Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képiró Ágnes
Leonardo a Belváros(i)ban járt
 
01.jpgTegnap este (azaz február 16-án) egy különleges tárlatvezetésnek lehettünk részesei. Egy teremben ülve, mégis több teremben járva, egymástól több mint ezer kilométerre fekvő London és Milánó városába is betekintve világpremier részese lehetett a szegedi közönség. A Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmos termében közel félezres lélekszámú tömeg gyűlt össze, hogy részese lehessen a páratlan élménynek: a londoni National Gallery „Leonardo da Vinci, a milánói festő” című kiállítására nyerhettünk betekintést 100 perc erejéig. A világpremiernek számító Leonardo Live című filmprodukciónak 20 órától 19 ország több mint 100 mozija adott helyet. A filmet a több díjjal kitüntetett Phil Grabsky készítette, s a tárlatvezetés során kiemelt festmények kerültek részletes bemutatásra életrajzi, olykor technikatörténeti érdekességekkel fűszerezve. A kezdeményezés nem egyedülálló, nagyobb zenés-filmes eseményeket évek óta közvetítenek élőben világszerte. A szegedi közönség 2006 óta követheti élő közvetítésben az Oscar gálát, 2009 óta New York-i Metropolitan operaelőadásai láthatóak nagy felbontású HD projektorral, kiváló hangminőségben.

03.jpeg

02.jpg

A zenész
Szent Jeromos
 
Páratlan az esemény, mert az időszaki kiállításra igen hamar elfogytak a jegyek és a kiállított anyag sérülékenysége miatt nem utaztatható. Első ízben tett kísérletet arra a filmes ipar, hogy „házhoz vigyen” egy képzőművészeti tárlatot műhold segítségével. Bár már az ókorban is léteztek múzeumok, a mai értelemben vett közönségcsalogató kiállítóhelyek a XVIII. század óta alakulnak. Kezdetben királyi és fejedelmi gyűjtemények anyagát mutatták be a tárlatok, napjainkra azonban jóval tágabb értelmű jelenség lett. Részben azért, mert különböző történelmi korokat és egymástól nagy földrajzi távolságra eső helyszínekről származó tárgyakat mutatnak be egy helyen. Másrészt – és főleg ez a képzőművészeti tárgyú kiállításoknál jelentős – eredeti méretében, színezésében szemlélhetjük meg a kiállított objektumokat. Míg az első szempontot egy HD minőségben sugárzott virtuális tárlatvezetés némileg képes reprezentálni, a másodiknak aligha tesz eleget. A szemlélő a kiállítótérben egyes alkotások előtt meg-megáll, míg mások mellett viszonylag gyorsan elhalad. A közvetítés nem ad alkalmat a térbejárás lehetőségére sem.
A film beharangozásakor kuriózumként emlegették a festmények hatalmas méretű mozivásznon történő bemutatásának lehetőségét, ám a feliratozás csökkentette az élményt. Az angolul elhangzott szöveg alatti angol feliratok olyan méreteket öltöttek, hogy a szem egyszerre képes volt befogni azokat a képi látvánnyal együtt – ám az ettől többszörösen kisebb és jóval haloványabb színű, olykor nem is látható magyar feliratozás nem volt szerencsés, sőt zavarónak hatott. Emellett a közvetítés első negyedében a technika ördöge is akadályozta a nézhetőséget: percekig hol a hang, hol a kép tűnt el.  

06.jpg

Giovanni Pietro Rizzoli: Az utolsó vacsora, 1520
 
Az élmény mindezek ellenére rendkívüli volt, akárcsak az ötlet. Hiszen különlegessége tömegeket vonzott a mozikba. Már az a tény is párját ritkító, hogy a tárlatvezetésen egy időben – bár nem egy helyen –milliók vehettek részt. Míg a hagyományos értelemben vett tárlatvezetést általában egy személy irányítja, Tim Marlow művészettörténész és Mariella Frostrup műsorvezető megszólaltatták a szakmát értő és érdeklődő személyeket is. „Olyan képek ezek, amelyektől szerelmesek leszünk, mondják a muzeológusok” – hangzott el a film elején, amikor a „Szépség és Szerelem” névre keresztelt kiállítótermen haladt át Marlow. Ma alig 15 festmény tulajdonítható bizonyítottan Leonardonak, a National Gallery ezen alkotások zömét valamint 50 rajzot mutatott be a mestertől 2011. november 9. és 2012. február 5. között. A 90-nél több mű között Leonardo munkái mellett láthatóak voltak tanítványainak és követőinek alkotásai. A saját gyűjteményből kiállított anyagon túl a Louvre-ból, az Ermitázsból, Lengyelországból és a Vatikánból kölcsönöztek. A kiállítás anyaga da Vinci Milánóban töltött éveire fókuszált, ugyanis 1482 és 1499 között Lodovico Sforza milánói herceg udvarában szolgált. A filmben is szerepet kapott Milánó videóbejátszások által, valamint fokozta az élményt a zenei aláfestés is.

05.jpg

04.jpg

Hermelines hölgy
Salvator Mundi
 
Az eddigi legnagyobb számú Leonardo-gyűjteményt bemutató munkák közt láthattuk a közelmúltban előkerült, korábban elveszettnek hitt Salvator Mundit (A Világ Megmentőjét), melyet a kiállítás előtt nem szemlélhetett széles közönség. A ma ismert alig tizenöt, Leonardo által készített festményt így együtt mindeddig nem lehetett látni, maga a művész sem láthatta – még az azonos címet viselő, ám két változatban készült Sziklás Madonnát sem, melyet itt egy teremben, egymással összehasonlítva szemlélhettünk. Emellett leghíresebb alkotásai közül látható volt a Hermelines hölgy és az Utolsó vacsora egyik tanítványa által készített eredeti méretű táblakép változata, több portréja, bár a Mona Lisával lett volna igazán teljes a kollekció.

08.jpg

07.jpg

Sziklás Madonna 1483-1486.

Sziklás Madonna 1491-1508.

 
Maga a film nem egy esti kikapcsoló élmény, mint azt megszokhattuk a mozikban, bár jellegénél fogva kétségtelenül könnyed és impozáns. Mégis többszöri megtekintést igényel, több részletben – miközben a szemlélő újabb és újabb információ birtokába kerülhet Leonardo mester életművét illetően. Tekinthetjük-e a kezdeményezést egy új műfaj kezdőlépésének? Csakis akkor lehet perspektíva kiállításfilmeket készíteni, ha olyan nagy volumenű alkotó életművét mutatja be, amelyekre nem juthat el könnyen nemhogy a távoli, hanem a helyi érdeklődő sem. Máskülönben megcsappanhat a műfaj egyediségének mivoltából eredő látogatói érdeklődés.

 

szegedilapba.jpgKépiró Ágnes 1981-ben született Mátészalkán, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.