Marton Árpád
Ők tudják
Két Hubay-egyfelvonásos
E két egyfelvonásost akár két szerző is írhatta volna. És csakugyan: mintha két rendező jegyezné az este két félidejét. Mindkettőnek megvannak a maga saját buktatói is.
Az Ők tudják, mi a szerelem, ez a Berlioz életen át kitartó, eszményi szerelmét alapul vevő epizód voltaképp nem dicsekedhet egy vérbeli színmű erényeivel. A történések sokkalta inkább valók egy Mérimée-novellába, semmint a színpadra: 48 esztendő elteltével kibontakozik a feledés ködéből egy hajdani ifjú, akinek lángolása ma is a régi, és váratlan megjelenése érvénytelenít egy egész életet. Amely – nem mellesleg – bűnhődésben telt el egy másik, ugyancsak reménytelen szerelemért. A képlet zseniális, a dramatikus keretezés azonban többnyire sematikus, alaposan föladva a leckét a szereplőknek éppúgy, mint a színre állítónak. A mű bizony kísértően szalongyanús, a társalgási darabok megoldásait felkínáló, kivált, hogy a Molnár Zsuzsa által megteremtett, álomszép látványvilág maga is azzal fenyeget, hogy a legendás triász újabb jutalomjátéka-rendezése bájos visszamerengéssé szelídül a közös aranykorba. Hogy ez mégsem következik be? Az két zseniális alakítás nagy csodatétele: Király Levente és Fekete Gizi újabb példáját adják a nagy művészek örök megújuló képességének. Báj, huncutság, nosztalgia, bölcsesség, megtörtség és tragikum színei keverednek ki e két óriás palettáján, és kettősüktől a becsesnél alig több alapmű csehovi minőségeket nyer. A színlap posztromantikus játékot ígér, holott ez távolról sem „poszt”, ellenben romantikussá is csak ilyen színészek kezén képes nemesedni. Talán jobb is lett volna, ha az utójáték süllyesztőbe kerül, és a darab az epizód leglángolóbb pillanatában: a búcsúéban ér véget – e talányos istenhozzád hangvételéből, megindító színészi sorsszimbolikájából a szövegkönyvi sulykolás nélkül is megérezzük, kik tudják, mi a színház, mi a szerelem.
Király Levente, Fekete Gizi
Ha a Berlioz-epizód a zsánerdarab kliséivel kísért, az Antipygmalion egyszerre kínálja föl az abszurd és a bulvárszínház olvasatát. A szerző bravúrosan csavar egyet a Pygmalion-történeten: ezúttal az élő modell válik alkotássá, miközben egy rafinált exfeleség ravaszul behálózza volt férjét, a csapodár szobrászt. Sándor János nagy kedvvel és remek érzékkel hangolódott rá a bizarr helyzetre: az első felvonás műteremlakássá hanyagított terét friss léghuzatok járják át, miközben tanúi lehetünk Borovics Tamás örvendetes újjászületésének a groteszk mestere és Szabó Gabi lubickolásának a komika szerepkörében. Az inkább komikus, mintsem filozofikus könyvet az epilógus teszi igazán rafinálttá: míg lehull a lepel a ledér hölgyből vált absztrakcióról, költészet és valóság játszmája vetül rá visszamenőleg a szemünk előtt lezajlott teljes furcsaságra. De mintegy csak slusszpoénképpen. Ha van tanulság, a Hubay-est tanulsága ez: lám, létezik nemes szórakoztatás.
Szabó Gabi, Borovics Tamás
(Kamaraszínház, 2014. február 13., Mentes József bérlet)
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp., 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp., 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp., 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp., 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (GerhardusKiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Szilveszteri versviccek; A nagy színésznő látogatása; „Anima mea in dolore est”; Táj, kép; Korai sirató; Giccs más a király; Holtszezon; Verismo negro...; Zene, fülemnek; (Intermezzo No. 2...); Belepte a nyál...; Alpesi Alhambra; A Madách Szníház fantomja...; Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D'Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin
