Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Azt mondom, van egy Pinceszínház, egy hely, ahol az előadások működnek”
7 kérdés Kancsár Józsefhez, a Pinceszínház igazgatójához
 
Tizedik születésnapját ünnepli 2012-ben Szeged első és egyetlen stúdiószínháza, a Pinceszínház. Január 11-én (szűk körben rendezett) gálával ünnepelték a jeles eseményt, a közönséget áprilisban ünnepi előadással ajándékozzák meg. A jubileumi év kapcsán Kancsár József, a színház igazgatója adott interjút.
 

Képiró Ágnes: Idén ünneplitek fennállásotok tizedik évfordulóját. Hogyan indult a Szegedi Pinceszínház működése?
 
01.jpgKancsár József: 2000-ben született meg az ötlet a fejünkben, amikor az akkori barátnőmmel, Kancsár Orsolyával (akkor még Kiss Orsolya) a kecskeméti Katona József Színházban játszottunk. Felmerült bennünk, hogy mi lenne, ha visszajönnénk ide Szegedre, hiszen előzőleg mind a ketten itt éltünk a városban. Én 1994-től 1998-ig voltam a Szegedi Nemzeti Színház állandó tagja, majd két évig szabadúszóként tevékenykedtem, ezt követően egy évet a kecskeméti Katona József Színházban játszottam. A kecskeméti tartózkodásunk során pattant ki a gondolat, hogy mi lenne, ha létrehoznánk egy stúdiószínházat, mert erre úgy láttuk akkor, hogy van igény Szegeden. Meg azt gondoltuk, hogy van bennünk annyi mersz és bátorság, hogy létrehozzunk egy újabb színházi formációt itt Szegeden. Azelőtt nem volt példa arra a városban, hogy valaki megvetette volna a lábát az állami színház mellett. 2002. január 11-én indult el a színház. 2001-ben láttunk hozzá az előkészületekhez, hiszen annak volt egy időtartama, amíg ezt felépítettük és eléggé kalandos úton láttunk hozzá a kivitelezéshez. Úgy kezdtük el, mint egy vállalkozást, először is meg kellett teremteni a szükséges anyagi forrásokat. Eladtuk a saját lakásunkat Budapesten és abból, valamint kölcsönből építettük fel.

02.jpg

A tíz éves születésnap: házigazdák a díszvendégekkel

Képiró Ágnes: Három évvel ezelőtt költöztetek a Horváth Mihály utcából a Dugonics térre, miután kétszer is beáztatok. Hogyan hatott ki ez az érvágás a színház belső életére illetve a nézők érdeklődésére?
 
Kancsár József: Ez egy nagy vágás volt a színháznak. 2006-ban történt meg, amikor már kezdett a színház népszerű lenni. Nagyon rossz volt az, hogy teljesen leállt a színház, be kellett zárni, az előző helyszín még most is tele van vízzel. Új helyszínt kellett kiharcolni, újra nézőket csalogatni - ez egy újabb fejezet lett az életünkben. Emellett ugyanúgy működtettük a Szegedi Várjátékokat is, hoztunk létre előadásokat. Különböző helyeken próbáltunk, nem szűntünk meg egy pillanatra sem. A korábbi helyszínen volt egy törzsközönség, előadássorozatok, mindenféleképpen egy törés volt, hiszen az emberek azt konstatálták, hogy egyik pillanatban van színház, utána pedig nincs. Sok minden volt az elmúlt időszakban, de hát ezen túl vagyunk, megint felfutóban van a színház. A befogadott előadások is jól működnek. Nagyon jól működő színház kell, hogy az emberek visszaszokjanak, arról meg nem is beszélve, hogy az emberek élete is változik: aki eddig egyetemista volt, az máshol él, aki korábban színházba járt, az most lehet, hogy babázik vagy elköltözött. De az élet az zajlik, s nekünk folyamatosan meg kell újulni.

Képiró Ágnes: Ami a társulat és a technikai személyzet létszámát illeti, viszonylag kevesen vagytok. Hány fővel dolgozol együtt?
 
Kancsár József: Az elmúlt tíz évben rengeteg emberrel dolgoztunk. Általában 5-6 állandó színészünk van, emellett vannak vendégművészek, vendégrendezők, akiket hívunk és megvannak a háttérmunkásaink is, ide értem a hangosítót, a világosítót és van egy művészeti titkárunk. Most jelen pillanatban heten vagyunk, öt fős a társulat valamint ketten alkotják a technikai személyzetet. És egyre jellemzőbben vannak köztünk azok a színészek és rendezők, akik szorosan kötődnek hozzánk, alkalmanként velünk dolgoznak. Mindig kialakul, hogy ki az, aki tud velünk dolgozni, ki az, aki nem. Ennek időbeli és anyagi korlátai is vannak.  

03.jpg

Kancsár Orsolya és Kancsár József a Válás Budán című drámában

Képiró Ágnes: Stúdiószínházként kis helyen kis létszámú közönség láthatja egy időben az előadásokat. Maga a színpad mérete is lekorlátozza a nagyobb tömegjeleneteket igénylő darabok színrevitelét. Mennyiben befolyásolja e jelenség azt, hogy milyen darabokat válogattok be egy-egy évad repertoárjába?

Kancsár József: Sok mindent tudunk játszani, csak nagyon sokféle módon, másképpen visszük színre. A Pinceszínház színpadára is felfér 15 ember, de természetesen más lesz a darabnak a hangulata, technikailag is más megoldásokat igényel. Nem lehet egy lapon említeni a Szegedi Nemzeti Színházzal ezt a színházat, már csak anyagi-pénzügyi kereteit tekintve sem. Magának a helyszínnek megvan a maga varázsa, hangulata. A darabok választásánál mindig megpróbálunk érzékenyen reagálni a társadalom hangulatára. Vannak művészi elképzeléseink, vágyaink, látjuk a színészgárdát, hogy mit lehet, kinek lehet, mire lehet osztani, minden tényezőt figyelembe kell venni. Először is azt, hogy hány színész kell az előadásba, mennyi pénzt kell arra kifizetni, díszlet, jelmez, gázsik, egyéb költségek. És akkor még nem jut be néző erre a dologra, de az első telefonnál már ketyeg a darab költsége. Ezzel együtt a mi munkánkat nem is számolom. Egy mondatban visszatérve nagyon sok érdekes darabot lehet bemutatni szerintem ebben a színházban, de eredendően itt stúdió előadásokat játszunk.

Képiró Ágnes: Létezik egy állandó törzsközönségetek. Vannak-e módszerek, amelyekkel esetleg újabb nézőket lehet becsalogatni?
 
Kancsár József: Nagyon átalakulóban van a színházba járó közönség. Az ország egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba 1200 Ft a jegy Pesten, mégsem tudják eladni, mert 800 Ft-os állójegyet akarnak venni az emberek. Őrületes állapotot élünk meg. Hiszen azt lehet látni, hogy az emberek a pénzükből elsősorban bevásárolnak, telefonszámlát fizetnek, sorolhatnám, hogy mit kell rabszolgaként megfizetniük, hiszen nem csinálunk mást, csak a szolgáltatókat tartjuk fenn. Ebben a mátrixban az embernek kevés pénze és ideje jut a szórakozásra. De talán meg kell találni azokat a lehetőségeket, hogy a néző be tudjon jönni, s ennek érdekében megpróbálunk érdekes előadásokat létrehozni.
 
Képiró Ágnes: Szegedi színházi életben hogyan tudnád a Pinceszínház helyét megfogalmazni? 
 
Kancsár József: Igazából ezt a nézők tudják megfogalmazni, én nem tudom ezt. Azt mondom, van egy Pinceszínház, egy hely, ahol az előadások működnek. A célunk mindig az, hogy a nézők elégedetten távozzanak, teltház legyen, tehát minden esetben jó előadásokat lássanak.
Fontos feladatunk az, hogy befogadó színházként is működünk, hiszen szakmai hitvallásunk: teret adni olyan társulatoknak és fellépőknek, akik Szegeden egyébként nem tudnának hol működni. Természetesen mindig megnézzük azokat a darabokat, melyeket nálunk játszanak. Nagyon sokan jönnek, hogy szeretnék ezt bemutatni, azt játszani, és ezeknek mind-mind teret adunk. A befogadásnak megvan az előnye is, hiszen egy-egy befogadott társulat újabb közönséget hozhat a színházhoz.

04.jpg

Varga Bálint és Kancsár Orsolya a Liselotte és a május tragikomédiában

Képiró Ágnes: Ünnepi produkcióval készültök tizedik évfordulótok kapcsán. Van-e az Örkény-előadáson kívül más kiemeltebb jövőbeli tervetek?
 
Kancsár József: Áprilisban készülünk a jubileumi bemutatónkra. Örkény István Tóték című darabjával kapcsolódunk be az Örkény-emlékévbe, utána pedig egyből elkezdjük szervezni a Szegedi Várjátékokat. Ez az a nyári eseményünk, amelyről azt lehet mondani, hogy a színház nem bent a pincében játszik, hanem kitelepül. Ez megint átalakulóban van, hiszen a Várjátékok szintén 10 éves lesz.

05.jpg

A tíz éves születésnapi kiállítás az előtérben

 Képiró Ágnes
 
 
szegedilapba.jpgKépiró Ágnes 1981-ben született Mátészalkán, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.