Tráser László
Cédulák (14.)
− nem megfejteni, csupán meglátni a Titkot, amitől mindent egészben látnál, s mint nyitott könyv peregne előtted a Történet. Mondjuk látni a Jövőt, amibe torkollik a Jelen, de ha ezt nem szabad, akkor lehetne a Múlt is! Múltunk, ahonnét minden elindult, és ami örökségként velünk maradt azóta is. De nem, tudósok csak úgy születnek és halnak, mint tudatlanok, gyermekek, mint szüleik. A fátyolt nem húzzák el szemünk elől, maradunk, mint Alice Csodaországban, aki pedig benézhetett a Tükör mögé, ám nem érthette, hogy a látható, s ami odaát rejtekezik, mégis egy…
− Bor Zsolt akadémikus mostani szegedi látogatásakor azt mondta: kollégái általában úgy vélekednek, még egy évtized kellene olyan energiaforráshoz jutni, amely új alapokra helyezné az energia helyzetet. Vajon lesz-e erre 10 még inkább 50 békés évünk, vagy nem bírjuk tovább a visszafojtott indulatok terhét és közénk hívjuk a Sötét Angyalt…
− Arthur Koestler önéletírását olvasom, utazását az 1932-33-as Szovjetunióba, nagy és életveszélyes kalandját. Túlélte, mint Sinkó Ervin, aki ekkoriban járt szintúgy a Gonosz birodalmában és utóbb, az Egy regény regénye c. írásában értesítette erről a világot, de jóval később, Tito védőszárnyai alatt, annak szovjetellenes korszakában. Nekünk magyaroknak akkor erről nem volt személyes és tömeges tapasztalatunk, akik íróink Illyés és Nagy Lajos ott jártak, szovjet meghívásra, nem tudtak lelkesedni, később kifizetődőn óvatosak voltak. Igaz, az 1930-as évek első fele az ukrajnai éhínség ideje, vagy 6 millió halottal, amit Koestler megsejt, de csak elszólásokból, G. B. Shaw utazásszervezői viszont totálisan átverték a nagy britet. Shaw még Sztálin is fogadta, de a nagy lélekbúvár nem fogott gyanút. Elhomályosította tekintetét kísérete? André Gide viszont törlesztett a nyugati értelmiség helyett is. Nálunk ugyan csak a rendszer-fordulat után jelent meg Visszatérés a Szovjetunióból c. írása, ami katasztrófa lehetett volna, Sztálin vallásos tiszteletének Nyugaton, de csak botránykő lett. Jellemző, hogy J P Sartre és más baloldali írástudó franciákat csak 1956 döbbentette rá: a Patyomkin fal képei mögött szörnyű terror tombol! Arthur Koestler viszont utazása után írja meg a Sötétség délben-t! André Gide ugyan Hitler-Sztálin párhuzamról beszél, ami nagy fölismerés, de a közelgő háború nem sok lehetőséget hagyott a választásra fasizmus és kommunizmus között. Természetesen Kelet-Európában a „felszabadító” szovjet hódítók uralma idején minderről egyetlen szó sem esett, miképpen a Szovjetunióban sem a Gorbacsovi fordulatig, akkorra meg már olyan régen volt minden, hogy spongyát rá! Így megint egyszer tudatlanul fordultak milliók az új útra…
− objektív tájékoztatás: hazánk még mindig (1957-től!) legolvasottabb politikai napilapja főcímeinek egyike: Magyarországot másodikként penderítenék ki a NATO-ból! Belül valahányadik oldalon a cikkből kiderül: az informálisan megkérdezett NATO-csúcs résztvevőiből 22 képviselő, hadügyminiszter senkit nem rúgna ki, 18-an Görögországot, majd ezt követően 5-en Magyarországot. Mindegy mi, csak ártson… kontra, rekontra, Fedák Sári és tovább… pontosan a fordulat óta.
− végre megtudhatok valamit abból, ami nálunk történt… 20 év után. Oplatka András: Egy döntés története − Magyar határnyitás 1989, szeptember 11. 0 óra. Ha a neves svájci-magyar publicistát nem fogja meg a sok ezer NDK-s német kiengedése, ma sem tudunk a 20. századi világtörténelmet alakító, talán egyetlen tragédia nélküli, 20. századi magyar döntés hátteréről semmit… De azért így azt igen, hogy „nem egyedül Budapesten” döntöttek, ami rendjén is van. Kis ország voltunk akkor is, de ott labdába rúghattunk, mint kiderült: ezúttal is önzetlenül.
− nem ismerem Nyírő József politikai tevékenységét Erdélyben. Már öreg vagyok ahhoz, hogy úgymond „a szakértőkre” hallgassak, kivált akkor, ha ez a többes szám egy 1984-ben, Ceauşescu udvari történészeként emlegetett „objektív” történész megállapítására alapoz. A háború utáni román történetírásra különben is azt mondták, még a 90-es évek végén, amikor már merészeltek ilyenről beszélni, hogy az teljes mértékben azonosult a propagandával. Igazi történetírást produkálni életveszély volt. Más Kelet-európai országokban a történelem-tudomány képes volt valamelyest távolságot tartani az államhatalomtól… De mosolygós gyermekkori élményem az Uz Bence, jóval későbbi a Jézusfaragó ember… Ezek szeretetteljes meséi némelyike máig élnek bennem. Nem tudnék részeket idézni, bizonyítni, de a gyermekkor őszinte, az ifjúság nem hazudik. Tamási Áron művészi erejével valóban „lenyomta” Nyírőt, de ettől még szerethető maradt. És hogy román-ellenes? Ez úgy hangzik, mint a szovjet-ellenes, majd az Amerika-ellenes? Ezektől félni kellett, akire rámondták, annak bizonyosan. Most ez jön? És aki magyar-ellenes? Abba kéne ezeket hagyni, még ha a jelenkori pártpolitikai kényszer oly szívesen is címkéz. Nyírő jó ember volt, kedves írásokat hagyott olvasóinak. − Isten hozta magukat, a Gyergyó völgyében, köszönjük, hogy eljöttek itthonra, magyar földre. Maguknál sokan nem értenek bennünket. Nekünk ez a hazánk, itt van eltemetve az apám, a nagyapám meg az ükapám is, itt éltek, dolgoztak. Mi arról nem tehetünk, hogy a határok átvonultak felettünk, de mi itt maradtunk. Amíg maradunk egy páran, akik vállalják, hogy magyarok, addig ez magyar föld. Ez nem politika, mi magyarok vagyunk. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk. − Erdélyben fogadták így a csíksomlyói búcsúba tartó zarándok-vonat utasait, hallom a riportot. Amolyan körmeneti éneklés hallatszik, kicsit kántáló alkalmi kórusban könyörögnek: Boldogasszony anyánk, régi nagy patrónánk, ne feledkezzél meg rólunk, szegény magyarokról, édes hazánkról… Sokunk szíve összeszorul. Erdélyi magyarok mennek ki az ismeretlen nevű falusi állomásokra, egy asszony orgonával, mert jönnek a magyarok. Valaki fölemlegeti, egyszer már jöttek, mesélte az édesapja, akkor volt jó világ, csak rövid ideig tartott, 1940 és ’44 között. Mindjárt kattognak a kerekek, megy a vonat tovább a „nyeregbe” ahol majd imádkoznak azokért is, akik megtartották magyarságukat. Zavaros, zaklatott, mindenféle politikától fertőzött, kapkodó itthoni világunkban talán nem is értjük őket, akiknek most egyszeriben ünnep nyílt, mert lám nekik is vannak rokonaik, egy egész vonattal.
− az aranysárga zümmögő légy (megszólalásig darázs) idén is megjelent szokott helyén az erkély előtt, képes akár percekig egyhelyben szárnyalni és közben várja vetélytársait, meg a „szebbik nemet”. Odafönt fecskék villámlanak, a sárga csőrű feketerigó akkora lendülettel érkezik a faágra, majdnem előre bukik, néha megjelenik a négy-cinke is, ezek már idei fiatalok lehetnek. A levelek olyan zöldek, amilyenek csak tavasszal. Félek a téltől megint, de az még olyan messze van, meg is kell érni…
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.