Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


T. Ágoston László

Váltságdíj Béláért

 

Az öregasszony kikapcsolta a televíziót és az oldalára fordult. Megpróbált elaludni. Minden este így szokta, mióta egyedül alszik ezen a nagy, családinak nevezett heverőn. Azzal vigasztalták, amikor eltemette a férjét, hogy majd megszokja ezt is, mint igásló a hámot. Próbálja megszokni, de nem megy… Hiányzik, hogy nincs kitől elköszönni, amikor a feje alá szorítja a kispárnát és az oldalára fordul. Nincs kinek mondani, hogy „álmodj szépeket, kedves”, és nincs, aki visszadörmögné, hogy „te is, édesem!” Igen, ezek a mindennapi szokások rítussá emelkedtek az együtt töltött negyven év során. Olyanná váltak, mint az autóban a benzin. Enélkül nem megy… Éjszaka is sokszor felriad, hogy betakargassa ezt az álmában is forgolódó, nyugtalan, takarólerugdaló férjét, a Gézát, mert aztán főzheti neki a hársfa-, meg a kamillateát, mert meghűl és fájni fog a torka. Aztán csak fogja a takarót, és nincs alatta senki…Forgolódik ő is tovább, míg meg nem szánja az álom.

Felajánlotta a lánya, az Emőke, hogy hozzá költözhetne a Bella, az unokája, hogy legyen kihez szólnia. Hetekig gondolkozott a dolgon, mert nagyon szereti a kislányt, meg a Bella is őt, de nehéz ez a döntés. Ő már nyugalmat akar maga körül, nem a fiatalok zsivaját. Különben jó kislány ez a Bella, mondhatni, hogy félig-meddig ők nevelték, mert az anyja idegenvezető volt, az apja meg úszóedző. Volt úgy, hogy heteken át alig találkoztak. Tőlük járt a gyerek iskolába. Nem nagy dolog, három háznyira laktak egymástól. Ő járt a szülői értekezletekre is. Szófogadó, jó gyerek volt. A nagyapját is imádta. Együtt jártak kirándulni a hegyekbe. Az ő ízületei már akkor is nehezen viselték az efféle megpróbáltatást. Most is naponta fölugrik hozzá, megkérdezi, miben segíthet. No, de hát ez már nem gyerek, huszonhárom éves! Barátja van. Olyan lenne köztük, mint kocsiban az ötödik kerék. Ezt semmiképp sem akarja.

Persze, egészen más a helyzet, ha valami gond adódik körülötte. Márpedig egy huszonhárom éves lány körül gyakran adódnak gondok. Szerelem, hát persze, hogy a szerelem. Az apja óvja, félti, mint az apák általában. A múltkor is, amikor a belvárosban kigyulladt az a diszkó, vagy mi a fene, ahol nem volt kellő vészkijárat, és négy lányt agyontapostak a pánikban menekülők. Egész éjjel szaladgált ismerőstől ismerősig a lányát keresve, a Bellácska meg éppen a barátja karjaiban szundikált. Mármint az akkori barátja karjaiban. Aztán kiderült, hogy az a fiú más lányokkal is szokott ismerkedni, meg aki nem akar vele lefeküdni, azt jól megpofozza, meg kábítószert kever az italukba, meg ilyenek.

Az Ákos, a veje derítette ki ezt róla, és azonnal el is tiltotta tőle a lányát. No, de hát a szerelem nem úgy működik, hogy csak úgy ukmukfukk el lehet tiltani tőle valakit! Összevesztek, persze, hogy összevesztek. Az Emőke, mint megértő anya, védte volna a magzatát, az Ákos dühöngött, és két napig haza se ment. Állítólag bent aludt az uszodában. Aztán a fene tudja, mi az igazság. Azt mondják, ő se a hűség szobra… Hová mehetne ez a szerencsétlen gyerek, kinek panaszkodhatna? Hát persze, hogy a nagyanyjához. Jött is kisírt szemekkel, a kezeit tördelve, hogy „segíts rajtam nagyanyó!” No, hát ilyenkor nincs mese, simogatni, dédelgetni, csitítgatni kell. Odaveszi maga mellé a dupla ágyba, a nagyapja helyére, és hajnalig beszélgetnek.

Most éppen felszálló ágban van a szerelem, két hete csak telefonon hívja fel a Bella. Boldog, röpköd örömében, a csillagokat verdesi az angyalszárnyával… És suttog. Ez a legújabb szokása, hogy suttog. Nyilván a boldogságtól. Többször mondta már neki, hogy „hangosabban mondjad, kislányom, mert nem értem!” Ő meg azt mondta erre, hogy „vizsgáltasd meg a füledet, nagyanyó!” A kis szemtelen… De lehet valami a dologban, mert mostanában a tévét is nagyobb hangerőre kellett kapcsolni. Majd valamelyik nap kimossa a fülét az öreg beöntő labdával, aztán nem lesz semmi baj.

Felkapcsolta a lámpát az éjjeliszekrényen és fejcsóválva állapította meg, hogy hamarosan egy óra lesz, és ő még mindig nem tudott elaludni. Átfordult a másik oldalára. Úgy se jött a szemére álom. Már éppen azon tanakodott magában, hogy milyen altatót, vagy nyugtatót vegyen be, amikor megcsörrent a telefon.

‒ Ki a fene lehet ez ilyenkor? ‒ nézett kérdőn a készülékre. Napközben is ritkán hívják, nemhogy éjjel egy órakor… Némi habozás után fölvette. ‒ Halló! ki az?

‒ A Kiss néninek tetszik lenni? ‒ kérdezte egy izgatott, elhaló hang.

‒ Az vagyok. Ki maga, és mit akar tőlem éjjel egy órakor?

‒ Jaj de jó, hogy megtaláltam a kedves nénit! Nagyon nagy baj van. Én az unokájának, a Bélának a barátja vagyok. Karamboloztunk a kocsival, meg ez a kábítószeres banda is megtámadott bennünket. A Bélát most is fogva tartják, és csak akkor engedik el, ha lerakjuk a fél milliót. Ő most sebesült is, meg túsz is.

‒ Nem értem ‒ mondta az öregasszony zavartan. ‒ Először is beszéljen hangosabban, aztán mondja meg, ki maga, és mi köze az én Bella unokámhoz! Maga az új barátja?

‒ Új, vagy nem új, a barátja vagyok. Nincs most idő a sok dumára. Azonnal le kell tenni a fél millát, vagy szétverik a Béla fejét.

‒ Azért az nem úgy van ám, hogy csak úgy agyonverünk valakit, fiatalember! Magát miért nem verik agyon? Miért csak a Bellácskát? És ha már ott van a kezében az a rohadt telefon, miért engem hív, és nem a rendőrséget? És honnan veszi, hogy nekem van itt a párnám alatt fél millióm?

‒ Drága néni, erre most nincs idő! A Béla életéről van szó. Ha egy órán belül nem tesszük le a pénzt, bézbólütővel verik szét a fejét. A Béla mondta, hogy a néninél van otthon ennyi pénz. A temetésére gyűjti. A kábítósok nem várnak…

‒ Azt állítja, hogy az én kisunokám, a Bella is kábítós lenne? Nem téved maga, hogy is hívják?

‒ Mondom, hogy nincs idő ilyen hülyeségekre, nénikém!

‒ Igen? Amit én beszélek, az magának hülyeség? Maga egy durva, udvariatlan, beképzelt pasi! És magára bízzak én fél millió forintot?

‒ Bocsánat, nagymama! Ideges vagyok, meg türelmetlen, mert a Béla életéről van szó. Itt verik mellettem, maga meg azt mondja, meséljek!? Egy órán belül kinyírják. Érti? A maga kezében van az élete.

‒ Hát nem is tudom, mit higgyek… ‒ bizonytalanodott el az öregasszony. ‒ A minap láttam a tévében egy krimit, ami arról szólt, hogyan verik át a védtelen nyugdíjasokat a gazemberek.

‒ Jó, ezt majd eltetszik mesélni, ha elhozta a pénzt ide, a park szélén lévő buszmegállóba. Ne felejtse, fél millió, egy fillérrel se kevesebb!

‒ De hát nekem nincs itthon ennyi pénzem, legföljebb csak négyszáz valamennyi. De ha reggel kinyit a bank…

‒ Nem érti, hogy nincs rá idő? Mire kinyit a bank, már rég halott lesz a Béla. Lenne pofája feláldozni az unokája életét néhány garasért? Maga egy rohadt vén boszorkány! Nincs bankkártyája?

‒ De van. Naponta százezret vehetek föl róla.

‒ Na hát akkor vegye föl, és hozza a buszmegállóba! De egyedül jöjjön, mert különben magát is agyonverik. Meg vagyok értve, vén satrafa? ‒ Ezzel megszakadt a vonal.

Az öregasszony csak ült az ágy szélén kezében a telefonnal, és megpróbálta összerakni a történteket. Csak annyit értett belőle, hogy az unokáját, a Bellát baleset érte, és a barátja… De ki ez a legújabb barátja? Még a nevét se hajlandó elárulni. Furcsa. És hogy jönnek ehhez a kábítószeres pénzbehajtók? Akár azokban a rém rossz trélerekben, vagy minek mondják azt az öldöklős filmet? Fél millió… Szép, kerek összeg. Végeredményben össze is tudná kaparni, ha nagyon fontos, de hát egy óra alatt… Szóval úgy zűrös ez az ügy, ahogy van. De ha pénzre van szüksége, miért nem a Bella telefonált?

No lássuk, fölveszi-e, ha őt hívják? Fölvette. Sokáig csörgött, de fölvette. Álmos, durcás hangon kérdezte:

‒ Mi történt, nagyanyus, ég a ház? Miért nem alszol?

‒ Hol vagy most, angyalkám? Hát nem ért baleset? A barátod…

‒ Mi van? Rosszat álmodtál, Mamus? Itthon vagyok az ágyamban, és aludnék, ha hagynál… Aludj te is, majd reggel beszélünk! ‒ Ezzel kinyomta a telefont.

Az öregasszony azonban nem nyugodott bele a félsikerbe. Fel-hívta a vejét, az Ákost. A férfi szuszogott, dörmögött a telefonba, majd bejelentette, hogy lejárt a fogadóórája, a kedves anyós próbálja meg reggel kilenc óra körül keresni. Erre aztán akkora haragra gerjedt, hogy majdnem földhöz csapta a telefont.

‒ Nem érted, te hülye vízibolha ‒ kiáltotta ‒ hogy kábítószeres végrehajtó legények halálra keresik a lányodat?! Töröld ki a szemedből a csipát, és nyisd ki a füledet!

No, ez már hatott. Az úszóedző figyelmesen végighallgatta az anyósát, és úgy gondolta, érti is miről van szó. Aztán fél óra múlva ő hívta föl az asszonyt.

‒ Figyelj, mama! ‒ mondta határozottan, mint egy csapatkapitány. ‒ Intézkedtem. Neked az lesz a dolgod, hogy egy zacskóban elviszed a buszmegállóba a pénzt, és átadod annak a szivarnak, akit ott találsz. Ne félj, én is ott leszek a hátad mögött és a rendőrség is időben megérkezik. Megígérték…

‒ És ha engem támadnak meg azok a bézbólütős csibészek? Azt mondta az a pasas, hogy ha nem egyedül megyek, engem is ki-nyírnak.

‒ Nyugi, mama, bízzál bennem!

‒ És a Bellácska hol van?

‒ A Bellácska az igazak álmát alussza. Kár lenne ilyen apróságokkal zavarni az álmát.

Úgy is történt, ahogy Ákos, meg a rendőrök kitervelték. Az öregasszonyt kitették a kocsiból a tér másik sarkán, a buszmegállótól kétszáz méternyire. Onnét kellett gyalog elballagnia a megállóba. Időnként összekoccantak a térdei a félelemtől, de ment, végrehajtotta a feladatát. Közben minden lépésnél arra gondolt, hogy mindezt az unokája, a Bella boldogságáért teszi. Forgatta a fejét jobbra, bajra, de se a vejét, se a rendőröket nem látta a kihalt utcán. A megálló is üres volt. Sehol egy busz, sehol egy lélek…

Kis idő múlva megszólalt az egyik bokor:

‒ Nyanya! A pénzt tegye le a padra, ott maga mögött, aztán húzzon el a francba!

‒ Ha ilyen kedvesen mondod, édes fiam, én akár el is mehetek ‒ mondta, és megállt a pad előtt, mintha azon gondolkodna, merre induljon.

‒ Oké, a dohány marad, te meg lépj olajra! ‒ mondta a bokor.

Nem vitatkozott. Letette a zacskót és elindult visszafelé, ahol a vejét sejtette. Ekkor lépett elő a bokorból egy kabát és lecsapott a zacskóra. A másik bokorból meg két rendőr csőre töltött pisztollyal és az egyik (nyilván a rangidős) rákiáltott:

‒ Kezeket föl! Térdre!

A másik meg már vette is elő a bilincset és rárakta a kezére. Úgy ment minden. mintha hetek óta együtt gyakorolták volna.

‒ Már megint te vagy, Ödönke? ‒ Mondta a bilincselő rendőr szinte barátságos hangon. ‒ A Kiss nénit nem sikerült átverned. Ha jól számolom, ez lett volna az ötödik kísérleted. A Bellácska meg közben az igazak álmát alussza.

‒ Miféle Bellácska? ‒ morogta a másik. ‒ Én a Béla öreganyjával tárgyaltam, zsarukám! Ez a rohadt vén boszorkány riasztott benneteket? Fogalmam sincs, ki ez, és mit akar. Tán tetszem neki…

‒ Oké, ezt majd elmeséled az őrsön!

‒ Hagyjál már békén, én csak éppen erre jártam…

‒ Biztos úr! ‒ fordult meg az öregasszony. ‒ Tökön rúghatom ezt a patkányt?

‒ Az a helyzet, Kiss néni, hogy azt tiltja a szabályzat. De ha elfordulok…

‒ Már csak azért, hogy ez a féreg tanulja meg, milyen az a boszorkányrúgás…

 

tagostonlaszlo.jpgT. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Tiroli tehenekAz aradi emléktábla; Gereblyés Pista; Akkor, ötvenhétben; Forgácsnyelvek; Anyósok; A veréb csípése; Pathópália; Emlékek párbeszéde; A híd, meg a lába; A dinnyecsősz háza; Asszonyverők; Pacsirta a diófán; Lenkey kaszái; Banánhéj; Harangszó előtt; Miért nem lettem vasutas?; Fürge cselle; Dadogós Sanyika; A székláb; Vadon termett szabadság; Lenkey tizedes; Tapicskoló; Kakastolvaj; Rózsa Sándor; Lenkey és Szeged; Nyaklós álmok; Vérvétel; Lakógyűlés; A győztesek lakomája; Én, Botos Panni; Szüret; A hárámi lakodalom; Habakuk; Szexnovella; Keresztelők; Megszállottak; Az egyetlen meggyfa; Júdáscsók; Hadvezérek és próféták; Betesda; Ezek a megélhetésiek...; Lóvasút; Csapdlecsacsi; Sári; Rémálom