A Talált (uccai) dumák, amelyekből egyes részleteket korábban szegedi újságok, irodalmi periodikák közöltek, lassan Cédulákká formálódnak. Kezdetben, egy régi újságban, a „lila Délvilágban” láttak olvasót, hétvégenként. A lap utóbb megszűnt, megölte a „szent verseny”, így a rovat is semmivé lett. Nemsokára azonban elérkezett az Internet korszaka és egy ígéretesnek vélt internetes portál kezdte közölni eme szösszeneteket. Azután újabb fordulat következett, és a „napok hordaléka”, eme reflexió-cédulák már évek óta magánterjesztésben, elektronikus levelek formájában jutnak olvasók elé.
Más fontosabb, de legalább is hozzánk közelebbi írások helyett, Hérodotosz történelemkönyvét olvasom, igaz ez is a szünet nélküli háborúkról szól, mintha az emberek már két és félezer évvel ezelőtt is örömüket lelték volna a hódításért folyó pusztításban. Ráadásul ugyanazok voltak főszerelők, mint manapság: görögök és perzsák. Mindez pedig úgy jön életutam kijelölt helyére, hogy mindenkor igyekeztem engedni a csábításnak: arra nézzek, amerre érdeklődésem kívánja. A nézelődésért cserébe, mert minden engedményt beáraznak odaföntről, szóval tudatlan maradhattam. Manapság a szaktudós a tudós, aki minél kisebbről tud minél többet, miként ezen Szent-Györgyi is tréfálkozott. És tapasztaljuk is, hogy a világ mostanság egyetlen hatalmas gépezetté szerveződik „hol mindenki szem a láncban” − kéretlenül. Sok évig tanítottam filozófiát, majd a gyermeki naivitással lefolytatott (de igazából meg nem valósított) rendszerváltozás után médiamunkásnak álltam, lévén egy akkori rektor lerúgott oktatói pályámról. Talán így kerültem helyemre, a „talpasok” közé. Szeretném még egy darabig folytatni, míg az Égi és a ninivei hatalmak engedik… − És ezúton is ajánlom szíves figyelmükbe a következőkben a SzegediLap-ban olvasható rövidke szövegeket.
Tráser László
Tráser László
Cédulák
− olcsó poén − A troli ablak alsó szintje meghaladja a 170 cm-t. Mégis ott olvasom a kiírást: KIHAJOLNI VESZÉLYES! Nem mondod!!!!
− modern családi legenda − A kisfiú egész nap mezítláb volt a tanyán, izzadt, haja csimbókokban. Amikor megyünk haza, a kocsiban leveszi a sportcipőt, mert fájnak az ujjai. Ijedelmemre legyint, kicsi a cipő, szorít. Az apja bejelenti, holnap este vesznek egy cipőt az áruházba, csak emlékeztesse, nehogy elfelejtse. Ekkor szólal meg a gyerek anyja: mennyire sajnálja a másik cipőt! Amit ezzel a most kinőttel együtt vettek, csak azt a vásárlás után rögvest betettek a szekrénybe és a napokban fedeztek föl. Misike réges-régen kinőtte azt is, bár nem is használta.
− napok óta hallom a néhány szavas intelmet: élj a mának, ne a mamának! Tömörebben, világosabban nehéz lenne megjelölni a programot. A globális költő tudja, mit akar: eladni. Mindent, ami kell a jelenhez.
− mondhatni rövidesen, 2013. március 5.-én lesz 60 éve (!), hogy meghalt a világtörténelem egyik legnagyobb szörnyetege: Joszif Visszárionovics Sztálin, az illegalitásban Koba. Eredetileg Dzsugasvili. A Generalisszimusz titulust később ő maga ajándékozta magának. Sokáig nem voltam hajlandó á-val írni választott nevét, a Sztálint, mondván nem érdemli. Néhai barátom nem volt hajlandó megtanulni németül (s a háború után sokan voltak ilyenek!) mert az fasiszta nyelv. Manapság az emberek döntő hányadának fogalma sincs sem a zsarnokról, sem cselekedeteiről. Hitler igen, ő sokaknak példakép ma is. Sztálin nem írt semmi olyan személyeset, amivel ma azonosulni lehet. Nincs szovjet Mein Kampf, így bálvány sincs. A Kreml hajdani urának temetésekor (tízezreket tapostak halálra) a nép döntő hányada nem tudta fölfogni: a Generalisszimusz is halandó emberből van.
− Bibó István: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni. Tiszteletlenül szólva, ez életének legismertebb mondata, bár igazsága manapság gyermeteg. Egy demokratának csak demokráciában nem kell félnie véleményt mondani, különben jól felfogott önérdekből hallgasson. Jelzem maga Bibó is bölcsen hallgatott 56 után, különben… Igaz, milliárdok megyünk el úgy ebből az árnyékvilágból, hogy egyetlen hangot nem hagyunk az utókorra. Ezzel együtt, szerintem ez a mondat manapság már tréfa. Féljél, vagy ne féljél demokrata, egyre megy. Ha úgy ítéljük, megveszünk. Ha nem, kivégzünk. Lehet, bár a plafonig pattogsz, észre sem veszünk. Ha nagy tudósnak látszol, akkor sem. Majd döntünk felőled.
− a szegedi Szent Kereszt Kápolna története − Csak ez az egy történet is, mely kívülről (egy rendezett, normális világból, országból) felfoghatatlan. Most felállított keresztjén (2011-et írunk!) három dátum: 1884, a Tiszai Nagyárvíz utáni újra építése a Szent Kereszt Kápolnának, majd 1968, amikor is kétszer kísérlik meg felrobbantani, de mert a méteres falak ellenállnak, ezért tankokkal kényszerülnek szétlőni. Az oroszok 1944-es szegedi bevonulásakor megkímélik a kápolnát, hanem negyedszázaddal később! Kérdezni is alig: miért követték ezt el? És vajon ma, ellentmondhatna a tűzparancsnak egy katona? Végül a 3. dátum a kereszt mostani felállításának ideje. Uram irgalmazz nekünk!
− reggeli indulás − A lift működik? A napokban végig jó volt, de korábban egyszerre villogott a piros és a sárga lámpa. Igaz, a földszinten benyomtam a hívót a minap, és a lift lejött! A kapu előtt megcsap a hetektől fogva tartó hőség, semmi gond, megszoktuk. Mintha Afrikában élnénk. Kifogás? Aki nem bírja, nem megy dolgozni. Ennyi. A buszoktól dübörgő utca túloldalán egy börtön-viselt szörnyeteg részegen, maréknyi fémpénzt szór rémüldöző hajléktalan társa elé, ismételten ordítva: kuss, kell egy doboz cigi. Tudós barátom elkísér a buszig, közben Hamvas Béláról értekezik. A buszon hajnali témámat méricskélem: mit tegyek a műsorba… a téma leköt, bár útközben gyönyörű lányok. Tán a fiúktól tanulják, de oly közönséges módon beszélnek, mintha nem tudnák kik ők valójában.
− a látvány leírható? − A szó nem kép, valami áttételes valóság ugyan, de mégis: csak szó. A látvány: átlagos küllemű lány, talán már 20. Egyenruhás: blúz és mini sort. Kertelés nélkül leül a buszmegálló melletti járdaszegélyre, háttal a parknak. Fedetlen combjai, mint gyönyörű oszlopok őrzik a Titkot, karjai átfogják testét. Egész lénye oly természetes, mintha mutatná: ennyi vagyok. Körülötte dübörög a forgalom, mégis közönnyel ül a kövön, talán nem is várakozik, csak itt van köztünk, mint virág a parkban. Szépségét nem tudja, amikor majd fájdalmasan visszaréved, már hiába. Mégis, Isten most, miatta is szereti Teremtett világát.
− békés szombat délelőtti utcakép, süt a Nap, bizonytalan nyárvég, talán már régóta ősz van, csak nem vettük még észre, és majd egyik nap téli esőre ébredünk. Várjuk a buszt, a mamák mesélgetnek egymásnak családról, képek jönnek elő a múltból, ők még ismerik ezt a műfajt… Az utca túloldalán nagytestű, erősen tetovált karú férfi halad, azért jó hogy nem ezen az oldalon… Egyszeriben egy hatalmas hang üvölt a kocsma nyitott ajtajából: Digi, öleljen magához a Sátán! A kiáltásra pillanatra visszafordul a túloldali alak, majd nyugodtan visszaszól: szia Menyus! Békés délelőtt.
− Alit kirúgta Bibi, pedig két éve együtt laknak a nő két kiskorú gyerekével, de most Bibi talált egy új pasit, ezért este fölszólította, másnap reggel pedig egy kolléganőjével közösen kipakolta eddigi hálótársát. Szegény Ali. De semmi gond, Ali is talált magának egy Krisztinát. Neki is két gyereke van. És hogy legyen valami új is a történetben, Ali elkérte két serdülő gyermekét az anyjuktól s Kriszta két gyermekével közösen hétvégére elutaztak nyaralni pár napra, hatan. Amint hallgattam a sztorit, megértettem: megöregedtem. De igazából nem sajnálom.
− élete utolsó évtizedeiben Kodály már nem akart önmegvalósítani. Kórusokat szervezett, a már összegyűjtött népdalokat rendezte. Amit a bunkó parasztoktól gyűjtött. Pontosan azt, amit azok daloltak. Ebből lett a világörökség, amit tovább kell, kellene adni az utánunk jövőknek. Amit a bunkó parasztok ránk hagytak. Mi a magyar? A németeknél kellett építkezni. Amikor elkészítettem a terveket, az összeilleszkedő gerendákkal, amelyek a háztetőt tartják, a német kivitelező azt mondta: ez olyan bonyolult, készítsük el a számítógépes leírását. Megtettük, bár én szóltam neki, az én erdélyi ácsaimnak ez fölösleges. Azok ki is jöttek és az egyik fölment a létrára, elővette a pajszert, berajzolt a gerendára, elővette a nyügettyűt, a megrajzolt helyet kifűrészelte, azután a két gerendát hajszálpontosan összeillesztette. A német nézte, nézte, majd azt mondta: így könnyű! Nálunk már ilyet nem tudnak a melósok… ha értenénk, milyen kincsek birtokában vagyunk! Makovecz Imre egyik utolsó beszélgetéséből. Mikszáth nemzetes uramat láttam személyében. A 21. századi Magyarországra transzponálva.
− azért ez kissé sokkoló is lehetne! Ilyen a szabad sajtó a példakép Európában? Történik ugyanis, hogy a mindig jó ügyet képviselő, tisztességes szándékú Montalbano szicíliai rendőr felügyelő bemegy a palermói TV-be egy régi barátjához, és egy gyilkossági ügyben felkéri a szerkesztőt néhány hamis információ nyilvános közlésére. A szerkesztő nem tiltakozik, teljesíti rendőr barátja kérését. A RAI TV adásában megjelenő filmsorozat pedig mindezt gond nélkül közli. Aligha másként Marseille-ben, Kölnben vagy másutt az EU-ban. Valójában persze az irigység munkál bennem: mennyivel őszintébbek, vállalják magukat. Akinek nem tetszik: ne menjen oda. Nálunk sajtószabadságunk őrei följelentik ezt a balkáni tetűországot, a fejlett nyugati demokratáknál. Vivát!
− igazi klasszikus görög-római műveltség kellene a rémisztő jelkép megfejtéséhez: éppen Európa totem országai, a görögök és az olaszok kerültek a globális kapitalizmus tetűlistájára. Manapság már semmi sem szent. Különben mindkét állam lakói lehetőségeik felett élnek évtizedektől fogva.
− ebből a „foglaljátok el a Wall Streetet” mozgalomból még nagy baj lehet. Egyáltalán, ez éppen Amerikában történik? Ha valaki mifelénk netalán ilyet talált volna mondani programként, aligha ússza meg a terrorizmus vádját, egyebekről nem is szólva. Jó lenne, netán rémisztő lenne megtudni, mi rejtekezik a résztvevők fejében. Mert ehhez a puszta bankár-gyűlölet kevés. Jut eszembe, a szocialista világforradalom atyja, Lev Trockij foroghat a sírjában. Végre közeleg az ő ideje! Sztálin hiába küldte rá a jégcsákányos gyilkost!
− újságot adok a süteményboltos kislánynak, mire ő gyorsan hátraviszi a szekrényéhez. Mondom neki, ha üres a bolt, olvashatná. Hogy képzelek ilyet! Még meglátja a Főnök úr! Fölfelé mutat, mire észreveszem a térfigyelő kamerát. Döbbenten kérdem, mire bólint. Ki is mondja: ez ma már természetes!
− az Ember nem képes tömegével békében, szeretetben élni, mert nem erre teremtetett. Isten reménye, hogy teremtménye szívében fellobban a szeretet Ura és felebarátja iránt. Ez ugyan eddig nem történt meg egy időben az egész bolygón, de a Tiszták, a Jóakaratúak mindig példát mutattak nekünk!
− Auswitz egyik kérdése, idézik a túlélők: hol volt akkor Isten? Egy hívő túlélő kijavítja: hol volt az Ember? Hogyan hozhattak akkor olyan döntéseket, amelyek Auswitzig vezettek? És az óta hányszor és hányszor tettek hasonlót?
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.