Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marton Árpád
Jézusmária!
 
A recenzens tudatában van történelmi felelősségének. E sorok alighanem a kevés tanúság egyikét képviselik majd a hálás utókor szemében – Szarka Tamás első musicalje aligha marad fönn.
Musicalje?
Hogy mi is a musical, a vonatkozó szakirodalom egy szerény fejezetének szerzőjeként is nehezen volnék képes megfogalmazni, de hogy a Mária című szerzemény nem az, ezt nagy pontossággal állítom. Kegyes ömlengés hangi effektekkel; drámai jellegű tanköltemény (nyomokban zenefoszlányokat tartalmazhat); vontatott széphistória – akármi, de nem musical. És nem azért, mintha műfajteremtő zsenialitás volna! Ha a Játékok idei koncepciója után kereskedünk – sok siker nem kecsegtet , alighanem a „mindenki másét csinálja” lenne a legtalálóbb szlogen. Elsőbálok szezonja ez: musicalisták operálnak, amatőrök rendeznek – és, tessék: a nép- és világzenész musicalt ír.
Szűz Máriáról.
Szűz Máriám!
Bármint erőltetem is fantáziámat, sehogysem tudom elképzelni, kinek és miképpen ötlött eszébe a darab ideája – a fogantatást azonban semmiképp sem mondanám szeplőtelennek. Ghymesék – rendben. Keresztény kurzus – rendben. No de mégis! Új műfajok meghódítása feltételez némi tiszteletet az elődök iránt. A magam részéről mindenesetre biztosan nem adnék első musicalemnek olyasmi címet, hogy mondjuk „Jézus Krisztus Megasztár.”
 
dscf0470.jpg
 
De nem is a címmel van itt a legfőbb baj. A Tolcsvayék tollából való, tiszteletreméltó előkép kapcsán leírtam már: az Istenanya alakja lényegéből fakadóan ellentmond mindenféle drámai színrevitelnek. Nézzük teológiáját vagy művészettörténeti reprezentációját akár: Mária szótlanságával, visszahúzódásával van jelen az Üdvtörténet tablóján az evangéliumoktól kezdve a festészet nagy korszakáig. Népi vallásosságunk csodálatraméltó tárháza a Mária-áhítatban testet öltött metaforikus misztikának. Mária foglalat, szentségház, a megrendítő isteni titok szerény hajléka. Csöndje teszi egyértelművé. Nem operahősnő.
Kiváltképp nem tézisfigura. Mégoly fontos morális és társadalmi kérdésekbe – abortuszvita – sem illendő belécibálni. Biztos vagyok benne, ha kérdik, szemérmesen belépirult volna a témába. Azt föltételezni pedig, hogy az Angyali üdvözlet után, szíve alatt a Teremtő Igével magzatelhajtáson töprengett, több mint teológiai abszurd, bárdolatlanság és műveletlenség: lelki silányságra vall. Tisztességtudó muszlim országban próbálna csak valaki ebben a tónusban beszélni Mohamed anyukájáról...
 
dscf0424.jpg
 
A friss fogantatású „musical” pedig ezt teszi – üzenet a szövegírónak: foganni annyit tesz, mint gyermeket fogadni a szív alá, így hát füvek, fák és bokrok nem foganhatnak Istentől, hogy csak a szóvirágos versezet egy jeles képtelenségét emeljük ki , szájbarágósan, laposan moralizál valami bamba pásztorjáték, egyfajta istenes Szomszédok stílusában. „Szüljünk, Mária?” – faggatózik József szomszéd. „Lelkemben hozsannás nagy igen ringatódzik” – felel Józsefné lányanya (a mű koncepcióját idézvén) nagy hittel, mintegy.
Mindegy.
Ellenben a cselekmény maga! Valaki azt kérdezte tőlem a végén: mit láttunk az eltelt két órában (hatnak tetszett). Nem tudtam felelni. Megpróbálom mégis összegezni a drámai magvat: valakik harsányan habzsolnak-fogyasztnak; Gábriel jő, Mária hasiját simogatja (a rokonszenves Újhelyi Kingát egyébiránt szívesen látnánk valami igazi szerepben), csúnya fekete orkok gonoszságban sántikálnak, lejtőn gurulgatnak – a többire nem emlékszem. Szarka Tamás musicája hátrahagyja a Ghymes kedvességes tájékát, és gépi zenekarra cserélvén népi zenekart bátran az ismeretlenbe tör. A kísérlet balul sül el. Legfőbb hódítása a nyolcvanas évekbeli kelet-berlini diszkotékák dübörgő monotóniája a Heródes-lakban, de hiába is várjuk, a zenei Megváltás csalóka ábránd marad. A Mű legjobb esetben is valami alternatív színházi kísérlet változászenéinek szerepére alkalmas. A Vizitáció képtelen képénél világosulok meg: zenedramaturg a környékén sem járt a darab jászlának – a vélhető csúcspont prózában hangzik el, csak hát a kínos dialógok hallatán meg arra vágyunk: bárcsak intéznék el a játszók családtervezési problémáikat kint, a büfében. Az órák telnek, telnek, s mind jobban áhítjuk, lennénk már túl ama nehéz szülésen. Néha az az érzésem, a komponista egyebet sem tett, mint összeúsztatta a népzenei feldolgozások során gépében felejtődött sampleres alapokat (a Tánc a hóban refrénű opust gond nélkül végigdudorászhatjuk az egyik betétdalra, más dolgunk úgysem lévén). Méltányoljuk a katartikus hatás érdekében tett erőfeszítéseket, mégis azt kell mondanunk: a szerző a lehető legmesszebbre jutott azon az úton, amely Szörényit az István után zenedrámai irányba terelte, márpedig ez az út téves és egyenesen lefelé tartó. Ennyire ádázul nem kellett volna ellenállni a dallamosság csábításainak. Ha mégis – Messiaen mintegy négy hangból írta meg Szent Ferenc-operáját , úgy zseninek, a zene rafinált aszkétájának kell lenni. Kakofón dallamtalanságból ellenben nem születik zenemű, s a meg nem komponált szólamokért a dögös decibelorkán sem kárpótolja a gyanakvó befogadót. Szerző nagy szerencséje, hogy a kibírhatatlan dalmű Kossuth-díjának átvétele után került a nagyközönség elé.
 
dscf0423.jpg
 
És most a nagyszabású színrevitelről. Olekszandr Bilozub köztünk szólván nem sokat vacakolt a Mária kidekorálásával. Balról lépcső, jobbról lejtő (lábánál a dicstelen véget ért karácsonyi bálaszínház kicsinyített másával – de ez legalább forog), középen ólomüveg-ablak Macskássy Izolda ízlésvilágában, mindez diagonálban, amitől az a kellemetlen érzet uralkodik el rajtunk, hogy tervezői elhibáztak valamit a Fogadalmi templom alapozásánál. Az efféle, monolit díszleteknek egyetlen előnyük vagyon: a monumentalitás látszatával terelik el a nézői figyelmet a semmitmondásról. A nagy mű mindezen túl látványosan öncélú: leginkább a néhai nyári kirakatversenyek egyik, a Tejipari Vállalat égisze alatt létrejött díjnyertes alkotását idézi, de ha tetszik, a Pécsi Kesztyűgyár pavilonja is otthonra lelt volna benne a Szegedi Ipari Vásár hőskorában. Díszletként? Hm… A fölső szintjét változatossá tévő fehér csőképződmények (mondják: orgonasípok) alkalmassá tennék rá, hogy hátterét képezze a Jónás a cetben című előadás – egy képének. Mindeme vizuális keretek közé különféle mobilis káprázatok tolatnak bé alkalmas és alkalmatlan időkben: smaragd(?)koponya a’ la danse macabre, az Orion űrhajó esztétikumától vitathatatlanul megihletett villódzó bazár, gőzölgő trágyadomb (állítólag betlehemi kovácsműhely) és más effélék. Legnagyobb tetszésünkre mégis a Máriát a földtől eloldó emeltyű volt – ó, mennyire írnám: páternoszter, csak hát az üdvtörténeti sorrend, ugye ; kár, hogy a légies himbálódzás végén visszaeresztette a hősnőt a földszintre. Némi helyismeret birtokában megspórolható lett volna különben: a dóm karzata alatt évtizedek óta kihasználatlanul árválkodik egy szakasztott ily vágású tűzoltólétra.
Mitévő légyen fenti körülmények fogságában egy élő legenda? Míg a Vidám vasárnap című konzumvallási esztrádműsor zeneiségét idéző, szirupos finálé tombol, Vidnyánszky Attila tétlenül bámulja a nevével fémjelzett zenei-dramaturgiai-vizuális képtelenséget (Gesamtkunstwerk?), és nem is igen tehet mást. Decemberben, az ősbemutató után talán még tehetett volna. Az alábbi lehetőségek álltak előtte: újraíratja Szerzővel a művet; újraíratja a művet más Szerzővel; becsületesen lemondja a szegedi színrevitelt (nem sok jegyet kellett volna visszaváltani). A Mária nyakunkon maradt. Magasságbelinek szent szekrénye, könyörögj érettünk.
Fotók: SzegediLap
 

martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).