Forgóajtó Csoportos „tanár-tanítvány” kiállítás a Somogyi-könyvtárban (2016. október 19.-november 5.)
A négy közül három kiállítótárs egykor kisiskolásként kopogtatott be szüleivel a művészeti iskola és Ale Ildikó műtermének ajtaján. Az első pillanattól kezdve mindhárman különleges erővel, érdeklődéssel és kitartással adták át magukat a megoldandó képi feladatoknak, amelyeket Ale Ildikótól kaptak. A festőművész a művészetek sokszínűségét kínálta számukra, hogy teljességként tapasztalhassák és élhessék meg azt munkáikban. Közös „tanár-tanítvány” kiállításukkal az együtt töltött örömteli tanulmányi éveket idézik fel és a jelen eredményeire irányítják a figyelmet.
Az alábbiakban először Ale Ildikó kiállításmegnyitó szövegét, majd tanítványai előadásait olvashatják:
Kosztándi Orsolya, Borda Sára, Csatlós Kitti Asztrid és Ale Ildikó
A Somogyi-könyvtár meghívását örömmel fogadtam előző év 
nyarán és még csak gondolatban, de elkezdtem készülni, kerestem a tematikát, amire felépítem új kiállításom alkotásait. A művek létrejöttek, aztán ezen a nyáron mégis változtattam, és a saját önálló tárlatra szánt egy hónapos intervallumot két részre osztottam, hogy három egykori tanítványommal együtt folytassam a kiállítási időszakot. Talán hiányoznak, talán párhuzamosan a jelennel, még mindig gyermekkori önmagukat látom magam előtt és ösztönzést érzek, hogy most is valamilyen formában segítsem őket, mert fontosnak találom, hogy lehetőséget adjak számukra, pillanatnyilag éppen így, a Forgóajtó című közös kiállítás létrehozásával. Értékelem felém irányuló tiszteletüket, emberi gesztusaikat, kapcsolattartásukat, ugyanis folyamatosan megkeresnek, hogy beszélgessünk a munkáikról, tudassam velük véleményemet. Az eltelt idő és a szorgalommal tanuló, tevékenykedő tehetségek művészdiplomái kijózanító tárgyilagossággal értetik meg velem, hogy már felnőttek és művésszé váltak.
A Változó állandó című egyéni tárlatom hétfőn este zárult, kedden a régi tárlat bontása és az új építési folyamatában dolgoztunk, ma büszkén állok itt tanítványaimmal, Borda Sárával, Csatlós Kitti Asztriddal és Kosztándi Orsolyával, hogy bemutatkozzanak Önök előtt alkotásaikkal. Ez a bemutatkozás ma este néhány perc múlva egy-egy előadással bővül, egy még teljesebb projektté alakul.
Csatlós Kitti Asztrid, Kosztándi Orsolya és Borda Sára
Amikor belépünk egy forgóajtóba, fel kell mérnünk az indulás kellő pillanatát és egy kis bátorság is szükségeltetik ezen a furcsa szerzeményen keresztül elérni célunkat. Benne tartózkodni egy különös, feszültséggel teli állapot, ugyanakkor valamiféle gyermeki játékosság is kapcsolódik hozzá. Ha egyedül lépünk, csak a magunk haladásának ritmusára kell figyelnünk. Ha szemből is belép valaki már konszenzusra kell jutnunk a másik személlyel, a tekintetével és testének fizikai ottlétével együttműködésre ösztönöz bennünket a helyzet, attól függetlenül, hogy a forgóajtó saját sebessége szerint működik. Átjutunk – biztatjuk magunkat–, kétség nem fér hozzá!
A forgóajtónak azonban van egy része, ami elzárja a külvilágtól a benne haladót, lezárja oldalfalával az ajtó szeletet és az ajtó foglyaivá válunk pár másodperce. Vajon észreveszi-e valaki, hogyha leáll, működésképtelen és bennragadunk? Meddig álldogálunk ott, a vákuumban?
Az alkotói pályák egyedi forgatókönyv szerit forognak. Csak a legérzékenyebbek, leghasonlóbbak tudnak együttlétezni, együtt haladni a művész személyével.
Három fiatal alkotó, három műfaj, három gyökeresen eltérő látvány fogadja a látogatót a tárlaton.
Borda Sára kerámiatervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 2015 júniusában diplomázott. Életkezdő étkészlet fiataloknak című művei korrekt tervező gondolkodásról, fantáziáról, korszerűségről, praktikumról mesélnek, és amit a tárlatlátogató nem lát ezen kecses eleganciával létező formákon, bizony a végtelenségig kitartó, fáradhatatlanságot igénylő, szorgalmas tanulóéveket rejt maga mögött végső formájuk.
Csatlós Kitti Asztrid festői haladása 3 évvel ezelőtt óriási lendületet vett. Két kiállítását nyitottam meg: 2014-ben a Tükrök a szemben és 2016 májusában A néma című önálló tárlatát. Részéről teljesen természetes, hogy 50-100 nagyméretű képet hoz megtekintésre. Kitti egy részleteket kereső, lelki síkokat látó erős- érzékeny, szakmailag markáns festői karakter. Úgy a természeti motívumok elemzésének, az ember pszichés állapotainak, mint a haldokló ember tusájának, átlényegülésének rendkívüli elemzője ő. Technikailag igényli a sokszínű megoldásokat, alkotói kifejezésében most az installációk felé is törekszik. A Pécsi Tudományegyetem másodéves festőművész szakos hallgatója.
A rajzfejlődés során 16 év az az életkor, amikor a legnagyobb biztonsággal mondható ki valakiről, hogy tehetséges. Én Kosztándi Orsolya esetében 7 évvel előbbre hozom ezt az életkort. Már 9-10 évesen rendkívüli érettséggel reagált a vizuális feladatokra. A társművészetek bevonása még inkább emelte az őt megismerhető lehetőség valószínűségét. Látványteremtő képessége, emberábrázoló tudása a semmiből jött, érthetetlenül a semmiből, tehát a mindenségből. Az idén nyáron végzett tervezőgrafika szakon a Budapesti Metropolitan Egyetem mesterképzésén. Tervezéseiben ott rejlik festészeti tudása, a tervezői szellem, jó értelemben vett nagyvonalúság, magabiztosság, az érzékenység és minden, amit gyermekkora óta megélt a tanárainál képzőművészeti órákon.
A következő kérdéseket tettem fel mindhárom alkotónak és kértem, hogy erre a gondolatmenetre építsék fel vetített képes előadásukat.
Ki vagy Te?
Milyen céljaid vannak művészeti tanulmányaiddal?
Milyen út vezetett a mai megnyitónkig?
Mi lehet a legjobb, ami történhet Veled művészi pályádon?
Kik voltak emberi, szakmai segítőid?
Mit tanultál tőlük?
Tekints vissza az idővonalad mentén! Milyen események, nehézségek vagy sikerek adták a hajtóerőt ahhoz, hogy választott utadon, a képzőművészet/iparművészet világába érkezz?
Milyen feladattípusok, technikák határozták meg alkotói fejlődésedet?
Mutasd be részletesen egy alkotásod születésének folyamatát!
A válaszokat hamarosan magas színvonalú előadásokon hallgathatják meg tőlük.
A tárlaton jómagam is jelen vagyok műveimmel. Három képemet kifejezetten címük jelentése miatt választottam a tanítványok számára:
Útkereső, Változó állandó, Szárnyalás.
Kérem, emelje magához – akár Önök közül is – ki-ki azt a tartalmat, amelyikre éppen szüksége van a továbbhaladásra! Szeretettel átadom a tárlatot!
Ale Ildikó festőművész
Borda Sára kerámiatervező:
A tapintás, a különböző anyagminőségek mindig is nagy szerepet játszottak az életemben. A matéria szeretete, a térben való látás a kerámia felé vezette az érdeklődésem. A kerámia pedig egy olyan művészeti ág – melyben talán minden másik benne foglaltatik – ami soha ki nem apadó, változatos és kalandokkal teli alkotásra ösztönöz.
Vetített prezentációm sorra vette az alkotói pályám alakulását, 2006-tól 2016-ig. Időrendi sorrendben mutattam be a rajzi és a plasztikai tanulmányaim során készült műveket. Izgalmas és mélyre ható feladatnak fogtam föl a készítés folyamatát, hiszen ilyen összefoglalást még nem kellett készítenem a tíz éve kezdődött életutamról. Az első kép, melyet Ale Ildikó festőművész Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolára való felkészítő óráján készítettem, egy családi jelenetet mutat be. A feladat az volt, hogy mit látok, amikor benézek egy képzeletbeli ablakon. Ezeken a foglalkozásokon kifejezetten a grafikai és a festészeti ismereteket bővítettük. A következő héten már komolyabb vizekre eveztünk, egy csendéletet kellett realisztikusan megjelenítenem a papíron. Nagy falat volt elsőre, de az óra végére nagyon szépen kikerekedett a ceruzarajz. Sok alapfogást és alapkifejezést tanultam meg ezalatt, mint például mi a tónus, mi a vonal, mi az, hogy fény-árnyék, mi az a kompozíció stb. Személyiségemből adódik, hogy szeretek küzdeni, szeretem a nehezebb, gondolatokat ébresztő feladatokat, szeretek új ismeretekre szert tenni, így ez a munka is nagyon érdekes volt számomra. A további három évben sem csappant meg ez a tudásvágy, így a középiskola kezdetéig Ildikó szárnyai alatt tanulhattam sok különböző technikát és ismeretet a művészetről és annak műveléséről. A feladatok sokszínűsége és egyre nehezedő sora ösztönzött, hogy jobban teljesítsek és kíváncsivá tett, hogy mire vagyok képes. A színek világában való kalandozás, a zene látvánnyá való konvertálása, a versek illusztrálása és a szerkezeti rajzok pontosítása mind ugyanúgy lelkesítettek. Prezentációmban ezt a sok érdekes feladatot és élményt vettem sorra, kiegészítve a műtermi hangulatokkal, emlékeim töredékeivel.
A művészeti szakközépiskolai évekről kevesebb információval szolgáltam a nézőknek, hiszen a művészeti iskolák általánosan didaktikus rendszerben oktatják a rajzot, így sok olyan részismeretet kellett volna felsorakoztatnom, ami nem túl érdekes a laikus közönség számára. Ezért a számomra legérdekesebb tanulmányrajzokból, festményekből, kerámiákból válogattam. Keramikus szakon tanultam, de mint minden szakmához, ehhez is el kellett nagyon sok egyéb készséget sajátítanunk. Az akvarellfestés alapjait Szántó Cecília tanárnőtől sajátíthattam el, aki órán kívül is szakított időt arra, hogy fejleszthessük ezt a készséget az érdeklődő osztálytársaimmal együtt. Mindig precízen és gyorsan kellett dolgoznunk, így jó pár alkotás született az év alatt. A legjobban sikerült művet választottam demonstrálásképp. Ugyanezt a precizitást igényelte a modell utáni portrérajz készítése. Alapos megfigyelések és anatómiai alaptudás szükségeltetett egy-egy ilyen tanulmány megszületéséhez. A bemutatóban látható két rajz egyike egy önarckép, melyet nem csak azért tartok sokra, mert sokat dolgoztam rajta, hanem talán itt csillan meg először, hogy a portré nem csupán egy száraz tudásanyagot mutat be. A lélek olvasható ki egy jól elkészített rajzból. Ha karakteres, akkor akár fel is lehet ismerni, hogy ki szerepel a képen. További rajzaimban tehát ezek bemutatására törekedtem, természetesen a megfelelő alaptudás felhasználásával.
A művészeti szakközépiskolai évek végén ismételten elkezdtem Ale Ildikóval közösen dolgozni, most egy nagyobb célért, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, kerámiatervező szakára való bejutásért. Benne bíztam, tudtam, hogy ő tudni fogja, mit kell még rajzilag erősíteni és lelkileg miből tudok táplálkozni. Párhuzamosan fejlesztett mindamellett, hogy a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában is egy nagyon erős szakmai tudást tudtam elsajátítani. Ebből az időszakból is sok alkotás született és ismételten sok hasznos ismerettel gazdagodtam, hiszen Ildikó műtermében egyedül rám vetült a figyelem és egyénre szabott feladatokat kaptam. A prezentációba került rajzok töredékei csak annak a munkának, amit ebben az évben végeztünk. A színes virágos csendélettől az alakrajzig, az enteriőr jelenetektől a csomagolástervig, nagyon széles palettán mozgott a felvételire való felkészülés. Nem csak a mappába pakolható alkotások száma duzzadt, hanem a lelkesedés is, ami egy sikeres egyetemi felvételivel zárult.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen töltött évek alatt Mohácsi András szobrászművész és Nádor Tibor festőművész kezei alatt fejlődhettem tovább. Az emberi test ábrázolása volt a fő téma, ezt jártuk körül 3 éven keresztül. Az anatómia, a karakterábrázolás, az egyvonalas akt, a részlet gazdag tanulmányok és az életnagyságú ábrázolás mind szerepelt a tananyagban. A mintázást és a rajzot egymás mellett, szorosan összefűződően tanultuk. Ezek a készségek egymást erősítették és évről-évre megfigyelhető volt a fejlődés. A skiccektől az életnagyságú tanulmányrajzig, a portrészobortól az életnagyságú aktig jutottunk. Ezt a folyamatot is szemléltettem a vetített prezentációban. Nem csak a rajzi és a mintázási készségekre volt hatással ez az előrehaladás, hanem a kerámiatervezésben is sok segítséget nyújtott a formák pontos kivitelezésének ismerete.
A továbbiakban a szakmai ismeretekre, a kerámia világába evezünk át. Az előadásomban a diplomára készült portfóliómból emeltem ki alkotásaimat. A hangsúlyt arra fektettem itt is, hogy a laikus hallgató egy kis betekintést nyerhessen ebbe a színpompás, határok nélküli világba. A burkolatok tervezésétől, az ékszereken át, a kiállításon szereplő étkészletig bemutattam az eddigi széles palettán mozgó munkáimat. Ezen területeken kívül a kísérleti jellegű kerámiák is foglalkoztattak az évek folyamán. Számomra ezek a kísérletek is művészi értékkel rendelkeznek és bemutatható alkotásoknak vélem őket, így a Faktúra névre keresztelt, fatüzes kemencében égetett, roncsolt kerámia lapokat ki is állítottam. Az egyetemen elvárás, hogy mindenben legyünk egy kicsit otthon, mert ott már nincs idő az alapozásra. Ehhez a középiskola alatt Ruzicska Tünde, kerámiaművész járult hozzá leginkább. Ő volt az, aki a tervezési alapokat lefektette, a kreatív szemléletmódot kialakította bennem. Az egyetemi évek során is tartottuk a kapcsolatot, úgy, mint Ale Ildikóval is, mind a mai napig.
Az egyetem sikeres elvégzése után, egy nagy csavarral újra a középiskolám falai közt találtam magam. A hiányzó szakvizsgám megszerzése vált célommá, mely az előző három év alatt összeszedett tudással egyszerűbbnek, könnyebbnek bizonyult. Viszont az egyetem szabadságához képest nehéz volt visszaszokni a kötöttségek közé. Minden nehézség ellenére, nagyon élveztem ezt az évet és sok újdonságot tanultam ez idő alatt is. Az újabb középiskolai évem alatt részt vehettem egy Országos Mintázás Versenyen, ahol egy harmadik helyezés és egy közönségdíj boldog tulajdonosa lettem, és az év végén megrendezésre kerülő vizsgaremek kiállításon a „Szakmai Kiváló Diák Alkotója Díj” címet is elnyertem. Ebben az évben volt szerencsém az első felkéréshez is, melyet a domaszéki óvoda részére készítettem. Négyszáz darab porcelán érmét kellett gyártanom, melyet egy sportnap keretein belül osztottak ki a gyermekeknek.
A prezentáció végén, Ale Ildikó kérdéseire írt válaszaimat soroltam föl vázlatosan, melyekből egy számomra kedveset ki is emelnék:
Ale Ildikó kérdése: „Milyen út vezetett a mai megnyitónkig?”
Borda Sára válasza „Leginkább egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani ezt az utat. Amikor felfelé megyünk, akkor sok gondolat kavarog mindig az ember fejében, a csúcson tudatosul, hogy innen már nincs feljebb és elkészültünk a művel. Amikor lefelé száguldunk, az számomra az elvégzett munka utáni üresség érzését hozza vissza, de nem szabad csüggedni, mert lesz még felfelé ívelő hullám, vagy kanyar, vagy csavar… A megnyitóig vezető út is hasonlóan zajlott le, akármeddig vissza lehetne vezetni, ez a hullámzás szerintem az alkotói élet velejárója. Voltak nyugvó időszakok és voltak nagyon sűrűn szabdaltak is. A hullámok közt tanuljuk a legtöbbet magunkról és a művészethez kapcsolódó munkálatokról.”
Csatlós Kitti Asztrid festőművész szakos egyetemi hallgató:
A festés és én olyan véget nem érő szerelem vagyunk, amely érzést lehetetlen szavakba önteni. Csak az értheti meg, aki már átélt hasonlót. Festészetemben jelen van a kettőség, a végtelenség, a harc köztem és a kép között.
2016. október 19-én nyílt meg a szegedi Somogyi-könyvtárban Forgóajtó című tanár-tanítvány kiállításunk Ale Ildikóval, Borda Sárával és Kosztándi Orsolyával. Az eddigi közös kiállításaim közül úgy érzem ez a tárlat a legmagasabb színvonalú. Tanárunk, Ale Ildikó megnyitóbeszéde után vetített képes prezentáció- előadásokkal mutattuk meg a közönségnek művésszé formálódásunk folyamatát, így összefoglalhattam a képzőművészethez vezető utamat és álláspontomat. A program végén a tanárnő közel 20 éves művészetpedagógiai munkájáról tartott egy értékes képes áttekintést.
Ale Ildikó festőművész, művészetpedagógus óráira 7 évesen kezdtem járni és egészen 18 éves koromig tanított művészeti iskolákban és egyéni felkészítő óráin.
Az egyik kedven gyerekkori emlékem az első festményemhez kapcsolódik. Ez a kép ma is a szobám falán lóg. A képnek kedves háttér sztorija van: mivel a szüleim nem akartak elvinni magukkal vásárolni, a dühömet egy képbe festettem ki. Még a mai napig megállok mellette, nézegetem és rájöttem, hogy ez a kirobbanó energia lengi körbe a mostani munkámat is. Ildikó tanárnő mindig támogatott döntéseimben és rendkívül nagy hatással volt rám művészeti tevékenysége, kiállításai.
Persze nekem is voltak szünetek, zongoráztam, sportoltam, nyelveket tanultam, majd rajz szakos középiskola után az iparművészet irányába tettem egy 4 éven át tartó kitérőt és 3 éve éreztem először azt a mérhetetlenül erős érzést, ami óriási erővel vonzott a képzőművészethez. A kiteljesedés folyamatában jelenleg másodéves festő szakos hallgató vagyok a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karán. Abszolút meg vagyok győződve arról, hogy kellettek ezek a kanyarok az élet utamon, mert nem vezethet minden út egyenesen, néha nekünk kell keresni ezeket a kanyargós utakat, hogy fejlődhessünk általuk. Ennek az útnak segítői Ale Ildikó, Bukta Norbert és a mesterem Ernszt András.
Terveim: sikeresen lediplomázni, majd elvégezni a tanár szakot is, később DLA tanulmányokat folytatni. Szeretnék hazai és külföldi kiállításokon bemutatkozni.
Az alkotásaimról nagyon sajátos véleményem van vizuálisan és érzelmi síkon. A legfőbb célom, hogy számtalan médiumon keresztül kommunikáljak, a béltől, iparművészet különböző technikáin át a szobrászatig terjedő széles technikai spektrumokon. Tevékenységemet a transzgesszió uralja. Ellentétpárok éleződnek bennem, mint élet-halál. Az ambivalenciák megjeleníthetősége foglalkoztat: ártatlanság-romlottság, természet-ember, születés-halál, élő - rothadó, teremtés –pusztulás. A felsoroltak mellett a testszemléletből fakadó érzelmek kinyilvánítása erősen megmutatkozik az eddigi munkásságomban. Megkérdőjelezem a test egységét és a lélek transzcendenciáját. Vizuálisan is megtervezettek az alkotásaim, a legfőbb célkitűzésem a reális megfogalmazás összekapcsolása az absztrahálás folyamatával.
A tabukból épített falak ledöntése, porrá zúzása, talán ez lehetne legmegfelelőbb végszóm.
Kosztándi Orsolya tervezőgrafikus:
A színház, a zene, az irodalom és a képzőművészet része az életemnek, amióta az eszemet tudom. Az ember, a természet, egy verssor, vagy a gépek ritmusa, egy épület zeneisége, vagy egy zenemű strukturáltsága: számomra egytől egyig mélyen inspiráló jelenségek.
Mosolygós, vidám természetű, folyamatosan tenni- és 
megújulni vágyó embernek tartom magam, aki fáradhatatlanul keresi a harmóniát. A színház, a zene, az irodalom és a képzőművészet nagyon fiatal korom óta része az életemnek, ebből is adódik, hogy munkáimban gyakran fellelhető a különböző társművészeti ágak keveredése. Az ember, a természet, egy verssor, vagy a gépek ritmusa, egy épület zeneisége, vagy egy zenemű strukturáltsága számomra egytől egyig mélyen inspiráló jelenségek. Lételemem az alkotás, legyen szó bármiről: valami újat létrehozni, teremteni igazán rendkívüli dolog. Ugyan határozatlan időre művészeti tanulmányaimat felfüggesztettem (idén diplomáztam tervezőgrafika mesterszakon a Budapesti Metropolitan Egyetemen), amikor elköteleztem magam e pálya mellett, egyszerűen az alkotás öröme inspirált. Mint sokunknak, nekem is egy olyan jövőkép-ideál élt a fejemben, hogy egyszer majd abból akarok megélni, amit a legjobban szeretek csinálni: a munkám lesz a hobbim. Szerencsésnek mondhatom magam, mert tényleg így alakult.
Azt hiszem, nyolcéves lehettem, amikor a szüleim beírattak Ale Ildikóhoz rajzolni, és egészen élesen él bennem az első rajzóra emléke. Nagyon lelkesen és felszabadultan alkottam az óráin, sokszor egészen nagyméretű rajzlapokra, pasztellkrétával, akvarellel, és mindig nagyon izgalmas témákra: illusztráció egy-egy vershez, zenéhez, vagy színházi jelenethez. A társművészetek bevonása az alkotói folyamatba rendkívül inspirációs erővel hatott rám. Azóta ugyan eltelt pár év, rengeteg kiváló mesterem volt, az életem rengeteg aspektusa megváltozott, de ez a szenvedély tartósnak bizonyult, hiszen ugyanolyan lelkesedéssel ülök le ma is a rajztáblám elé – még ha a hagyományos eszközkészletet többnyire digitálisra cseréltem is –, mint tizenhat évvel ezelőtt „Ildi néni” órájára. Különösen izgalmas helyzet volt, amikor 2015-ben Ildikó felkért saját, a képzőművészet közvetítésével foglalkozó MONTÁZS Vizuális Műhely arculatának megtervezésére, és hirtelen felcserélődtek a szerepek: egykori tanáromként ő vált a megrendelőmmé.
A családunkban sokan foglalkoznak megélhetésszerűen a művészet valamely ágával. Szerintem nagy jelentősége van annak – főleg gyerekkorban –, hogy a közvetlen környezetünk hogyan viszonyul az ambícióinkhoz – támogatóak vagy elutasítóak velük szemben. Nekem például otthon soha nem mondták a szüleim, hogy válasszak valami „rendes” foglalkozást, mert a művészetből nem lehet megélni. Édesapám – lévén hegedűművész – példájából kiindulva ez meg sem fordult a fejemben. Viszont – szintén édesapám által - azt is láttam, hogy mennyi munka, áldozat és elhivatottság kell ahhoz, hogy az ember szakmailag elismertté váljon és hiteles tudjon maradni. Így mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ha sikerül kiemelkedően jónak lennem abban, amit csinálok, akkor biztos meg fogok tudni élni belőle. Ez persze egy nagyon hosszú folyamat volt. Gyerekkoromban – és később is! - nagyon sok szakmai támogatást kaptam kiváló művészektől – Ale Ildikó festőművészen kívül Lázár Pálné Berkecz Éva grafikusművésztől, Pataki Ferenc festőművésztől. A szegedi rajz tanszéken Kovács Kevétől, Aranyi Sándortól, Szekeres Ferenctől, Roskó Gábortól és Héjja Jánostól tanultam a legtöbbet, a Budapesti Metropolitan Egyetemen eltöltött évek alatt pedig Maczó Pétertől, Brittnek Andreától, Molnár Július Gyulától, Gábor Imrétől és Tepes Ferenctől.
Alkalmazott grafikusként úgy gondolom, hogy az apró, hétköznapi akadályok leküzdése jelenti a legnagyobb örömöt. Természetesen a szakmai elismerés is nagyon jól tud esni az embernek és az is nagyon fontos. De a „való életben”sokszor nehezebb egy-egy megrendelő ízlésvilágát kielégítő munkát készíteni, mint egy művészeti pályázaton elnyerni a szakmai zsűri elismerését. Valójában a legörömtelibb dolog, amikor olyan alkotást sikerül kiadnom a kezeim közül, ami szakmailag is elismerésre méltó, és a megrendelő is elégedett vele.