Tráser László
Cédulák (13.)
– véletlenül lábam elé esett, egy már rég kidobásra ítélt folyóirat, az Új Forrás 1987. októberi száma, á 14 forint. Mivel annak idején ráírtam a nevem, most is tudom, valamiért fontosnak tartottam és akkoriban mániákus szamizdat-terjesztői munkám elől mentettem ki így. A címlapon látom is miért: részlet Borisz Paszternák: Zsivágó doktor című regényéből. Akkoriban még volt valami civil kulturális közélet az országban, így valahogy mi is megtudtuk az ilyesmit, itt Szegeden, mit ír a szombathelyi lap. Először közöltek részletet magyarul, Zsivágó dr. feledhetetlen történetéből, Pór Judit fordításában. A regényről szólva a fordító elmondja, Paszternák 9 évig írta, 1956-ban fejezte be, a szovjet kiadók rémülten visszautasították, majd ’57-ben olaszul adták ki és szerzője egy évre rá Nobel-díjat kapott. Mi itten a Béketáborban csak arról értesültünk, hogy a Szovjet Írószövetség fölháborodottan elítéli az aljas provokációt, ezért Paszternák kimehet ugyan átvenni a díjat, de akkor nem jöhet vissza, továbbá Hruscsov kötelezi az írót: utasítsa azt vissza. Paszternák már öreg, nagybeteg, írt valami levelet, azután meghalt. 30 évvel a Nobel-díjas regény nyugati megjelenése után, 1987-ben, a Szovjet Írószövetség úgy dönt, 1988 januárjában a Novij Mir c. moszkvai folyóirat (amely elsőként utasította vissza a könyvet)) kezdje meg a regény folytatólagos közlését. Pór Judit megjegyzi, nálunk az Európa Kiadó számos verset és kisebb írást közölt az írótól, a Zsivágó pedig az 1988-as könyvhétre megjelenik magyarul is. Sajnos a könyv hazai visszhangját elsöpörte a rendszerváltozás mámora, alig beszéltünk róla. Jellemzően az amerikaiak készítettek belőle filmet, tudomásom szerint az oroszok nem. Ennyi. De amiért ezt a dióhéjnyit leírtam: valaki más épeszűnek, mondjuk Párizsban, Sydneyben, vagy egy számítógép guru hindu értelmiséginek ezt a történetet el lehet magyarázni? És ezek a szovjet stratégák voltak uraink évtizedekig. Mi pedig itten alant, kegyelem szegény fejünknek, hűen követtük hazai alvezéreik parancsait. Mindez befejeződött (?) két évtizede.
– Illyés Gyula még arról írt, milyen nehéz értelmiségiként élni. Mára kicsit változott a helyzet, az értelmiség fölöslegessé vált. Nem ő kell, hanem szakemberre van szükség, aki megjavítja a számítógépet és vagy ő, vagy a kollégája, a bezárhatatlan lakás ajtót, kitölti az adóbevallást, kezeli a térdem. A homályos hátterű események, jelenségek, álruhás szereplők álcáját fölismerő, szélesebb látószögből megítélő, véleményét kifejezni képes, a helyzetet részben kívülről szemlélő értelmiségre nem tartanak igényt. Fölösleges okoskodókra egyszerűen nincs szükség. Az ellenzéknek, a hatalomnak saját megmondó hálózat kell, bértollnok, mikrofon-állvány. Tisztes szakma az övék, abból élnek, hogy terítik, nyomják a szöveget, eszmét, magyarázatot. Rezzenéstelen, mindent tudó arccal hazudnak, vagy éppen indulatos meggyőződéssel hirdetik a megrendelteket. Eladnak politikai, tudományos nézeteket, világképet terítenek, személyeket építenek föl, szednek ízekre, mindent a megrendelő elvárása szerint. Vélemény formáló módszereik kifinomultak, de ha kell, durvák mint a lópokróc. Föllépésük tudományos módszereken alapul, lehetőleg semmit nem bíznak a véletlenre. A tömegek befolyásolása egyetemes törvényeken nyugszik, a magyar baloldal vezetése éppen most kérte föl választási kampány tanács-adásra Obama stábját. Korábban a jobboldal izraeli szakértőkkel dolgozott. Kérdezhetsz bátran, mindenre van komplett magyarázatuk. A delfin például először kijött a tengerből, kutya lett, de később visszament és most hal. Az ember majomból lett, a kapitalizmus a középkorból, Hitler és Sztálin őrült gonosztevők, de Joe bácsiról, ahogy Sztálint nevezték az amerikaiak a háború alatt, nem szívesen mondanak rosszat, ezért a GULAG nem téma. Szolzsenyicin letelepedhetett Amerikában, Vermontban, de már sok vizet nem zavart. A tömegek kezelhetők, erre találták ki a tv-t, a mozit, Bécstől Japánig bevezették a jóléti államot, Kelet-Európában a szovjet diktatúrát. Ez az idill kép működött az utóbbi bő fél évszázadban. Minek ide értetlenkedő, vagy éppen rendszer-kritikus értelmiség? Legújabban viszont az a baj, hogy még csak a gazdag Nyugat Európában de mind nagyobb területeken fölfeslik a paplan, kellene az élete példázatával tekintélyes értelmiség, aki nem celeb, ezért bíznak szavában. A helyzetet értelmező, a Jövőbe vezető utakat felvázoló értelmiség, már hiánycikk.
Megint egyszer készületlenül sodródunk a világba.
– Kádár Jánost, az MSZMP egykori főtitkárát, 100. születésnapja alkalmából, 2012. május 26.-án, szobra felavatásakor Moldova György „proletárszentnek” nevezte. Folytatásként kijelentette: Magyarország nem méltó Kádár János emlékéhez, mivel azt megtagadta, ezért „rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra”. Kádár helye „a történelem legnagyobbjai, Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos mellett van”. Az egykor az ország legnépszerűbb íróinak egyike (könyvei eladott példányszámával Berkesi András heroikus ÁVH-s történetei versenyeztek) megjegyezte még: az ország mostani vezetőivel szemben Kádárnak sosem volt svájci bankszámlája.
– olvasom a Népszabadság négy fiatal újságírójának véleményét, akiknek egyike sem volt még felnőtt Kádár temetésekor. Így kezdik: furcsa gondolatkísérlet demokráciában elképzelni Kádárt, mivel diktátor és megtorlások vezénylője volt, de ha csupán az ’56-ban mutatott „bátorságából” indulunk ki, abból talán az következik: megkeresné a helyét a parlamentben. Esetleg közölné a rendszer működését illető kritikai észrevételeit Orbán Viktorral, s rámutatna a tökéletesítendő pontokra.
Másikuk hozzáteszi: egyetértek, Kádár helyeselné, ami napjainkban történik. Az évforduló kapcsán döbbentem rá, folytatja a fiatal, könnyen megélhette volna Horn Gyula 1994-es győzelmét. Ahhoz vajon mit szólt volna? Nem tudom...
Összegző vélemény: a Gyurcsány a komcsi, meg a Mesterházy, nem Kádár. A Táncdalfesztivál és Farkas braziloknak lőtt kapásgólja Kádár, nem a Nagy Imre, Gimes Miklós és még rengeteg ember haláláért is felelős rendszer és a visszataszító rendőrállam. Minden, ami negatív, sajnos, lepergett róla. Abszurd, de a közbeszédben aktuálisan Őszöd a kommunizmus, nem Kádár. Ez maga a paradoxon: a kommunisták a rosszak, Kádár a jó.
– nemzedékemben nem volt általános a feltétlen hit Kádár Jánosban, de az 1980-as évek elején messze a legnépszerűbb vezető volt az országban. Akkoriban mondták is, ha titkos szavazással választanánk, akkor is ő lenne az első ember. Még abból is csak jó poén lett, hogy miután lement az elnöki emelvényről a valahányadik párt-kongresszuson a szószékre, a személyi kérdések tárgyalásánál, hangsúlyosan benyúlt zakója belső zsebébe, kivett egy jegyzetlapot és felolvasta a névsort, amit a kongresszus vagy ezer tagja titkos szavazással, óriási többséggel elfogadott.
– Kádár János hívő ember volt a kommunizmusban, a Szovjetunióban, az általa hirdetett munkás-paraszt hatalomban, meg ilyenekben. Mint élete legvégén kiderült róla, ő maga mondta el a Pártnak, mert mint Péter Gábor ÁVH-vezér leszögezte: a Pártnak mindenről tudnia kell! Szóval Kádár élete utolsó KB ülésén valami iszonyú jelenetet rendezett és összefüggéstelen beszédet mondott, a Halott Embert emlegetve. Vélhetőn egész életében Nagy Imre árnyéka kísértette, mint iszonyú erővel eltitkolt halálfélelme. A legenda szerint, halálos ágyán papot kért.
– de Kádár bizony lehetett volna a szlovák Husák, a román Ceauşescu, a kelet-német Honecker, egyszóval undorító diktátor, aki bebörtönzi népét. Ezt akkoriban nagyon sokan tudtuk. Igen, Brezsnyev vélhetően számára is váratlanul szájon csókolta, amiről a fotó negatív jelkép lett, de nem Kádárnak. Igen, szörnyű megtorlás kezdődött '56 után, de vezetőtársai, így a zseniális Csou En-laj Pekingből azt üzente, kevesli a kivégzéseket, olyan fotót látna szívesen, ahol a Duna-partot betakarják a halottak… és kis hazánkban ehhez készséggel akadtak volna hóhérok…
– Kádár János arcképével nem díszítették a közintézmények falát, továbbá valóban nem maradt utána bankszámla. Igaz, valójában övé volt a rendelkezési jog az ország fölött, de hangsúlyosan puritán ember volt. A grízes tészta, máskor cvekedli, mint talán legkedveltebb étele, és a budai ház udvarán tényleg kapirgáló fehér leghorn-tyúkok, a Portisch Lajos nemzetközi sakk nagymester társaságát diszkréten kereső, a szűk környezetével, köztük a sofőrjével ultizó politikai hatalmasság másfajta személyiségről árulkodik. Talán legjobb pillanataiban nem volt mániákus, eszelősen hatalom éhes diktátor. De átadni? Sztálin, Rákosi tanítványa volt.
– Kádár idején is maradt a diktatúra, abban éltünk, mint Kelet-Közép-Európában mindenütt, de nálunk a környékünkhöz képest egy nagyon különleges „puha” diktatúra volt, élesen különböző a Varsói Szerződés tagállamaitól, élen a nagy Szúval. Talán ha Mitterand, Bruno Kreisky, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Bettino Craxi, Margaret Thatcher szellemét megidéznénk, Kádár iránti tiszteletüket igazolnák, amit látogatásaik is bizonyítottak. És ebben a magyar diktatúrában a 80-as évekre ismeretlen volt a tömeges nyomor. Az akkor felvett kölcsönök mértéke jóval elmaradt a rendszerváltás utánitól, az állami vagyon gyarapítása pedig össze nem vethető a mára előállt nincstelenséggel, hála 20 éves ballib és jobboldali szabadságunknak…
– Kádár temetésekor Moldova átokként ható szavai mögött egy vergődő ember áll, aki eszével bizonyára megérti, hogy szíve szerinti vezetőjének világa elmúlt, utódai nem folytathatják Kádár politikáját. Még akkor sem, ha Kádár-népe (mint Lengyel László nevezte az országot) vezetőjét halála után is visszavárta. Mára akár életkori okokból is, a várakozás elmúlt, a nosztalgia nem. Jó lenne persze válogatni a munkahelyek között, jó lenne abban a régi, jóval egyszerűbb világban élni, de nem lehet. Kádár világa elmúlt, maradék imádói csak átkozódhatnak hiánya miatt, de nekik sincs visszaút. Akik később születtek, csak vállvonogatva tekintenek vissza, mint teszik a Népszabi fiatal újságírói. Ferenc József „aranykora” is elmúlt, visszahozhatatlan.
– Bíró Zoltán irodalomtörténész: Kádár János a kommunista ideológia és magatartás jellegzetes „terméke” volt. Ez azt jelenti, hogy vallotta: a hatalmat minden áron meg kell szerezni majd megtartani, akár a bajtársak likvidálása árán is. Elég csak a Rajk-perre gondolni. De ennek a mentalitásnak Kádár maga is szenvedő alanya lett egy ideig. Ennek ellenére végig kitartott a bolsevizmus mellett. Az 1956-os forradalom eltiprása után a nevével fémjelzett rendszer az árulás, Nagy Imre és többek kivégzésének, illetve internálásának bűnében fogant. A környező államokkal ellentétben ráadásul Magyarországon a rezsim a nemzeti érzelmet is üldözte, s nem a proletárságot védelmezte, sokkal inkább harcot folytatott az értelmiség és a parasztság ellen. Vitathatatlan, Kádár viszonylagos létbiztonságot kínált fel mindezért cserébe, szinte valamennyi társadalmi réteg számára, így szép számmal voltak, akik ezért nem örültek a rendszerváltozásnak. Hátravan még a korszak alapos értékelése, zárja pár soros értékelését Bíró Zoltán.
– tanulság? Kádár körül ma háború dúl, miként Horthy megítélésében, úgy az övében sincs még konszenzus. Kun Bélát, Rákosit szörnynek tekintjük. Kádárt? Egyszer majd megoldja a történelmi távlat…
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.