Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képiró Ágnes
„Nincs bemondás, csak lemondás”
 
okovacs-szilveszter.jpg
– mondta Ókovács Szilveszter a Szegeden rendezett Armel Operaverseny gálája után adott interjújában, amikor afelől érdeklődtem, a zsűri tagjai a versenyen részt vevő darabokat nyomon követik-e már az első próbáktól kezdve. A válaszból kiderült, a döntő zsűrije a nyolchónapos munkának csak a végeredményét látja: „Nem lenne jó, ha az ítészek a próbafolyamaton is részt vennének – vélekedett Ókovács –, s bár elmondható lenne, hogy mélyebben megismerjük a produkciót, ám ha valamilyen szinten részévé, vagy nyomon követőjévé válunk, elköteleződhetünk. Mint egy néző, inkább így ülünk be – nyilván kicsivel több háttértudással –, s így tényleg maga az előadás vizsgázik.”
Az operafesztivál nemzetközi zsűrijének egyetlen magyar tagja azt is elmondta, hogy a nyugati operajátszásban szokássá vált, hogy abban az esetben, ha valamelyik szereplő kevésbé érzi jól magát az előadás napján, netán hosszabb ideig betegeskedett a próbafolyamatok idején, akkor az előadás előtt hangszórón a nézőkkel is tudatják, miszerint az előadó betegen vállalta a fellépést. Ezáltal a nézőkből akár még nagyobb tapsot is „kicsikarnak” a produkció számára, ugyanakkor a nagyérdemű nem kap kárpótlást, pedig valójában megrövidítik: egész helyárért félminőséget kap. Az Operaházban ilyen nincs: természetesen le lehet mondani előadást, ha valaki nem érzi magát jól (ennek van belső időpont-szabályozása is), és akkor más, az úgynevezett cover, a helyettes énekli el az adott szerepet. A hangsúly a produkción van, nem a játszó személyeken, s lényeges a közönség visszajelzése – és ezen elvet nemcsak a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, hanem az Armel Operaverseny szervezői is képviselik.
 
andre-chenier-01.jpg
A szegedi produkció: André Chénier
 
A tíznapos operafesztivált záró gálán ugyanis a zsűri döntésén túl a közönség is szavazhatott kedvenc produkciójára. A szavazóközönség részét képezték a televíziós és internetes csatornán át szemlélők is, hiszen a fesztivál teljes programját élőben közvetítette az Arte Live Web, melyet a többmilliós nézettségű csatornán ezrek tekinthettek meg, s szavazhattak is. A gálaest folyamán hozták nyilvánosságra a közönség és a zsűri által is legjobbnak ítélt produkciót, mely Alföldi Róbert rendezésében a Haláleset a családban című opera lett. Az eredmény többeket meglepett, hiszen a new yorki Center for Contemporary Opera produkciója támadó kritikák sorát generálta. Az eseménytelennek, gospellel fűszerezett musical-filmzenés egyvelegnek titulált produkció helyett a Szerb Nemzeti Színház Milevá-ja tűnt díjesélyesnek. Lényegében véve az ötből három produkció emelkedett ki. Az említetteken kívül Franz Kafka A fegyencgyarmaton című művének adaptációja volt igen figyelemreméltó, mely vizualitásával, valamint korproblémákat idéző ötleteivel az átlag nézőt is lenyűgözhette.
 
andre-chenier-02.jpg
André Chénier
 
Minden évben szerepel az operaversenyen egy klasszikus mű – idén Umberto Giordano André Cheniér-jére esett a választás. A nyitódarabot a Szegedi Nemzeti Színház művészei adták elő 2012. október 6-án, az előadást Pál Tamás vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar színvonalas játéka kísérte. A fesztivál első verseny-bemutatója egyébként is rendszerint szegedi produkció, amely a verseny után része lesz a Nagyszínház repertoárjának. A cím- és egyben versenyszerepet a spanyol tenor, Eduardo Aladrén, kedvesét, Maddalénát a szintén versenyszereplő francia szoprán, Leila Zlassi alakította. A rendező nemcsak a játékteret növelte meg tükröződő felületekkel, hanem a nézőteret is bevonta a produkcióba. Az előadás kezdete előtt az érkezőket rizsporos parókás hölgyek és urak fogadták az előtérben, majd a bemutató folyamán is gyakran érkeztek szereplők a nézőtér mögül, s időnként kiszóltak, kimutogattak a színpadról. A pazar díszletbe ágyazott, fantáziadús jelmezekbe öltöztetett szereplőkkel felelevenített produkció mozgalmasságában és szimbolikájában is megidézte a francia forradalmat: francia trikolor színeiben pompázó padok, s azok alól felbukkanó csontvázak, valamint a guillotine mint újra és újra megjelenő eszköz meghatározó látványelemmé vált.
 
halaleset-a-csaladban.jpg
Haláleset a családban
 
A forradalmi kavalkádból egy nyomasztó hangulatú családi drámába csöppent a néző a fesztivál második előadásán, a Haláleset a családban európai bemutatóján. A harminc évvel ezelőtt keletkezett produkció hétköznapisága az európai operakultúrához szokottak számára idegenül hathat, s egyben nagy kihívást jelenthet a rendezőnek is. Alföldi Róbert rendezői zsenialitása nem ismer lehetetlent: a cselekménytelen, szenvedélymentes szövegű darabot fantáziadús környezetbe helyezte. A homogén színtér központi elemét egy nyitható-csukható, több térrészre alakítható kocka képezte, mögötte fehér rácsos függőfolyosóval. A nagy kocka közepén egy kis kockába rejtőzött a darab egyik főszereplője, egy kisfiúbáb, Rufus – az ő szemszögén át elevenedik meg a történet. A bábot olykor szakasztott mása, egy élő kisfiú váltotta. A színpadi mozgás dinamikáját alapvető mértani elemek adták: kék háromszögek és piros körök kavarogtak alkalmanként a tér egyik szélétől a másikig, természeti formák és elvont gondolatok reprezentánsaiként. A zugivó, később halálos autóbalesetet szenvedő apa és a bigott anya, valamint köztük kallódó kisfiú története nemcsak a fesztivál díját és a közönségdíjat zsebelte be, hanem versenyszereplője, a francia bariton, Philippe Brocard nyerte el a legjobb énekesnek járó trófeát is. Az anyát alakító Miksch Adrienn a gálán Ókovács Szilvesztertől átvehette az operaverseny különdíját, ami nem más, mint egy főszerep a Magyar Állami Operaházban a 2013-14-es évadban.
 
a-fegyencgyarmaton-01.jpg
A fegyencgyarmaton
 
a-fegyencgyarmaton-02.jpg
Ijesztően modern közegbe helyezte Philip Glass operáját Viktorie Cermaková cseh rendezőnő. A plzeni Josef Kajetán Tyl Színház stílszerűen a századforduló egyik legeredetibb írója, Franz Kafka A fegyencgyarmaton című elbeszélésének operaváltozatát mutatta be a cseh bariton, Jiri Hajek versenyszereplésével. A mű igazi főszereplője azonban nem ő, hanem egy mechanikus gépezet, mellyel a történet szerint a fegyencgyarmaton rendkívül brutális kivégzéseket hajtottak végre. A gépezet felépítésében felsejlenek a modern gépgyártás működési elvei. Míg az irodalmi mű a határtalan emberi kegyetlenséget négy szereplővel ábrázolta, jelen operában az Utazó szerepe korunk személytelenségét idéző, turistákat megformáló statisztákkal egészült ki. A Jiri Hajek által megformált Tiszt hol pöffeszkedő pávaként, hol egyiptomi fáraónak öltözve kápráztatta el a nézőközönséget. A mű drámai tetőpontjához közeledett, amikor a kivégzésre váró Elítélt szíja elszakadt, s a modern technika is csődöt mondott a háttérkivetítőt kezelő – Kafkára oly jellemző – rendszertanilag besorolhatatlan rovar jelmezét öltött szereplő látványos felháborodásával. A Tiszt ezután mit sem törődve a félbeszakadt ítélet-végrehajtással, az eszköz megjavítása után önmagát tette rajongott masinája áldozatává. A gépezet használatához a Tiszt levetkőzött, s vele csupaszodott rongybabává az Utazó és a családtagjait megtestesítő egyenszőke nők is.
 
mileva-01.jpg
Mileva
 
mileva-02.jpg
Az operafesztivál kétségtelenül legimpozánsabb darabja a Mileva volt, amely Einstein első feleségének szemszögéből mutatta be a fizikuszseni életpályáját, egészen a különválásukig. A Szerb Nemzeti Színház produkciója ugyan alkalmazta a modern technikát (projektoros kivetítés), drámaiságának mégsem volt szüksége bonyolult díszletekre, vagy pompás jelmezekre, a zenei anyag önmagában is megállta a helyét. Bár Mileva Maric személye sok ponton kötődik a produkciót bemutató színház székhelyéhez, Újvidékhez, a darab mégis hazájától való eltávolodását, illetve arra irányuló törekvéseit mutatja be – miközben Einstein újra és újra átgázol az érzelmein. A mű Mileva örömeiről, de még inkább szenvedéseiről szól, melyet nyomatékosít a meg-megjelenő sötét árnyalak, aki az idős Milevát személyesíti meg. Mileva alakításáért a grúz szoprán, Victoria Markaryan elnyerte az operaverseny legjobb női előadójának díját. A román basszus, Dan Popescu is versenyszereplőként játszotta Jacob Eratot, aki – csekély szerepét tekintve – nem sok lehetőséget kapott. Felvetődik a kérdés: az ő teljesítményét a zsűri hogyan tudta értékelni? A választ Ókovács Szilveszter adta meg: „Én se hittem el régebben a tanáraimnak, hogy az embert egy zeneakadémiai felvételin hamar le lehet kopogni - akár az áriát se kell befejezni. Mára már én is azt mondom, ha az énekes kijön a színpadra, mire levegőt vesz, kis túlzással már le is tudnám kopogni. Nagyon kevésből kiderül, kiben mi rejtezik. A román versenyző esetében ez úgy igaz, hogy előfordul, hogy valaki helytáll egy kortárs operaszerepben, s aztán egy klasszikus alakítás vagy ária mutatja meg, mit fedett el az ősbemutató-jellegű alakítás, amit az ítész nem tud mihez kötni, mert se a darabot, se a szólamot nem ismerheti. Tehát a román fiú esetében a hangi problémák a gálaszámban merültek fel: aznap kétszer is tanúi lehettünk annak, hogy Rossini Rágalomáriájában a végére elfogyott minden ereje. És olyan rutinalakítást vágott le a stílusbeli jegyek átsatírozásával, ami igazán jó énekesre nem vall.
 
maria-terezia-02.jpg
A Szlovák Nemzeti Színház előadásának egyik jelenete 
 
maria-terezia-01.jpg
Az operafesztivál záró darabja, a Mária Terézia bizonyára díjat nyert volna a negatív legek kategóriájában: a legtöbb szereplős, leggyengébb, leggiccsesebb díszletelemekkel tarkított produkció volt. A Szlovák Nemzeti Színház ősbemutatójának versenyszerepét a címszerepet alakító magyar szoprán, Haris Nadin alakította. Bárányfelhős égbolt fedi Európa egét, miközben a nőági örökösödés problematikájának okán egymás után törnek ki a háborúk. A zene végeláthatatlanul terjengős, tele operett és musical klisékkel. A szerelmi duett tercrokon hangnemeinek használata mint állandó motívum túlzott gyakorisággal tért vissza, csakúgy mint a rózsalugas díszletelem köré épített jelenetek. Bár a darab Mária Terézia életét hivatott bemutatni, az 1741-es év eseményeivel ér véget a több mint háromórás zenemű, s szó se esik a hátralévő 39 évről, lényegében véve az uralkodásáról. Érthetetlen az uralkodási évek elhagyása már csak abból a szempontból is, ami a témaválasztást korábban meghatározta: az alkotók a dunai országok együttműködését szimbolizáló történetet kerestek, melyre a Habsburg-ház egyik legnagyobb uralkodójának történelemformáló szerepe tűnt a legalkalmasabbnak.
Az operaversenyt október 15-én a díjátadó gála zárta, melynek során a hét döntős egy-egy klasszikus áriát adott elő a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A verseny leginkább arról a négy darabról szólt, amelyeknek szerzői kortárs zeneművészek. A résztvevő társulatok műhely jelleggel működnek, sokkal szabadabban dolgoznak a rendezők is, mint a konvencionális, ún. mainstream operajátszásban. A gálán az is kiderült, hogy akad olyan, a maga darabjában excelláló énekes, aki egy klasszicizáltabb ária éneklése során nehézségekbe ütközik. Technikailag a női versenyzők felülmúlták a férfiakat, de a produkciók értékét nemcsak az operajátszásban legfontosabbnak tűnő énektudás határozta meg. „Komplex dolog ez: valakinek az éneklés megy jobban, más meg jobb színész a színpadon. Az összművészettől nagyon sokat várunk, és eközben igen kevesen tudják teljesíteni az elvárásokat. Mert persze, lehetetlent is kérünk: egy kicsit tudjon táncolni, ne legyen merev és esetlen, érthessük a szövegét magas lágéban is, tisztán intonáljon, nagy hangja legyen, de ne ordítson, ugyanakkor a pianói is messze jussanak, megjelenése legyen esztétikus. Túl sok mindent várunk el, és amikor néha valaki ezt telibe találja, akkor meg a rajongással olyan etalonokat támasztunk, s olyan lemezeket és filmeket választunk, amelyekhez képest még sokkal nehezebb az igényeket kielégíteni mondjuk, egy februári kedd este, valahol a végeken. Az operaéneklés hatalmas feladat, szinte lehetetlen küldetés – itt és most csak Miksch Adrienn vizsgázott belőle jelesre.” – mondta Ókovács Szilveszter.
 
armelgala2012.jpg
A gála egy pillanata
 
A monumentális kőszínházi produkciókat felvonultató, a maga nemében egyedülálló verseny megrendezésére Szeged városa a jövőben is törekszik, bár szeretné magáénak tudni Avignon is. 2014-től a francia fesztiválvárosban is teljes egészében megtekinthetőek lesznek a darabok, míg az idei verseny indulói közül a díjazott produkció kerül bemutatásra: 2013. június 9-én a Haláleset a családban-t nézhetik meg az avignoniak. Az operaverseny akkor éri el igazán küldetését, ha nevelő-népszerűsítő céllal széles tömegekhez is képes lesz eljuttatni a műfajt, amely korunkban – sajnálatos módon – az általános műveltség területéről is kiszorulóban van…
 

A képek forrása: Armel Opera Competition and Festival, www.facebook.com

 

szegedilapba.jpg

Képiró Ágnes Mátészalkán született, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.