SzegediLap

Aki csend és zaj pulzáló váltakozásában, sötét és világos kontrasztjában, éles körvonalak közt él, mint mi legtöbben, bár talán nem is tudatosítjuk, annak e tárlat ajándék: a lassan felívelő, majd tétován elhaló lendület, a vonalak szépségesen fájdalmas, rejtelmes titka, az árnyalat, a halkulás, alig erősödés, a könnyeden átsuhanó pillanat finomsága, a neszező fényben megcsillanó fájdalom és az örömben pislogó fénysugár egymásba játszó harmóniája. Miközben arról mesél: hogy nincs harmónia a világban, hogy a törés és töretés életünkbe szervesül, mégis: titkot rejtő színeibe és formáiba, partikuluszaiba a sejtett-álmodott teljesség beleragyog. – Fabulya Andrea Varsányi Anna kiállítása elé

„Hosszú az út a láthatótól a láthatatlanig” − ez a kijelentés Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjében hangzik el. Kulcsfontosságú. Arra utal, hogy nemcsak a láthatót formázza meg az alkotó ember. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem azt? Hanem a láthatóban kifejeződni, formát ölteni vágyó láthatatlant. Ami eredendően megfoghatatlan. Nem immanens. Ami a transzcendenssel van viszonyban. Teremtés. – Fabulya Andrea Barkos Bea és Simon Miklós kiállításához

Mindannyian szeretünk nevetni, de a humor nem csupán az önfeledt jókedvről szól. A humor célja  a szórakoztatás mellett lehet elgondolkodtatás, figyelemfelkeltés is. Összetett érzéseket is kiválthat belőlünk, lehet fanyar, csípős vagy keserű. A humor latinul eredetileg nedvet jelentett, melynek az emberi testben való arányos jelenlététől függött a régi orvosok tanítása szerint az ember testi és szellemi jóléte. Ekként az idők során a szó a jó hangulat jelentést vette fel, a XVIII. században pedig a derültség és szeszély kifejezésére használták. Német felfogás szerint a humor a fenségesnek és az alacsonynak, a szomorúnak és a furcsának az összefoglaló eszméje; számos megjelenési formájában föl is fedezhető ez a kettősség. Vagyis a humoros dolgokban (a humor legjellegzetesebb fajtáinál) valami ellentmondás rejlik, aminek feloldhatatlansága a humor forrása. – Kocsis Katalin írása

Kovács Beáta képei úgy tudnak harmonikus egészek lenni, hogy alakformálásába, tónushasználatába, vonalvezetésébe diszharmónia keveredik: színei a fekete és kontrasztja, valamint a szürke kombinációi; itt kiállított témáinak gyakori helyszíne az utca, képeinek szereplői pedig gyerekek vagy fiatal fiúk. A részletgazdag harmonikusság ellenpontja a fiatal arcokon kirajzolódó, előrevetített emberi életérzések és sorsok sokfélesége, diszharmonikus elemként némelyik már a megsemmisültség ürességét jelzi, más arcok a korai cinizmust, a kiégettséget, a vagányságot és vadságot, míg megint más fiatalok szemében és arcán, mintegy ellenpontozva az eddigieket, azonban ott a kíváncsiság, a nyitottság, az érdeklődés, a meglepődés, az érzelmek kavalkádja. Művészi alkotásai a finoman kivitelezett harmonikus és diszharmonikus, realisztikus elemek összhangjának eredményeképpen életszerűek, élethűek, olyan emberiek. – Máté Zsuzsanna írása Kovács Beátáról 

A Kass-életmű különböző területeinek bemutatása és a szegedi művész szellemiségének, alkotásainak éltetése köti össze a Kass János Baráti Kör által összefogott és inspirált 2017-es KASS + kiállítás-sorozatot, melynek márciusi, áprilisi állomása az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszéke. A Kass + drámairodalom című kiállítást – a Rajz-művészettörténet Tanszék, a Kass János Baráti Kör és Aranyi Sándor társszervezésében –március 30-án Szekeres Ferenc grafikusművész nyitotta meg, hangsúlyozva a Kass-életmű szellemiségének korát meghaladó jellegét. Köszöntőt mondott Szőkefalvi Nagy Erzsébet, a Kass János Baráti Kör elnöke. A rangos kiállítást, Kass János Hamlet-illusztrációit és Madách Imre Az ember tragédiája drámai költeményének két illusztráció-sorozatát április 22-ig lehet megtekinteni a tanszéki épület (Szeged, Brüsszeli krt. 37.) második emeletén, vasárnap kivételével naponta 9-19 óráig. – Máté Zsuzsanna írása

Ale Ildikó Folyamatok című tárlatát 2017. március 9-én csütörtökön főiskolai tanára, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg a Szombathelyi Képtárban. Az április 23-ig megtekinthető kiállítás tizenöt év alkotói munkásságából mutat be személyes válogatást. Ale Ildikó festői eszköztárában a pasztelltechnika a meghatározó. A természetelvűség és a nonfigurativitás határait feszegető kompozíciói gyakran versek és a zene élményvilágából származnak. A kiállítás jelentős része a társművészetekhez készített műveiből ad ízelítőt pasztellképek, kollázsok és fotóasszociációk formájában. Weöres Sándor és Simai Mihály versei ihletette képi átiratokat éppen úgy láthat a közönség a tárlaton, mint térrel foglalkozó, struktúrákat, architektúrákat ábrázoló alkotásokat. – A szegedi festőművész kiállítását Tóth Csaba írásával ajánljuk

Szekretár Enikő képeinek olvasásakor nekem az az ijesztő emlék futott át az agyamon, mikor olyan helyen jártam, ahol be lehetett menni az aquárium alá egy üvegcsőben, és egyfelől ott nyomasztott a rengeteg víz a fejem felett, másrészt ott ámított el egy cápa hasának hihetetlen nagyszerűsége, a vízi élővilág csodája. Ezeken a képeken is a test (és persze a lélek) súlytalan utazása tárul elénk. Egyszerre vagyunk benne a képekben, vagyunk azoknak részei, és egyszerre látjuk felülről magunkat és a tájat. – Zakar István ajánlója Szekretár Enikő kiállításához

Hogyan születik egy vers? Vajon egyszeriben fölbukkan egy kép, amiből azután vers lesz, vagy kemény munkával „vers csiszolódik”? És miként születik egy szobor? Ha úgy vesszük, a kődarab, a fahasáb mélyén rejtekezik, hogy egy művész meglássa és kibontsa? Vagy épp ellenkezőleg: az alkotó maga álmodja meg, majd teremtő erővel rákényszeríti akaratát a kődarabra? Tráser László erről a titokról faggatta Balogh Sándor szegedi szobrászművészt. (hanganyag)

Sokak szerint az alkotó ember munka közben talán nem is a földön jár, hanem egy másik világban, ahol más törvények parancsolnak, ám ettől nem lesz könnyebb feladata. Valamit meg kell mutatnia magából, szemérem nélkül kitárulkozni: ilyen vagyok, itt állok előttetek – mást nem tehetek. Sonkodi Rita szegedi festőművész is a titkot mondja el a mikrofon előtt, ami valójában nem is titok, hiszen oly egyszerű: ő csak fogja magát, lemegy a műterembe és fest. – A festőnővel makói, Fertődtől a Loire-ig című tárlata kapcsán beszélgetett Tráser László.

A Forgóajtó című tárlat négy kiállítója közül három kiállítótárs egykor kisiskolásként kopogtatott be szüleivel a művészeti iskola és Ale Ildikó műtermének ajtaján. Az első pillanattól kezdve mindhárman különleges erővel, érdeklődéssel és kitartással adták át magukat a megoldandó képi feladatoknak, amelyeket Ale Ildikótól kaptak. A festőművész a művészetek sokszínűségét kínálta számukra, hogy teljességként tapasztalhassák és élhessék meg azt munkáikban. Közös „tanár-tanítvány” kiállításukkal az együtt töltött örömteli tanulmányi éveket idézik fel és a jelen eredményeire irányítják a figyelmet. – Az alábbiakban először Ale Ildikó kiállításmegnyitó szövegét, majd tanítványai előadásait olvashatják.