Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marton Árpád
A gép öl, a lélek éltet
 
- parafrazeálhatnánk a második Korintusi levél igéjét a Szegedért Alapítvány idei díjazottját, a nemzetközi hírű animációs film rendezőt, Tóth Pált hallgatván. A Leo és Fred rendezőjeként elhíresült alkotó nem csupán a rajzfilmes műfajokra, de az emberi vizuális gondolkodásra nézvést is fenyegetőnek tartja a technológia egyeduralmát.

01.jpg

Tóth Pál animációs filmek rendezője, a Szegedért Alapítvány Gregor-díjasa 2012-ben

- Számomra ijesztő, amit a 3D technológiája magával hozott. Ha a valóságot akarjuk leképezni, arra ott a film! A mi dolgunk pontosan az lenne, hogy a valóságot valamilyen absztrakción keresztül mutassuk be. Ettől kap sajátos ízt az animáció. Nézzük azonban az Avatart: valóságos mozgásokat, filmes jelenlétet kreálunk virtuális trükkök sokasága révén. Nem vitatom, hogy ez mekkora technikai felkészültséget feltételez, de hogy bármi értelme volna, azt erősen kétlem. Manapság elkészülhet egy film Sophia Lorennel az ő személyes részvétele nélkül – éppúgy, ahogyan a megfelelő program kifogástalan Bach-fúgákat tud létrehozni. Érdekes, de értelme aligha van. Inkább dolgozom százszor annyit egy filmen, egy megoldáson, de ezt akkor sem tekintem valódi alkotásnak. Valaha két hétbe tellett, mire a rajzfilmes meglátta a hosszadalmas fázisokon át valóra vált mozgást. Volt idő rá, hogy letisztuljanak a vizualitásban testet öltött gondolatok. Nem vagyok biztos benne, hogy a gondolatok egyáltalán visszatérnek még valaha a műfajba, ha a technika ennyire egyeduralkodóvá válik.
 
- Az úgynevezett képi írástudás apostolai azt állítják: a szóbeli kommunikáció ideje leáldozott. Fenyegető kihívásnak tetszik egy verbális, Ige- vagy Logosz-központú kultúrában.
 
- Mit is jelentett eredetileg az animáció fogalma? Lélekkel tölteni meg egy élettelen tárgyat. Úgy mozgatni meg, hogy elhitetem: élő, érző, gondolkodó lényt látunk, és nem csupán egy mozgó rajzot, amely helyet változtat a síkban. Ha az animációhoz nem kell többé rajzolni tudni, ha nem szükségesek kompozíciós ismeretek, mert egy gombnyomás kárpótol mindezért, félő, hogy maga az alkotás hull ki a folyamatból. A problémát abban látom, hogy míg az írásbeliség révén magasabb intellektuális szinten jelennek meg az információk, a képi üzenetek jóval alacsonyabb szintű, primér módon hatnak. Ebből ered a vizualitás művelőinek felelőssége. Sajnos ez is eltűnőfélben. Egészen egyszerű képi világ megteremtői grafikusnak, animációs alkotónak mondhatják magukat. Mintha a minőség feladása zajlana körülöttünk, ahelyett, hogy a minőség volna az elsődleges cél. Régente egy animáción két hétig gondolkodhatott a néző. A mai filmfogyasztó a gyors ingerekre, az állandó érdekességre szomjazik. Kíváncsi vagyok, hogyan tisztul le majd az emberi gondolat küzdelme az elénk zúdult lehetőségekkel. Előbb-utóbb, a hárommilliomodik, kliséből létrehozott animáció után maguk a fiatalok fognak ráérezni, mennyire más valóban, küzdelmes stúdiumok és viaskodás során megalkotni valamit.

 

martonarpii.jpgMarton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp. 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp. 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp. 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp. 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009)

Korábban a SzegediLapon: A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin