Tráser László:
Cédulák (6.)
– gyűjtsünk aláírásokat és ezt követően, félmillió szignó után írjon ki a Római Parlament népszavazást, csatlakozzon-e Lombardia Svájchoz? Hagyjuk ezt az aláírásgyűjtési cirkuszt, helyette Lombardia üzenjen hadat Svájcnak, és ezt követően azonnal adja meg magát, így váljon a semleges állam 27. kantonjává! Nem az egykori Lipót-mező lakóinak javaslatai, hanem a legszorosabban vett mai Észak-Itália vezetőinek ötletei (pl. Umberto Bossi) az országrész elszakadására. Komoly, felelős emberek, öltöny, nyakkendő, nagy fekete autók, akik szegény hazánk egész lakosságánál jóval nagyobb befolyással bírnak Európa ügyeire. És mindenki teljesen, de szigorúan normális, aminek igazolására, ha kell, egész klinikákat képesek felsorakoztatni. Továbbá demokraták, a legteljesebb mértékben. Újból fölvirradna hát a Nápolyi királyság és a Padániai köztársaság napja. Mi pedig maradunk kis helyi busmanok, színes gyöngyre éhes bennszülöttek itt a Kárpát-medencében. Különben az írek nem akarják megfizetni a válság miatt rájuk kivetett különadót, a görögök meg… de hiszen ismerjük az egész kompániát. Pedig bennünket csak egy érdekel: mi lesz velünk? Miközben nyilvánvaló: mi legföljebb a függöny mögött… színpadra nem engednek.
– ideírom, mert egy év múlva, hátha már nem értjük Fábry Sándor szövegét: öntök neki rózsavizet, az IMF mindent fizet!
– A Teremtés egybeszerkesztő hatalma nagy / Te is én vagyok, én is Te vagy… Füle Lajos költő
– …már annyiszor tanakodtunk viccelődve, hogyan találhatnánk meg a tűt a szalmakazalban, az eszményi férfit, akit apánk a lányai számára elképzelne, szerbet csak legutolsó helyen, oroszt biztosan nem, de svájcit sem. Az eszményi férfi magyar, legjobb, ha mindjárt vajdasági magyar, akinek nem kell elmagyarázni a történelmet, aki tudja, mit jelent a kisebbséghez tartozni, és mivel tudja, ő is kivándorolt, Svájcba, olyan vajdasági magyar, aki sikeres lett Svájcban, rendes szakmája van, vagyis nem beszédből, festésből vagy zenélésből él… Melinda Nadj Aboni Svájcban élő vajdasági magyar írónő, Galambok röppennek fel c. könyvének fülszövege. Miért az odahaza vagy külföldön kisebbségben élő, Trianon után elszakított honfitársaink utódai értik, érzik generációkkal később is, mi történt elődeikkel és ezáltal velük, ami évtizedek múltán is meghatározza az életüket… Miért hogy a határ innenső oldalán, mint megannyi hülyegyerek nőnek jövőnk örökösei, nem tudva semmiről, ezért nem is tanulva semmit a múltból, csak vállat rántva elfordulnak és „ szórakoznak”. Ezer év után, az örökös kudarcokban, folytonos vérveszteségben, a megszállók egymást váltó folytonosságában egyszeriben csak elfáradtunk volna? ’56 véres leverése után, még a kommunizmusban, a Szovjetunióban őszinte átéléssel hívő Kádár János rendjét is képesek voltak elődeink lakhatóvá, sőt „vidám barakká” tenni, de ami azóta történt, kivált EU-tagságunk alatt, az nevetségessé teszi az Európa-házról szőtt álmokat. Horn Gyula undorító fölhívása, merjünk kicsik lenni, sivár igazsággá dermed. Lehet, történik még velünk csoda, de az aligha rajtunk múlik.
– nagy adomány, ha valaki közülünk képes csak megfelelő módon is bánni a rábízottakkal. Hiszen milyen gyakran tapasztaljuk: még azt is elriasztja magától a férfi vagy az asszony, aki szívből szereti. És akkor miképpen menekül tőle az idegen, aki nem kötődik a rossz gazdához.
– az elmúlt 20 évben nekünk nem volt szerencsénk: talán Antall József kivételével nem volt olyan politikusunk, akire fel lehetett volna nézni. Ez tragikus, mondja a 85 éves Hankiss Elemér. 20 évvel ezelőtt ő sem így látta a rendszerváltó miniszterelnököt, akit, mint TV elnök, az éteri demokrácia híveként egy alkalommal nem engedett képernyőre. És akit a totális demokrácia nevében, a lázadó ifjúság és az uszító vénség, folyamatos ordítással nem enge-dett megszólalni az Auditórium Maximumban a Bölcsészkaron. Van tanulság? Hajdani nagy tanítónk, a Társadalmi csapdák írója, maga is útkereső volt, és lám, az is maradt. De csillogó értelme lebilincsel.
– bájos darwinista: a fóka genetikai „összetételét illetően” közelebb áll a tehénhez, mint bármi máshoz. Így „kezdetben” a fóka is szárazföldi volt, csak hogy a lábait elveszítette, visszament a vízbe. Ám még határozottan emlékszem, amikor ugyan ez a természettudományi csatorna a delfint a kutyával rokonította, mondván együtt jöttek ki a partra, csak később a delfin visszament… idevezetett az örökös jövés-menés…
– tessék kérdezni, az önszerveződő és legfőként önvédő „tudós osztály” mindent tud, de legalább is megmagyaráz, csak ne kezdj el gondolkodni. Kérdezhetsz, majd válaszolnak, de ne akadékoskodj, fogadd el, amit „ők” mondanak. Hatalmas méretű gránit tömbökből épült templomok, Nap-figyelők négyezer méter fölött, a kő kolosszusok közé késpengét sem lehet illeszteni, olyan vízvezeték hálózat, forrás nélkül (!) amely ma is csobog a harmat-kutakból, mindez Európából nézve a világ végén, a perui Andokban. A Makcu Pikcu égbe nyúló tornyait Pacsakutek inka király parancsára építették mérnök-mágusai, majd röpke félszáz év után otthagyták lakói, ha voltak is egykor és századokon át csak a Szél pihent terein. A Nap szemlézte rendszeresen, éjjelente a Hold és mindig a csillagok. Faragott gránit tömbjeinek simasága, mint a selyem. Értelméről, építőiről, technikájukról csak találgatnánk, de a fölkentek ezt és a métely idealizmust nem engedhetik közel, ezért egyszerűen megmondják mit látsz. Csak ne töprengj!
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.