Tráser László
Cédulák (7.)
− másnak észrevételen vallomást hordoz tekinteted, pillantásom mégis meg-bilincselt üzenettel válaszol, hiszen nem lehet! Már ujjaidon tudod számolni maradék éveidet, mikor, ha még most sem térhetsz magad ösvényére csak, mint szemellenzős igavonó, vagy éppen hogy nyitott szemmel kényszerű rohanó, aki „köztük” maradtál még mindig, de nagy árat fizettél. Hisz’ láttad elégszer: semmi nem garantál, ma még itt, de éjjelre akár, mint ágról esett levél. Bár nem tettél mást, csak mint tegnap is, ám a fonál Itt, elszakadt… Végre megállni, a kínálkozó pillantásra válaszolni… de lehet még? Képes lennél? Neki egyedül lábához önteni minden kincsedet? Már biztosabb ez a bizonytalan rohanás, amit megszoktál, ha ugyan ez valami biztonságot ad és megszokást. Hívására nem válaszolsz, de már nem hiszed, hogy más úton jobb lehet. Vigaszod sekély: számodra ez jutott.
− értetlenül szokod meg a lombos ágakat, a fák tavaszi zöldjét. A kopasz téli ágak látványát már megszokott volt. És mióta hallottuk milyen hőség várhat ránk, aszály félünk a nyártól is. Nem tudjuk mi célból vagyunk e sártekén, de úgy mondják: Isten orcájára és teremtménye, az univerzum képére lennénk hasonlatosak. A zöld levél korona megnyugtat. A fekete ágak szokott díszlete megint egyszer visszavonult. Uram segíts, legyünk végre jó és boldog gyermekeid.
− vérben fogant a 20. század. 1912. április: az Ezüst nyíl, a Kék szalag rend biztos 
várományosa, egyszóval a Titanic története, valójában máig titkos üzeneteket hordozó katasztrófa… az Ember nem mindenható! 1914: Szarajevó, Ferenc Ferdinánd kivégzése… 1920: a háborút lezáró békeszerződés, Trianon… csupa újból ültetett sárkányfog-vetemény, később felfakadó emberi vér ígérete. Így kezdődött a Krisztus utáni második évezred utolsó évszázada. Mikor ért véget?! 2001 9/11. Vérben, megint? Mégis folytatódott az előző évszázad? Miért lenne meglepő? Meddig még?
várományosa, egyszóval a Titanic története, valójában máig titkos üzeneteket hordozó katasztrófa… az Ember nem mindenható! 1914: Szarajevó, Ferenc Ferdinánd kivégzése… 1920: a háborút lezáró békeszerződés, Trianon… csupa újból ültetett sárkányfog-vetemény, később felfakadó emberi vér ígérete. Így kezdődött a Krisztus utáni második évezred utolsó évszázada. Mikor ért véget?! 2001 9/11. Vérben, megint? Mégis folytatódott az előző évszázad? Miért lenne meglepő? Meddig még? − most elmegyek a patikába, venni kell fájdalom-csillapítót, sarokpántot, meg kérem, ajánljanak valami megoldást, mert a feleségem ugye 40 évig kucorgott tűsarkúban a katedrán… azután meg jön a TV-szerelő, az még van, szúrom közbe a lüke kérdést, hogyne lenne, amíg TV lesz, addig szerelő is lesz. Különben is, mit nézzünk? Az internetet? A TV csak jobb. Mi van a Gyulával, kérdezem, csak hogy megakasszam a buszon folyó monológot. Megnősült, aztán elköltözött, azóta nem jön az osztálytalálkozókra. De ti egyidősek vagytok? A kérdést értetlenség fogadja, ők nem egy iskolai osztályba jártak, ez lassan nekem is leesik. Amikor illetlenül megkérdem: újranősült, egyenesen elhallgat. Hja, az egykori politikai-hatalmi elit még megmaradt alkalmazottai, az „apparátus” tagjai, a régi pártkáderek nosztalgiázni még összejárnak, akik túlélték a történteket. Idegent nem fogadnak be, mára jórészt érdektelen, közös titkaikat rövidesen sírba viszik.
− Ausztrália őslakói miatt újra kell írni az emberiség történetét, olvasom egy évtizedek óta életben lévő hazai folyóirat (a Valóság) külföldi lapszemléjében. Nevezett nép, az abók (aborigálok) az eddigi feltételezés szerint 40, de a fordulatot okozó géntérkép szerint 70 ezer évvel ezelőtt kerekedtek föl a paradicsomi Afrikából és Ázsián keresztül, a déli tengeren átkelve értek a sivatagos Ausztráliába, engedelmeskedve hívásnak? A géntérkép szerint az abók hagyták ott elsőként az emberiség közös afrikai szülőföldjét, megelőzve mintegy 20-25 ezer évvel a többieket, és cáfolva a korábbi elméletet, az egyszerre történet kivándorlásról. Céltudatosak és fölkészültek lehettek, vélhetnénk a New Scientist idézett cikkéből, elvégre mi is lehetett volna abban a gond akárhány tízezer évvel ezelőtt: fölkerekedni és elmenni Afrikából az akkor még névtelen, világvégi Ausztráliába, majd az ismeretlen, rendkívüli éghajlatú, helyenként elviselhetetlen vidéken, szinte eszközök nélkül letelepedni. Vélhetnénk, mindezt megbeszélték egymás között, előzetesen nem ismert útvonalukról használhatóan pontos információik voltak, birtokolták a több tízezer kilométeres szárazföldi és tengeri utazáshoz szükséges közlekedési eszközöket és bizonyosan tudatában voltak céljaiknak. Ám 200 évvel ezelőtt érkezett első gyarmatosítóik szerint akkor sem volt szinte semmijük, alkalmi dárdák, kőkések, rossz csónakok és ezek technikai színvonalába nem illeszkedő, kivételes hajító fegyverük, a bumeráng. Mai ismereteink szerint ők a Föld legrégebbi és legtovább egy helyen lakó népe. Akár hány tízezer éven keresztül is éltek békében és szellem őseik útmutatását híven szolgálva rendben, Ausztráliát megőrizték annak, ami mintegy 200 évvel ezelőtt megvolt, a kezdetektől. Az angol rabszolgaságot követően elveszítették szellem őseiket, így önmagukat… és innen nézve fölvetődik a kétely, vajon jó irányba rohant „a művelt fehér-kultúra”? Milyen pillangós paradicsomi állapotok lehettek a Földön egykor, akár csak ezredévvel is korábban s milyen vérengző pusztítást végezett népekben, állatokban, növényekben az európai ember, a fejlődés nevében…− könyök-támasztékos bottal jön a megállóba, de fürgén lépked a Doktor úr. Mosolygunk, igaz én csak afféle sétabotra támaszkodok, de mindketten várako-zunk. Combnyak-törése volt, amikor okáról kérdem, röstelkedve mondja, álmában leesett az ágyról, majd három hét után, a kibírhatatlan fájdalmak idején elment orvoshoz, majd hogy a röntgen nem mutatott semmit, ismét, végül a Professzor találta meg a törést, megműtötte, „összedrótozta” azóta gyógyul, az öreg csont állaga javul. Tapintatos érdeklődésre somolyogva megmondja életkorát: egy híján 90! ’950-ben kezdett dolgozni a néhai Huszák prof. klinikáján, majd 15 év múlva elment a Dunántúlra egy kórházba. Szép idők voltak, réved vissza szegedi éveire. A megállóba én óvatosan lemászok a troliról, ő kicsit kockázatosan leugrik a jó lábára. Egy híján 90…
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.