„A néző számára is akkor fog lélekig hatolni, ha minden egyes alkalommal én is lélekből meghalok.”
7 kérdés Ströck Barbara balettművészhez
2014. július 4-én és 5-én a Szegedi Szabadtéri Játékok 180 fokos fordulatot vett és korszerűsített színpadán a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes adta elő az ifjú Harangozó Gyula által koreografált Zorba, a görög című táncművet. Ströck Barbara öt éves kora óta táncol, 1991 óta tagja a Győri Balettnek, 1994-ben magántáncosi kinevezést kapott. Táncművészi feladatai mellett pedagógiai munkát is végez: klasszikus balettot és tánctörténetet tanít. 2008-ban Philip Morris Balettdíjat, 2013-ban Carmen-díjat kapott, 2014-ben pedig a Győri Balett Örökös Tagjává választották. Az idei Szabadtéri Játékok nyitódarabjának premierje előtt a Zorba szerelmét, Bubulinát alakító művésznőnek Képiró Ágnes tette fel 7 kérdését.
Képiró Ágnes: Úgy értesültem, először lép fel Szegeden. Hogy érzi magát városunkban?
Ströck Barbara: Igen, először lépek fel, a Győri Balett már korábban szerepelt a Játékokon, de akkor én gyesen voltam, nekem ez az első alkalom. Nagyon jól érzem magam Szegeden, nagyon szép város. Természetesen az ember ilyenkor óhatatlanul is összehasonlítja saját szülővárosával, jelen esetben Győrrel, s meg kell hogy állapítsam, Szeged bizony nagyon gyönyörűen rendben tartott, és több pihenőparkkal rendelkezik, mint Győr. Gyönyörűen rendbe hozott épületeket, palotákat láttam, szemet gyönyörködtető látvány. Nyilván teljesen összehasonlítani a két várost nem lehet, mert Győrnek azért kisebb a belvárosa: barokkosabb, kis ékszerdoboz jellegű. De nagyon jól érzem magam, nekem ugyan szokatlan a villamosok és a trolik látványa, de nosztalgiával tölt el, arra az időre emlékeztet, mikor még Budapesten éltem és a Táncművészeti Főiskolán tanultam. Akárhol elhangzik a városban, hogy Szegedi Szabadtéri Játékok, – az utcán, a cukrászdában, az étteremben – nagyon kedvesen fogadnak.
Képiró Ágnes: Hogyan zajlott a készülődés a kulisszák mögött?
Ströck Barbara: Ennek a balettunknak két éve volt a győri premierje, ifjú Harangozó Gyula koreográfiájával. A mostani fellépésünk előtt már elég sok helyen megfordultunk a Zorbával: Nyugat-Európában több országban, valamint legutóbb novemberben Olaszországban, és természetesen Budapesten a MÜPÁ-ban többször felléptünk vele – általában óriási sikerrel. A szegedi fellépésre gyakorlatban és lélekben is nagyon készültünk, de azért mikor egy hete megérkeztünk, nagy kérdés volt: hogyan is fogjuk betáncolni ezt az óriási teret? Meg kellett szoknunk a kétszer akkora díszleten való mozgást – mi szólisták többször megjelenünk a díszlet-hegyen. Valamint nehézséget okozott számomra a koreográfia átültetése erre a nagy színpadra.
Fotó: Barta Soma
Képiró Ágnes: Úgy tudom, korábban nem volt része vegyes produkcióban. Milyen az együttműködés a Szeged Táncegyüttessel?
Ströck Barbara: Elég régóta vagyok a pályán, de nem volt még ilyesmiben részem. A Szeged Táncegyüttessel jó az együttműködés, ők egy egészen más területen mozognak, mint mi balettosok, és úgy látom, hogy elég fiatalok, a színpadi létben azért tapasztalatlanok is, de nagyon igyekeznek, jól összekovácsolódott a csapat. Látom, hogy próbálják ellesni a különböző fogásokat, hogy hogyan is kell a színpadon mozogni. Minden instrukciót, ami rájuk vonatkozik, igyekeznek betartani, és úgy hallottam, hogy érkezésünk előtt nagyon sokat gyakorolták a lépéseket.
|
|
 |
| Fotó: Kocsis Alíz | Fotó: Barta Soma |
Képiró Ágnes: Menyire sikerült azonosulnia a szerepével?
Ströck Barbara: Ezt a szerepet az elmúlt két évben sokszor eltáncoltam, nagyon szeretem, bár maga a szerep idősebb, mint én magam valójában. Bubulina képes egy kis fruskává változni, amikor találkozik Zorbával – meg akarja szerezni magának, és rögtön beleszeret. A darab végén pedig beteg lesz, tüdőbajban meghal, Zorba pedig meggyászolja. A mű elejétől széles ívet kell végig járni Bubulina alakjával.
Képiró Ágnes: Milyen érzés meghalni a színpadon?
Ströck Barbara: Nem könnyű, engem a mai napig – pedig már nagyon sokszor táncoltam – lelkileg megvisel. Már a kulisszában nagyon készülök rá, hogy most ismét meg kell halnom, és minden alkalommal – úgy gondolom –, hogy akkor leszek hiteles, ha teljes mértékben át tudom élni a színpadon történteket és nem szokványos mozdulatokkal teszem ezt. A néző számára is akkor fog lélekig hatolni, ha minden egyes alkalommal én is lélekből meghalok.
Fotó: Kocsis Alíz
Képiró Ágnes: Több, mint 20 éve dolgozik a Győri Balettnél, illetve öt éves kora óta táncol: ez egész élete erre építődött fel. Ha újra kezdené, ugyanezt a pályát választaná-e?
Ströck Barbara: Ez egy elég nehéz kérdés, de valószínűleg igen. Régóta vagyok a pályán, két gyermekem született közben, és mellette balettiskolában tanítok. Próbálom átadni a tapasztalatomat és a tudásomat, ami főleg a klasszikus balettel kapcsolatos, illetve tánctörténet tanár is vagyok, tehát elméleti oktatást is végzek. Nagyon sok szép emlékem van a pályáról, sok fő- és mellékszerepet is eltáncoltam, sérülések is értek időközben, tehát elmondhatom, hogy rendkívül színesen teltek az eddigi szakmai évek. Előbb-utóbb a szerepek mindig megtaláltak és nagy öröm volt számomra, ha a mostani szerephez hasonlóan olyan alakot kellett megformálnom, akinek lelki alkata közel áll hozzám. Múlt héten nagy megtiszteltetés ért: az eddigi pályám koronázásaként örökös tagnak választottak a Győri Balettben.
Fotó: Kocsis Alíz
Képiró Ágnes: Mit tartogat Ön számára a közeljövő?
Ströck Barbara: Egy hét múlva szabadságra megy az együttes, majdnem hat hét pihenés vár ránk, és ősszel pedig 35 éves jubileumát ünnepli a Győri Balett, úgyhogy jubileumi előadásunk lesz, amelyben gondolom én is táncolni fogok, de még a pontos szereposztásról nincs tudomásom.
Képiró Ágnes
Ströck Barbara portréjának forrása: www.7ora7.hu
Képiró Ágnes Mátészalkán született, 2004 óta él Szegeden. Felsőfokú tanulmányait a Nyíregyházi Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem bölcsész és művész képzésein végezte. Jelenleg az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Tevékenysége kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: 7 kérdés Ale Ildikóhoz; 7 kérdés Fonyó Barbarához; 7 kérdés Szekeres Ferenchez; 7 kérdés Orosz Istvánhoz, Kass Eszter a Kassban; 7 kérdés Csorba Katához; Interjú Trogmayer Ottóval a 85 éve született Kass János tiszteletére; Térkultúrák; 7 kérdés a Kerekes Bandhez; 7 kérdés Farkas Krisztinához és Farkas Jánoshoz; OlimPia; 7 kérdés Kentaurhoz; 7 kérdés Novák Ferenchez; 7 kérdés Czene Zoltánhoz; Szoborlelkek randevúja; Nincs bemondás, csak lemondás; Emlékezés Kass Jánosra; Március 15. a határon túl; Szegeden láthatók a világ egyik első hadifotográfusának remekművei; 7 kérdés Kancsár Józsefhez, a Pinceszínház igazgatójához; John Lennon, a képzőművész; Leonardo a Belváros(i)ban járt; 7 kérdés Székely Norberhez, a szegedi próbaKör atyjához