SzegediLap

…könnyű lemondani arról, amit nem tartunk fontosnak és különben is, jobb a békesség! Így hangzik a formailag vallásos, papíron jobbára keresztény európaiak indoklása ünnepeik, szokásaik feladásakor, szemben a beérkezettekkel, akiknek önazonosságuk megőrzéséért, iszlám méltóságuk megtartásáért egyetlen út kínálkozik, az életáldozatot vállaló agresszió – hitük, méltóságuk védelmében. Önazonosságuk megőrzése a tét, amitől arcvesztés nélkül nem hátrálhatnak, annál életük sem előbbre való. Itt tartunk most, az ellenfelek fölvonultak, de a Jövő (mint milliók rejtélyesen egyszeriben született elhatározása az európai bevándorlásra Afrikától Ázsiáig) továbbra is titok… – Tráser László cédulái

Jeges széllel karcoló éjszakában érkezett a szeretet a Tiszához. A sötétség leple alatt vágott át a mezőn, de a néhány tanyából csorduló fényben egy pityókás parasztember mégis meglátta. Később, a kocsmában két kisfröccsért mesélt a furcsa idegenről, aki szerinte talán Szerbiából érkező csempész lehet, vagy inkább öregeket kéjjel fosztogató, de mindenképp nagyon gyanúsan szedte a lábait, mint aki oda siet, ahova nem is hívták. – Bátyi Zoltán novellája

Szenteste napján Béla ült a televízió előtt. Csak félig-meddig figyelt a képernyőre, közben a múltján rágódott. Öccse, Lajos a karácsonyfát díszítette. Szép sorjában rakta a piros meg kék, csillag alakú díszeket, a szaloncukrokat az ágakra. Béla agyában zakatolt az egész, becstelen élete. Egyszer csak sírógörcs fogta el. Bárki úgy vélhette, meghatotta a tévé karácsonyi műsora. Valójában a keserűség csordult túl benne. – Dinók Zoltán novellája

...megrendítő képek afrikai elefántokról, amint két halott társuk napszítta koponyáit, agyarait csendben simogatják hosszú ormányukkal. Valóban, talán emlékeznek és búcsúznak. Felidézik néhai társaik alakját és… De akkor mi, fejlett, gondolkodó lények miért vagyunk ilyen megveszekedetten egymás ellen fordult, ön és közveszélyes őrültek? Tényleg megzakkantunk, vagy csak folyton azok kerülnek hatalomra? Miért nem emlékezünk elődeinkre és tanulunk hibáikból? Miért nem becsüljük meg azt a különleges, felfoghatatlan kincset, hogy itt lehetünk Isten csodálatos kertjében… még életben… – Tráser László cédulái

Az anya megkente a zsemlét, szalámit tett rá s ilyen szendvicsből készített legalább ötöt. Tett a szatyrába egy kis limonádét is meg narancslevet. Úgy gondolta, meglátogatja fiát, ki már harmincnégy éves s egyedül él egy koszos, elhagyatott albérletben. Rozália fél háromkor útnak indult. Dezső épp sepregetett a háza körül, amikor megpillantotta anyját, de egyáltalán nem lepődött meg. – Dinók Zoltán novellája

Nevenincs egy olyan hely, ahol csak hétköznapok vannak. Na, nem mindenkinek, csak a Jánosoknak, a Béláknak, a Máriáknak és az Erzsébeteknek, és sorolhatnám még azokat a neveket, akik az elszürkülés gépies állapotában élik le életüket hétfőtől hétfőig, aztán a következő hétfőig, és így tovább egészen karácsonyig. A karácsony is egy hétköznap csak fenyővel, a húsvét ugyanolyan, mint a többi, csak egy kis sonkával, tojással… És jóval több alkohollal, mint a szokványos hétköznapokon. És akkor utána megint reggel lesz és este, és folytatódik a betegállományig, a kemoterápiáig, a szívgörcsig, az infarktusig, májcirózisig, a gutaütésig és a halálig. Na ott lesz vége… − Kapui Ágota novellája

…Márpedig egy huszonhárom éves lány körül gyakran adódnak gondok. Szerelem, hát persze, hogy a szerelem. Az apja óvja, félti, mint az apák általában. A múltkor is, amikor a belvárosban kigyulladt az a diszkó, vagy mi a fene, ahol nem volt kellő vészkijárat, és négy lányt agyontapostak a pánikban menekülők. Egész éjjel szaladgált ismerőstől ismerősig a lányát keresve, a Bellácska meg éppen a barátja karjaiban szundikált. Mármint az akkori barátja karjaiban. Aztán kiderült, hogy az a fiú más lányokkal is szokott ismerkedni, meg aki nem akar vele lefeküdni, azt jól megpofozza, meg kábítószert kever az italukba, meg ilyenek… – T. Ágoston László novellája

...vajon milyen reménységgel jönnek világra az újszülöttek? Igaz, el sem hangzik a kérdés, nem reménységük, még létezésük felől sem… Hajdanában az egzisztencialistaként tekintett gondolkodók, a „létbe vetettséget” emlegették, mint akikre ez méretett: meg kell születnetek! Ki tudhatná, milyen igazságot rejtenek a szavak… És a virágok? Látható, ha fürtökben, bokorban vagy egymás mellett többen is nyílnak, akkor egyikük „vállalja” az első kockázatos szerepét, majd őt követik a többiek… Hüvelyknyi növényke, afféle kis bütykös pozsgás, egész nyáron csöndben el volt sárga virágú társa mellett a cserépben, s mielőtt hidegre fordultak volna az éjszakák beköltözött a szobába. Itt is meglapult, miképpen ezt tette odakint is. Azután láss csodát, néhány napja, körömnyi levélkét fakasztott, s amint most nézem, már ott a levélke párja is, ketten néznek a világba. Itt egy gyertya virág nevezetű kis rejtély is mellettem, akinek ceruzányi törzséből vékonyka sarj fakadt… Bátor katona. A lila bársony tányér is kibontotta kisujjnyi szirmait, az erkélykorlátra kúszott, eddig jó idő volt rá, napsütés, de most éjszakára esőt hozó szelet ígérnek, őszi napokat. Nem tudott róla vagy neki akkor is nyílnia kellett és tündökölni? Milyen reménységgel nyílt a világra? Bizonytalan járású öregember viseli gondjukat. Így élünk mindahányan, tudva vagy sem… – Tráser László cédulái         

…Még éjszaka, álmában is azok a hegyvidéki marhák jártak az eszében. Tényleg, hogy is juthatnak föl azok a hegyi legelőre? Álmában látta, amint vagy száz marhát hajtanak be egy hatalmas liftbe. A fejőgulyás ‒ mert nyilván ő volt velük ‒ megnyomta a legfelső gombot, és már száguldott is föl a lift a hegy tetejére. Teherlift volt, mint a bútorboltban. Ott fönn, a felhők fölött szépen, sorban, tülekedés nélkül szálltak ki belőle a tehenek, és indultak legelni. Amelyik jóllakott, már fordult is vissza, beszállt a liftbe, megnyomta a földszint gombot, és ment kérődzni, mivelhogy a szarvasmarha kérődző állat. – T. Ágoston László novellája

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottság 2016-os üzenetét már a bejelentést követő percekben is sokan értelmezték, ám az első reakciók az általánosabb, filozofikus meglátást nélkülözték, maradtak a mindennapok szűk látásmódjánál. – Andor Csaba tárcája