SzegediLap

Majdnem rátaposott a kis barna csomóra, ahogy a kirakatot nézegetve hátralépett. A formája vagy a színe volt, ami miatt lehajolt, hogy megnézze, mire hágott rá kis híján, nem tudni. Nagyapja szattyánbőr törlőkendőjére emlékeztette, amivel a szemüvegét törölgette. Volt benne valami szokatlan. Puhának tűnt és mégis szögletesnek, mint egy miniatűr, bársonyos esernyő. Összecsukva. Cipője orrával óvatosan megbökte, mire a kis csomó aprót moccant, ő meg a szájához kapta a kezét, nehogy sikoltson. Nyugtalanság támadt a járdán sietők hömpölygésében, torlódásukban majdnem fellökték. Töprengésre nem maradt idő, legyőzve ijedtségét, a reggeli kifli zsebébe gyűrt zacskójával óvatosan felnyalábolta a kicsike csomót. – Szilágyi-Perjési Katalin karcolata 

Újabb részlet a szerző készülő, Fecsó munkacímű regényéből, mely a Hermina úti Róheim-villa történetét mondja el épülésétől (1900) kiürüléséig (2001). E helyen élt és alkotott Róheim Géza, a pszicho-etnológia atyja (1938-ig), és itt gyilkolták meg gróf Tisza Istvánt 1918. október 31-én. Valamint a szerző is dolgozott a „villában” nevelőként (1999-2001), a ház falai között működő Mozgássérültek Állami Intézetében. 

…nézem a koldusszegény sivatagi országban, Maliban dúló, Európából eszelősnek tűnő háború képeit, és látom az évezredes technikával készült vályogfal odvában fölhalmozott rakétavető gránátokat. Ez a civilizációs termék jutott el abba a hajdan mesés gazdagságú és tudású országba, meg a hordozható telefon, a katonai járművek és (természetesen) maguk a katonák, akiknek fegyvere részint az élvonalbeli csúcstechnika. Élelmiszertermelés, iható víz, a korszerű életfeltételek eszközei, oktatás, egészségügy − távol maradtak a tuaregek országától. A korszerű fegyver odaért. Ez a modern világ szörnyű kritikája, visszavonhatatlanul. Fölösleges is említeni, hogy Mali csak egyetlen példa, ami jelzi az emberi haladás végzetesen, talán helyrehozhatatlanul megosztott társadalmi valóságát. De úgy is megosztott ez a világ, hogy a szinte írástudatlan, törzsi nyelveket beszélő tömegek Afrikában vagy Ázsiában mobilt használnak, bámulják a tv-sorozatokat, sokan közülük autót vezetnek, modern fegyvereket viselnek. Leszüretelték a nyugati kultúra nekik fontos termékeit, különben viszont úgy akarnak élni, mint korábban. Kit érdekel Timbuktu hajdan mesés hírű kincseinek, szépséges asszonyainak vonzereje, ma egyedül a sivatagi földgáz- és arany-lelőhelyek fontosak! És vélhetően ezek birtoklása a háború oka… − Tráser László cédulái 

Az októberi alkonyodó nap vörösre fényezte az útszéli fák lombjait. Az utcát keresztező országúton egy galoppozó lovas fékezte lovát, nem akarta legázolni az út szélén haladó férfit és gyereket. – Árpás Károly novellája 

Miután megvacsoráztak, kimentek az Olajfák hegyére, a Gecsemáné-kertbe, hogy ott töltsék az éjszakát. Júdás pedig látva, hogy Jézus nem hajlik a földi királyságra, végső elkeseredésében úgy határozott, hogy kényszeríteni fogja rá. Elmegy Kajafáshoz, a főpaphoz, s a kezére adja, hogy elfogassa őt. S amíg a főpap, meg a vének tanácsa faggatja, hogy vádat koholjon ellene, ő kiáll a nép elé, s felszítja a hangulatot a rómaiak ellen. Lefegyverzik a helyőrséget, kiszabadítják Barabást, aztán megkeresik Jézust, aki a felkelők élére áll, és leveszi Heródes fejéről a koronát. Innét már szinte magától megy a dolog. Izrael Istene győzelemre segíti Dávid fiának kardját. Újra szabad lesz, és hatalmas Izrael országa. Ha mindez megtörtént, lesz rá elég idő, hogy megbüntessék a hazug főpapokat, meg a farizeusokat. Elment hát nyomban a főpaphoz… –  T. Ágoston László elbeszélése 

„Hölgyeim és Uraim! Itt a kapitány beszél. Rövidesen leszállunk Larnakában, ahol a helyi idő két óra huszonöt perc, a külső hőmérséklet huszonhárom Celsius fok.” – Nem tudom, találkoztak-e már ezzel a mondattal, Ha még nem, úgy kérem, tartsanak velem egy rövid, képzeletbeli utazásra! – Botz Domonkos útirajza 

…ha kérdenék (de nem!) cserélnél valamit valamidből itt, a végén? Halottaid ugyan maradnának már végleg odaát, fiatalabb sem lehetnél, és olyan hívságokról, mint Tudás (ugyan miről?), vagy éppen kis leskelés előre, a Jövőre, netán visszafelé, oda a ködfátylak mögé rejtett múltba – már szó se essék… Ilyen útra az Angyal nem emelhet szárnyaira. Ám mégis, ha kérdenék: maradnál védett zugodban, tenni rossz lábaid egymás után, mint volt tavaly, de évtizede is, kelni-menni, mindig bogozni, szálazni a csomót, feledni a régi lecke unalmát, tenni mit lehet, de vitézül? – vagy… Imbolygó szárnyaiddal egyszer végre kiugrani a hívogatón süvítő szelekbe? Inkább megvárod, míg kilöknek? …ág verdes az ablakon… – Tráser László cédulái 

Részlet Novák Valentin készülő, Fecsó munkacímű regényéből, mely a Hermina úti Róheim-villa történetét mondja el épülésétől (1900) kiürüléséig (2001). E helyen élt és alkotott Róheim Géza, a pszicho-etnológia atyja (1938-ig), és itt gyilkolták meg gróf Tisza Istvánt 1918. október 31-én. Valamint a szerző is dolgozott a „villában” nevelőként (1999-2001), a ház falai között működő Mozgássérültek Állami Intézetében.

Uzzijjá király halálának évében történt, hogy Amóc fia, Ézsaiás színről színre meglátta az Egek Urát, és nagyon megijedt, mert tudta, hogy aki Őt látja, annak meg kell halnia. Magas trónon ült Izráel Istene, és szeráfok álltak mellette. Egyikük hangos szóval így kiáltott: „Szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Mire Ézsaiás a fejéhez kapott „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Láttam a Királyt, a Seregek Urát!” Erre az egyik szeráf fogóval parazsat vett le az oltárról, és Ézsaiás szájához érintette. „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked megbocsátva.” Aztán maga az Úr szólt hozzá… − T. Ágoston László elbeszélése

Férfitársaim hajlamosak azt hinni, hogy a vadászat az ő privilégiumuk és hogy a másik nem képezi a „vadat”, holott ez bizony nem minden esetben van így. A vadászatnak megvan a maga etikája, ceremóniája és szokásrendje, ami az évszázadok során – részben a technika fejlődésének köszönhetően – sokat változott, de mára már a szerepek is megváltoztak, felcserélődtek és odáig jutottunk, hogy mindenki vadászik mindenkire. Mondanám, Isten gyönyörűségére, de azért ez nem mindig van így... − Botz Domonkos szatírája