Radnai István
Civilizált illúziók
vidéki csend reggeli napsütés
a tegnap esti petróleumlámpa füstje
tornácra bejönnek a felhőállatok
állapotos az ég cseppek ikreit
fogja szülni nem lehet hétágról
már a napnak mintha álom lett volna
recseg a panel valahol fúrnak civilizáció
már mindegy csak képen porosodtak
az akácok bőg a csorda nem fog
hazatalálni többé a riska a tej csípős
és híg mint agyunkban a velő
látod így öregszel a gondolatok benned
karamboloznak és nem találják egymást
kergetve mindig a tegnapot
napsütés elől a tornác árnyékába
tapasztott a hűvös föld könyv előtt hasalok
mi végre tanultam olvasni miért kell villany
hiszen villamos helyett villamosszék is lehet
nem kell a mérget injekciózni kimúlok magamtól
Tájkép tünetekkel
mint a híres-hírhedt szamárhátú híd
vagy keskeny folyókra boruló ívek
az idő alagútja vándorolni hív
ülök az ágy szélén tapogatom a szívem
nem kedves barátom nem fennkölt okból
csak a hétköznapok serte-szakálla államon
pizsama vagy magány mint kutya a sarokból
egy görög patakon feszül térdemet burkolom
miért hideg minden szoba miért szökik a meleg
miért hogy sűrűsödik a vérem s kongat
a szívem ez a valóságos nem éteri húsköteg
visszanéz rám mintha nem volna semmi dolga
átível rajtam hűs lenyugvó fénysugár
s mögötted a vörös hajú lombos láthatár
Radnai István költő, 1939-ben született, Budapesten él. Többek között az Alföld, a Jelenkor, a Tiszatáj, az Életünk, a PoLíSz, a Budapest Bristol, a Napút közölte verseit.
A szerző versei korábban a Szegedilapon: 3 vers; 2 vers; Korunk művésze; 2 vers; Álmatlan tárgyiasság; Versek