Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 „Nagy álmom, hogy ne tűnjön színháznak, amit csinálunk”
7 kérdés Székely Norberthez, a szegedi próbaKör szellemi atyjához
 
Képiró Ágnes: Milyen apropóból szervezted meg az improvizációs társulatodat?
 
01.jpgSzékely Norbert: A próbaKör épp egy olyan szituációban alakult, amikor már azon a ponton voltam, hogy kiábrándulok a szegedi amatőr színjátszásból. Megkeresett az SZTE-BTK HÖK-től Mechler Ákos és elmondta, hogy nagyon szeretné, ha valami kulturális élet is lenne a JATE Klubban. Ezt követően együtt elmentünk oda, és a klub ügyvezetőjével – aki egy kicsit szkeptikusnak tűnt az elején – megbeszéltük a feltételeket. Ennek örömére összeszedtem egy csapatot, akikkel lehet együtt dolgozni és lehet rájuk számítani. Nagy szerencsémre a számításaim szinte 100%-ig bejöttek, tehát sikerült végre egy olyan együttest összekovácsolni, akik tényleg szívvel-lélekkel teljesítik a feladatvállalást. Az első fellépésünk a felkérés után nem sokkal bekövetkezett. Nem volt túl sok időnk a felkészülésre, hiszen egy jó kötött darabot megcsinálni sok idő és sok energia, s Ákos úgy gondolta, minden hónapban lesznek fellépéseink. Szerencsére a számításai beteljesedni látszanak, ugyanis épp a múlt hét folyamán keresett meg a JATE vezetője, aki szeretné, ha ezentúl a szorgalmi időszak minden hónapjában játszanánk. Szeretnék egy olyan alternatívát mutatni, amely nem feltétlen az, ami Shakespeare meg Moliere kora óta belerögződött az emberekbe: felvonások, dialógusok, monológok, hatalmas jelmezek. Ezekkel nincs semmi gond, ha jól meg vannak csinálva, csak én azt érzem, hogy ez kezd valahol kimerülni. Egy idő után már hatvanhatodszorra látni a Rómeó és Júliát ugyanabban a jelmezben, csak más szereposztással, más rendezéssel, ahol gyakorlatilag semmi nem változik – ez az, ami kicsit frusztrál. Miért játszunk agyonra olyan darabokat, amiket lehetne másként is felfogni?  Úgy látom, jelenleg az improvizáció az a színházi produkció, amit a legszélesebb spektrumon lehet eladni, nem véletlen, hogy a Beugró és évek óta fut, ugyan csatornákról csatornákra, de a törlés akkor sem merült még fel. Emellett, ha jól tudom, az M1 jelenleg egy improvizációra épülő sorozatot készít. De amatőr szinten is ez a legtöbb nézőt becsalogató dolog szerintem.

02.jpg

Képiró Ágnes: Milyen szempontok alapján válogattad meg társulatod tagjait?
 
Székely Norbert: Pár éve már benne élek a szegedi színjátszós életben, ami nagyon-nagyon belterjes, tehát nem túl sok a választási lehetőség – maroknyian vagyunk. Úgyhogy én azokból válogattam, akikről tudtam, hogy az improvizációban megállják a helyüket, mert hiába jó színész valaki, nem feltétlenül alkalmas rögtönzésre. Valamennyien amatőr színészek vagyunk és több éves tapasztalattal rendelkezünk a színjátszás területén. Tagjaink főleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jártak vagy járnak.

03.jpg

 Képiró Ágnes: Te hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszással?
 
Székely Norbert: Nagyon korán megismerkedtem a színházzal és folyamatosan próbáltam magam fejleszteni benne, tehát sokáig tanultam ezt. Általános iskolában megnyertem minden létező szavalóversenyt s 6-7. osztályos lehettem, amikor elkezdtünk darabokat csinálni viszonylag iskolai jelleggel. Középiskolában megint a szavalás felé fordultam, mert voltak olyan babérok, amelyeket még nem arattam le. 16 éves koromban megnyertem az országos versenyeket, úgyhogy szintén megszűnt az érdeklődés, mert hova hajtsam magam, ha egyszer mindent elértem, amit szerettem volna szavalás területén. Ekkor megint a színház felé fordultam: elkezdtem járni Kecskeméten dráma faktra, illetve ezzel párhuzamosan játszottam is. Ahogy felnőttem és értem, elkezdtem gyerekekkel foglalkozni. 2009 óta vagyok a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója, s az első adandó alkalommal bekapcsolódtam az egyetemi színjátszásba.

04.jpg

Képiró Ágnes: Létezik-e esetleg olyan személy vagy társulat, amely hatással van tevékenységetekre?
 
Székely Norbert: Folyamatosan képeztem magam, aztán egyszer csak kezembe került Jerzy Grotowski műve és nagyon megtetszett, amit írt. Ezután rákerestem a különböző portálokon, és találtam videókat is, melyek bemutatták az ő munkamódszereit. Gyakorlatilag szerintem ő a posztmodern színjátszás legnagyobb alakja. Tíz éven keresztül intenzíven dolgozott ki darabokat. Egy kis szobában, kicsi térbe helyezte bele a darabot, ezzel rákényszerítve az embereket, hogy minél közelebb kerüljenek a játéktérhez. Viszonylag kis számú közönség nézhette meg a darabjait egyszerre. Nagyon családias volt a légkör, és az abszolút szegény színházat valósította meg: nincsenek kellékek, díszletet sem igazán használt, éppen ezért minden a színésznek volt a feladata, hogy megfogja az embert. Sőt ha már megfogta, akkor vezesse is. Szemléletéből minél több motívumot szándékozunk beépíteni munkásságunkba. Magam is keresem azokat az utakat, melyekkel minél jobban közelítjük a nézőkhöz a színházat. Nekem az a nagy álmom, hogy ne tűnjön színháznak az, amit csinálunk, hanem legyen inkább életjáték. Játékainkat tekintve több elemet vettünk át az angol és a hazai Beugró műsorából, de majdnem mindegyiken változtattunk. Előadásainkon váltóláz, a zsebszöveg, a stop-trükk, a másikat és az ül-áll-hajol jelenetek láthatóak váltakozó sorrendben.
 
Képiró Ágnes: Miért éppen próbaKör lett a nevetek?
 
Székely Norbert: Ezt szintén Grotowski ihlette, ugyanis az ő színházának Laboratórium volt a neve, ez már szerintem elárulja hogy ők mivel foglalkoztak egy boszorkánykonyhát hozott létre a színészetben. Én ezt szerettem volna egy kicsit visszaadni, nyilván nem egy az egyben ellopni azt a nevet, nem is érzem magunkat olyan szintűnek, hogy Grotowskival fémjelezzük magunkat. Úgyhogy mi próbálkozunk, emellett egy baráti kör vagyunk, akik próbálgatunk játékokat, s ebből lett a név.

05.jpg

Képiró Ágnes: Hogyan készültök az előadásaitokra?
 
Székely Norbert: Játékkal. Vagyis először mindig térbejárással kezdünk. Ez nálam a szokás hatalma, mert én régen nem fix helyen játszottam, hanem mindig új helyeken, és akkor be kellett járni a teret, hogy megszokja a színész. Most is jó, ha elmegyünk új helyekre, a színpad bejárásával kezdjük, hogy tudjuk hogy mikkel rendelkezünk. Aztán nyújtózkodunk, testileg felfrissülünk, utána pedig egy pár koncentrációs játék szokott következni, amennyit megkíván a csapat, s akkor szellemileg megpróbálom őket felturbózni. Utána következnek egy színésztechnikai feladatok: artikuláció, beszédkészség feladatok, majd elkezdünk aktívan játszani. Alapvetően a próbákon már nem azokat a játékokat játsszuk, amelyeket viszünk egy-egy előadásra, mert azt már tudjuk. Általában 2-3 fős jelenetekkel dolgozunk egymástól függetlenül, majd közösen megnézzük a jeleneteket és kielemezzük. Most éppen a karakterépítés folyamatában vagyunk. Az a szerencse, hogy olyan szintről indultunk, hogy nagyon sokat lehet még dolgozni. Ha ez megvan, akkor utána szeretnék a színésztechnikákban elmélyedni: helyes légzésgyakorlatokat elsajátítani, mert az nagyon fontos a színpadon, hogy egy idő után be tudjunk beszélni nagy tereket is. A jeleneteket előre megírom általában én, vagy a csoport egyik tagja, de nem mindenki tudja az összes jelenetet, s ezeket még nem játszottuk előtte sehol. Ez tényleg olyan szinten improvizáció, hogy ott kapjuk meg a jelenetet élesben, s azt, amit a játékmester kiválaszt. Meghatározott számú játékkal dolgozunk, és azok mellé próbálunk mindig újakat és újakat. A sorrendje pedig abszolút rá van bízva a játékmesterre, tehát nekünk is meglepetésszerű. Van benne logika, nem véletlenszerűen rakja be a játékokat, csak nincs rögzítve előre, hogy mi mikor következik. Ha úgy tűnik, hogy a jelenetnek nincs kifutása, akkor megállítja a játékmester. Ha a közönség tagjai hasukat fogva nevetnek, azt nyilván tovább hagyja játszani, viszont amin ásítoznak, hamarabb megpróbálja leállítani. Még az is lehet, hogy nagyon szórakoztató lenne 20 percen keresztül, de nem arról a két emberről szól az egész előadás, meg a hosszú jelenetek azért elülnek.
 
Képiró Ágnes: Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?
 
Székely Norbert: Kötött színdarabot szeretnék csinálni, mert megmondom őszintén az improvizáció nekem egy színésznevelési technika. Nem szívesen állítom színpadra. Mellette marad az improvizáció, amennyiben igény lesz rá. Mások is jelezték, pláne a játszók közül, hogy improvizációt játszani hosszú távon ha nem is unalmas, de egysíkú. Bármilyen jó szituációkat is adunk, egy idő után nem fogja kielégíteni a színészeket, márpedig azért jött el valaki játszani, mert van benne bizonyítási vágy, valamit meg akar mutatni. Ahhoz hogy ezt meg tudja csinálni, teret kell adni. Májusban szeretném bemutatni a kötött darabot.
 
Képiró Ágnes

 

 szegedilapba.jpgKépiró Ágnes 1981-ben született Mátészalkán, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.