Picik voltak, köröm nagyságúak. Nem is vettük őket lepke-számba. Azután hogy elöntötték a töltésoldalt, egyszer csak varázsütésre eltűntek. Föld nyelte el őket? De igazából nem hiányoztak, mert tudtuk, itt lesznek jövő tavasszal is. Az meg jön, mint a következő óraütés. Szivárványos lepkét régen láttam, és már tudom, olykor megáll fölöttünk az Idő…
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.