Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marton Árpád
Chopin
 
Ha nem szőtte volna át szívünket a zongora hangja a búbánat ezernyiféle színárnyalatával, e francia-lengyel névről annyi minden eszünkbe juthatna! Félszáraz pezsgő, amelyet hajnalfelé kortyolnak fel úri szalonok ábrándos vendégei, kiknek a fényesre lakkozott cipőnél s kifogástalan hajtókájú frakkjuknál egyebük nem lévén, kilátástalanul merednek az előttük álló pár órára, míg éled a város, s kaleidoszkópszínei maguk közé fogadják az otthontalan bohémeket. Vagy bódító hatású tabletta, amelyet elszánt cselédleányok úrnőik toalettasztal-fiókjából elcsennek egy magányos márciusi esten, s a tárt ablakok keretéből nézve a csillagok, mint pazarlón kivilágított bálterem, hintik búcsúfényük a távozónak…
Soha érzékenyebb muzsikust a föld nem termett; ha van szerző, kire a fennkölt és általában túlontúl finomkodó „zeneköltő” kifejezés talál, Chopin az. Ő, akinek lengyel szívét örökre mardosta a honvágy, s aki a párizsi szalonok parfőmök terhes mosúzától fülledt gyertyavilágából örökké a szülőföld végeláthatatlan sík rónaságaira szálldosott gondolatban. Micsoda nemzet az ilyen, amelynek legelső komponistája éppúgy, mint elsőszámú hadvezére, Pilsudzki marsall, messzi földek porában vágyik elnyugtatni meggyötört szívét?
Elvágyódó, nyugovást nem találó nemzet lehet csakugyan − aligha véletlen, hogy Mozart e-moll hegedűszonátája az anyaföldért kiáltó szláv elhagyatottság érzetét kelti bennünk! Hogyan is mondta Horowitz? „Mozartot úgy kell játszani, minthogyha Chopint játszanánk – Chopint pedig, akárha Mozartot.” Ha az Úristen a világ teremtésekor szétosztotta a nemzetek közt mindazt, ami az emberi létezés lelki tartalmaiból kinek-kinek megőrizni feladatául rendeltetett, a lengyel nemzetnek alighanem éppenséggel a honvágy jutott osztályrészéül. Chopin zenéjében ez a nemzeti örökség válik emberi létezésünk örökös hazavágyódásának kozmikus távlatú, sajgó felfohászkodásává. Nemcsak a noktürnök fátyolos, holdfényt szitáló sejtelmei közt tépdesi szívünket a felsejlő majd meg újra eltűnő káprázatok közt bizonyosságot, percnyi megnyugvást szomjúhozó lélek sóvárgása − a c-moll noktürn, mint másutt kimutattam, egyenest a halál és a megdicsőült elfogadás; helyesebben: befogadtatás drámai himnusza −; egy Chopin-mazurka vagy -valcer maga a számkivetett emberi lét mélyén felsíró nosztalgia ama „égi bál” nem hamvadó fénykörei után…
Nosztalgikus, távolokba merengő szívek… Ez hát az oka, hogy Chopin hallgatásához lényege szerint hozzátartozik a távolság és a visszafordíthatatlanság lírai fatalitása. Amikor Alfred Cortot meghalt, azt mondogatták: Chopin távozott közülünk, másodízben… És csakugyan: játsszanak bár Chopint mégoly felkészülten is a kortársak, számomra csak a régi nagyok recsegő felvételein éled újra – ő, akinek valamennyi futama magában hordja az elmúlás reccsenő lépteinek megannyi apró sikolyát a fényes táncparkett nyögéseiben. Chopint hallgatva a mi szívünk is egy távoli szülőföld porába szitál táncos szédületben, vagy születik új, tavaszi reményekre, ha az utolsó, örökéletű „régi nagy”, Rév Lívia ül a fekete hangszerhez…
 

 

martonarpii.jpg
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009)
 
 
A szerző egyéb írása a SzegediLapon: A cirkusz metafizikája