Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Nem biztos, hogy a háborús közeg ehhez a darabhoz mindenképp kell”
7 kérdés Czene Zoltánhoz, a Szegedi Pinceszínház jubileumi Tóték-előadásának rendezőjéhez
 
Másfél hónapja mutatta be, s azóta is teltházzal ünnepeli a Szegedi Pinceszínház jubileumi Örkény-előadását. Az író születésének centenáriuma valamint a stúdiószínház 10 éves fennállása ösztökélte az alkotókat a darab bemutatására. A Pinceszínház állandó színjátszó gárdáját mindössze öt színész alkotja, ezért Czene Zoltán rendező – rájuk szabva a szerepeket – egy ötfős előadást álmodott meg, függetlenül a már létező ötszereplős változattól. A június 9-i évadzáró előadás apropóján kérdeztük a rendezőt.
 
Képiró Ágnes: Az eredeti, háborús állapotokat erősebben hangsúlyozó tragikomédiával szemben a Pinceszínház előadásában a hétköznapiságra van helyezve a hangsúly. Mi ennek az oka?
 
01.jpgCzene Zoltán: Mivel én nem éltem át egyáltalán háborút, nem voltam katona sem már, nem szándékoztam abba a közegbe helyezni, amibe Örkény ezt eredetileg tette. Engem az érdekel ebben a darabban, hogy ha adott két egyenlő ember, mik azok az okok, ami miatt egyik ember fölé kerekedik a másiknak. Tehát ez egy pszichés közelítése a darabnak, Örkény is tesz egy célzást a darab előszavában (Levél a nézőhöz) arra, hogy nem biztos, hogy a háborús közeg ehhez a darabhoz mindenképp kell. Én ezt az egy momentumot próbáltam megragadni és felerősíteni.
 
Képiró Ágnes: A Pinceszínház állandó színjátszó gárdáját mindössze öt színész alkotja, rájuk szabva a szerepeket egy ötszereplős előadást láthatunk Örkény eredetileg 13 főre írt darabja helyett. Milyen szempontok szerint húztad meg a szöveget?
 

02..jpg

 
Czene Zoltán: A postás a saját jelenetein kívül Tomaji plébános és Cipriáni jeleneteit is elmondja. Ez annak köszönhető, hogy 5 színész állt rendelkezésemre, tehát itt nem volt mese. Felhívtam Radnóti Zsuzsát, Örkény özvegyét, aki a jogutód is egyben. Arra a kérdésemre, hogy szabad-e meghúzni a darabot, beleegyező választ adott. Elmondta, hogy van belőle egy ötszereplős változat. Én erről nem hallottam, saját magam húztam meg. Azt mondta, jól van, akkor ez rendben van, megbízik bennem. Mindössze annyit kérdezett, benne van-e az a mondat, hogy „a maguk őrnagyát fel fogják akasztani, a maguk őrnagyának a parancsnokát is fel fogják akasztani, még az őrnagy parancsnokának a parancsnokát is fel fogják akasztani”? Mondtam benne van. Tehát valószínűleg ezzel arra célzott, hogy ott az a mondat a darab magja. Örkény is annak szánhatta. Az a néhány mondatnyi mag benne van ebben az előadásban, amivel én azt érzem, hogy nem csorbult a mű.
 

03..jpg

 
Képiró Ágnes: A színpad hátsó részéből mindennapjaink embereit idéző statiszták figyelik az eseményeket. Alapvetően mi a szerepük?
 
Czene Zoltán: A statiszták a falu népét testesítik meg, akik – mint egy görög drámában a kar – az eseményeket szemlélik, de mégis részévé válnak a Tót család sorstragédiájának. Egyfelől a falu közvéleményét szerettem volna a nézővel szembesíteni, és hogy a néző lássa azt, hogy a falu hogyan mozog együtt ezzel a tragédiával. Másrészt kaptam olyan visszajelzéseket, hogy nem mindenkinél esik ez le, kik ezek az emberek, akik ott mereven előrenéznek és tulajdonképpen a nézőket nézik. De mondtak ilyet is a nézők már, hogy számukra a velük szemben ülő civil emberek azt a fajta közönyt közvetítik, amivel mi viszonyulunk ma egy emberi tragédiához. Végtelen közönyösség van ma a világban, és hogy azok az emberek (a falu) nem reagálnak semmit, hiszen ezt mondtam nekik előző instrukcióként, hogy nem szabad sem kommentálni, sem semmilyen pillantással lereagálni azt, ami a színpadon történik. Csak és kizárólag mereven előre szabad nézni, és ez a fajta merevség egyes nézőkben – ami számomra meglepő – azt a jelentést hozta elő, hogy mennyire közönyösek az emberek.
 

04..jpg

 
Képiró Ágnes: Mennyire korlátolta az adott tér a díszletek alkalmazásának lehetőségeit?
 
Czene Zoltán: A terünk egy boltívek által határolt alagút, melynek keresztmetszete félkör. Ebbe a térbe én azt gondoltam, hogy legegyszerűbb, ha a darab jelentős helyszíneit egy térben helyezem el. A legfontosabb térelem a budi, egyrészt azért, mert ott történik a csúcsjelenete az előadásnak, amikor énekelnek, másrészt azért, mert ott történik a gyilkosság ebben az előadásban. A másik nagyon hangsúlyos térelem egy oltárszerű, fali applikációkkal díszített konyha, ahol legfontosabb falusi – és egyébként is emberi – attribútumok ott vannak: kereszt, házi áldás, locsolókanna, lábas, rádió. A két térelem egyben két végpont, a pozitív és a negatív pólus a személyiségben. Ahogy Örkény mondja, mindenki egyszerre jó és rossz, csak a körülményektől függ, hogy ki milyen lesz. Bármelyikünk lehetne őrnagy és Tót is különféle szituációkban. Ez a harmonikus, szimmetrikus konyha a pozitív énünk, a budi – ami tele van szarral – a negatív énünk. Minden emberben van ilyen. A két fontos térelem között elhelyezkedő kerítés hangsúlyokat teremt, a jót és a rosszat elválasztja egymástól. Egy kivétellel csak Tót mozgatja, mert a kerítés az ő személyiségét jelképezi, az ő lelki egyensúlyát szeretné kifejezni, ahogyan ez elmozdul, úgy borul fel a darabban a lelki egyensúlya és úgy jutunk el addig, hogy Tót embert öl. Egyébként a fehérség a tisztaságot fejezi ki. A kellékek pirosak, a bútorok fehérek és egy zöld alapszőnyegen van rajta minden. Magyar előadás, mert a piros, a fehér és a zöld a három legjellemzőbb szín a díszletekben.
 

05..jpg

Képiró Ágnes: Nagyon tetszett, hogy kis számú dobozzal dolgoztok. Ahogy körbejárt, lehetett volna akár egy nagyobb térben rengeteg doboz felhalmozásával látványt képezni. Nagy terekben, pláne szabad téren kellenek azok a dobozok, hogy betöltsék a színpadot. Itt ha elkezdtétek volna őket felhalmozni, az bezavarná a nézőt. De mégis, milyen rendezői koncepció alapján vettétek le a hangsúlyt a dobozolásról?
 
Czene Zoltán: Több olyan előadás volt már, ahol maguk a dobozok voltak a díszlet. Ezt a darabot a széles közvélemény úgy ismeri: „ja, tudom, az a dobozolós darab”, vagy „az a darab, amelyben dobozolnak”. Na most itt nálunk csak azért sem dobozolnak, tehát itt az első nagyjelenetben ahol elkezdenek dobozolni, ott egy ritmusgyakorlat helyettesíti magát a dobozolás cselekvését. Miért kellene dobozolni, amikor nem maga a dobozolás, hanem az a pótcselekvés a lényeg, amit az ember magának talál ahhoz, hogy ne csavarodjon be. Amelyre szüksége van az őrnagynak, hogy ne őrüljön meg teljesen. Nem tud aludni, el is mondja, hogy kell találni egy olyan mechanikus elfoglaltságot, amitől ki tud kapcsolni az agy és csak a kéz dolgozik. Na most erre mi egy ritmust találtunk ki, emellett még annyi történik, hogy körbeadják a dobozokat. Nem készülnek el a dobozok: visszajönnek, amelyeket az őrnagy egyszer már meghajtogatott, valaki visszaküldi azokat. Pont az, aki a küldő szerepben van.
 

06..jpg

 
Képiró Ágnes: A darabban használt kellékek nem mindegyike korhű, gondolok itt a légfrissítő spray-re és a plakátszerű fotóra. Tartalmaznak esetleg burkolt üzeneteket korunk embere számára?
 
Czene Zoltán: Az eredeti darabban van egy olyan szó, hogy vaporizatőr. Ez a XX. század első harmadában pumpálós parfümhöz hasonló illatosító szerkezet volt, ehelyett mi használunk egy fújós sprayt. A fotó is benne van a darabban, csak az egy picike jelenet, korábban szerepel. Eredetileg egy másik szövegkörnyezetben volt, meg más szereplő is jelen volt Ágikán és az őrnagyon kívül. A plakátszerűsége egy picit kikacsintás a mai végtelenül unalmas, közhelyes és idegesítő közegünkre, ami körülvesz minket, akár a politikára, akár a celebkultúrára gondolok. Gyakorlatilag a sztár ad magáról egy plakátot.
Ami a többi kelléket illeti, esztétikai alapvetésnek tartom, hogy minden, ami a színpadon van, a valóságban nem létezik. Az a margóvágó viszont amit másodszorra használtunk az egy valódi, éles eszköz. Kölcsönkaptuk az egyik támogató cégtől, az Orlik Irodatechnikától. A próbákon semmi probléma nem volt, Kancsár Józsi (az őrnagy) tökéletesen használta, ám az egyik előadáson elvágta a csuklóját. Van egy olyan momentum, amikor odateszi a csuklóját a géphez, s hirtelen lecsapja. Na azon az előadáson az történt, hogy a jobb keze hamarabb csapott, mint ahogy a balt elrántotta volna és olyan szinten belevágott a kezébe, hogy össze kellett volna varrni a sebet, mert olyan mély volt, de nyilván előadás alatt ezt nem lehet megtenni. Elkezdett ömleni a vére, odafogta Orsi (Ágika) először azt a papírt, amit össze kellett volna kaszabolnia, aztán Ágika zsebkendőjét kötötte magára, utána összevérezte az ingét is, de le a kalappal, mert nem állt le az előadás.
 

07..jpg

 
Képiró Ágnes: A bemutató óta teltházzal játsszátok a darabot, nagy az érdeklődés, pozitív a visszhang. Te magad mennyire vagy elégedett?
 
Czene Zoltán: Hál’ Istennek nagy az érdeklődés. De hát ez annak is köszönhető, hogy picike a színház. Azt gondolom, ha valami friss előadás, akkor az első 8-10 előadás mindig ilyen. Több olyan véleménnyel találkoztam, akik ismerik a Fábry-féle filmet, látták más rendezésben is korábban a darabot, mégis ez tetszett nekik a legjobban. Ez lehet, hogy azért van, mert annyira felgyorsult világban élünk, hogy ez az 1 óra 20 perc az, amit az ember – mondjuk egy mozifilmnyi idő – nagyon koncentrálva el tud viselni. Összességében véve én nem tudok megelégedni. Sok csiszolnivaló van még az előadáson, próbálunk is dolgozni rajta még, mert a vezetés műsoron akarja tartani a jövő szezonban is. Remélem lesz érdeklődés rá. De hogy dicsérő szót is mondjak: jó volt látni a Pinceszínház gárdáját egy cél érdekében menni előre, egy irányba, mert csak így lehet egyre jobb produkciókat létrehozni.
 

08..jpg

 
Szereplők:
Tót Lajos, tűzoltó: Rácz László
Mariska, a felesége: Papp Gabriella
Ágika, a lányuk: Kancsár Orsolya
Varró őrnagy: Kancsár József
Gyuri atyus, postás: Varga Bálint
 
fény-hang: Magony Gergely
zenei munkatárs: Varga Bálint
súgó: Veres Kitti
rendezőasszisztens: Petró Annamari
dramaturg és rendező: Czene Zoltán
 
 
szegedilapba.jpgKépiró Ágnes 1981-ben született Mátészalkán, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.