Radnai István
A sorssal békében perben
Bárdos Attila emlékére
születtünk akaratlan férfi és nő
gyönyöréből erős szabad akarattal
kiabáltunk ha anya nem jött elő
kiabáltunk tiltakoztunk szakadatlan
mondd miért vagy te miért vagyok én
hormonok játéka harcos ösztönök
úsztunk egykor magzatvíz tengerén
erővel üzen megjövök megjövök
akartál-e anya lenni krisztus után
hordva ketten váltva a keresztet
örömben majd megélve halál tudatát
aki él amíg él küzd és reszket
erőnk duzzad s a tudat feledésbe
alkotunk piramist déva várát
mindig sietve mégis mindig késve
parányi lét minden alkotását
gyermeket verset pénzt és művet
hol toporzékolva tiltakoztunk
romboltunk tüdőt szívet szőve
telhetetlen álmaink holnapunk
tiltotta s engedte nőni valósággá
vágyni vagy áltatni örökélet
tett hormonok akaratlan ágyasává
s lettünk ahány ember annyiféle
megvezetett kegyetlen sors vagy isten
az égre törtünk s romboltunk tornyot
a hit a lélek hajt furdal vagy nincsen
mire végez velünk sejt szerv hormon
de téglát téglára s kiabálunk halkan
magunk elé ha elértek a kudarcok
már hiába megszületni sem akartam
részvéttel vagy vicsorogva testünk harcol
arcok néztek bizakodva vagy lemondva
férfi vagy nő gyermek szenvedése
építve napot s az éj újra lerontsa
mint a csecsemő tombolva élve
születtünk akaratlan s velünk a halál
minden élő jutalma vagy büntetése bűne
gyötrődünk tiltakozunk bújunk megtalál
bevégeztünk s megadjuk tűrve
végezünk bízzuk a kacér jövőre
kedve minden tettünkkel ejt vagy felemel
megbecsülve ejtve az ember dőre
küzd végső percig él akar és szerepel
utókor földanya ölét körülállja
s megszületünk a szívekben újra újra
aggódtak csírázó életünkre várva
remélve úgy küldenek a végső útra
