Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Doboz a dobozban”
7 kérdés Erkel László Kentaurhoz, a Jekyll és Hyde díszlettervezőjéhez
 
A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadját a Jekyll és Hyde musical-thriller előadásával indította, melyet három egymást követő estén (július 6-7-8.) láthatott a Dóm tér közönsége. A darab újfajta rendezői koncepcióval került színre, amely leginkább a díszlet újszerűségében mutatkozott meg. Képiró Ágnes a mágikus dobozba zárt, vetített látványelemekről kérdezte a sokoldalú művészt, Kentaurt.
 
Képiró Ágnes: Mik voltak azok a fő szempontok, melyek alapján megalkottad ezt a látványt?
 
kentaur.pngKentaur: Az volt a kérés, hogy egy olyan előadás készüljön, mely praktikusan bemutatható Győrben és a Szegedi Szabadtérin is. Kellett egy olyan látványt készíteni, amely működik 800 fős nézőtérrel, egy 22 méter széles színpadon és egy 27 méteres színpadon 4000 fő előtt. Ez egy nagyon komoly praktikai probléma. Azt kellett először kitalálni, hogyan lehet ezt a kétfajta, nagyon-nagyon különböző perspektívát összehozni. S utána ott volt a darab, amelynek volt egy eredeti díszlete, egy ahhoz készült rendezéssel és koreográfiával, és a jelmezek is maradtak abból az előadásból. Az eredeti magyar előadásnak a látványa elég erősen hajazott az eredeti Broadway-i koncepcióra. De mivel egy kamaramusicalről beszélünk, az egy viszonylag szűk térben játszódott, ami élvezhetetlen lenne a Szegedi Szabadtérin, sőt már a győri színpad is túl nagy hozzá. Az új látvány koncepcióban meg kellett növelni az egész környezetet. Megmondom őszintén, a szabadtéri előadásokkal mindig az a fő gondom, hogy általában egy vagy két díszlet van benne, és nagyon statikusak szoktak lenni, ez pedig teljesen idegen a mai musical színház sűrű helyszín és jelenetváltási követelményeitől. Úgyhogy mindig olyan technikai megoldásokkal próbálkozom, hogy ne csak egy képet kelljen végignézni két és fél, három órán keresztül, hanem együtt lélegezzen a látvány a történettel. Ez is egy pulzáló előadás: hol szűk térben játszódó nagyon intim jelenetek vannak benne – egy két szereplővel −, hol pedig kifejezetten tág, nagy utcaképek, ahol hatvan ember táncol, énekel. Ezt a kettősséget mindenképpen meg kellett valósítani a nagy színpadon is. A darab önmagában is egy elég modern felfogású előadás, az eredeti, Broadway-i bemutatója is modern elgondolásban készült, nem klasszikus díszletekkel operált musical. Magam is próbáltam egy olyanfajta finom stilizációt használni, melyben jelen van a XIX. század végi London, érezni fogjuk azt a fajta polgári miliőt, amelyben ez az egész történet játszódik, és közben mégis megadja azt a modern üzenetet, amelyet a darab hordoz. Sőt, a díszlet a vetítés- és a világítástechnikának köszönhetően olykor szinte mágikus kivetülése tud lenni a szereplők lelkiállapotának, gondolatainak és hangulatingadozásainak. Ez ennél a darabnál sorsdöntő lehet az ebben a hatalmas térben is értelmezhető emocionális hatások eléréséhez. 

img_8198.jpg

Képiró Ágnes: Milyen elgondolás alapján készítettél vetített látványt?
 
Kentaur: A vetítés ennél a produkciónál adja magát, hiszen annyira pörögnek a jelenetek egymás után, hogy másként nem is lehetne ezt a folyton változó közeget megjeleníteni a színpadon. Részben megemeli az egész előadást vizuálisan, illetve azoknál a jeleneteknél, ahol belső kisugárzást próbálunk kivetíteni a falakra, egyfajta plusz hatást tudunk elérni. Ez nagyon fontos egy ekkora nézőtéren, ahol a távolabb ülők nem igazán látják a szereplők arcát, mimikáját, s nekem mindenféleképpen segítenem kell, hozzá kell tennem valamit. Azt a fajta emocionális dolgot, azokat a belső apró játékokat, amit a színész az arcával tud megoldani, azt nekem fel kell vetítenem a falakra, hogy a leghátul ülő néző is ugyanazt az élményt kapja meg.

img_8393.jpg

Képiró Ágnes: A vetített fotók és a mozgóképek milyen szempontok alapján kerültek kiválasztásra?
 
Kentaur: Az állóképek nagy része eredeti XIX. századi felvétel Londonról. Arra törekedtem, hogy egy olyanfajta miliőből válogassam ki a háttérképeket is, amely az eredeti helyszínt nemcsak idézi, hanem onnan való. Tulajdonképpen azért is van ez a furcsa szemcsézettsége mindennek, mert ezek a képek a fotográfia hőskorából származnak: London parkjairól, utcáiról, embereiről. A fotók általában ismeretlen fotográfusoktól származnak, ám akad köztük néhány, melyeket valódi, nagy jelentőséggel bíró művész készített. Párat magam fényképeztem Londonban, olyan helyszíneken, amelyek abban az időben is ugyanúgy néztek ki, mint napjainkban. Ezek a képek eredetileg persze nem kifejezetten művészi céllal, csak a dokumentálás igényével készültek, de a végső felhasználás mégis egyfajta művészet lett. Azok a fotók és filmek, amelyeket az álomképben, a vízióban vetítettünk, azok általam generált grafikai anyagok vagy internetről összeszedett képek, melyek aztán teljesen át lettek alakítva. A második felvonás vége pedig saját képanyagból készült. Igyekeztünk minél kevesebb mozgóképet alkalmazni, mivel a kortól idegen a film, de úgy gondolom, hogy mindennek, ami mozgó, annak olyan pontban van szerepe, amelyet nevetséges lett volna másképp megoldani. Én nagyon óvatosan bánok a mozgóképpel a színpadon, főleg amikor illusztratív szerepe van. Úgy gondolom, hogy a két médiumnak óvatosan kell találkoznia azért, hogy mind a kettő meg tudja tartani az identitását és ne menjen egyik a másik rovására.

img_8444.jpg

Képiró Ágnes: A díszlet keretezettsége a szabadtéri színjátszás elveivel némileg ellentmond. Nyilván ezt indokolta az a praktikai elgondolás, hogy ugyanez lesz a díszlet a darab további, győri előadásai során ősztől. Szerepet játszott a koncepcióban más ok is?
 
Kentaur: Ez egy párhuzamos előadás, nemcsak ide készült, hanem részben szabadtéri, részben kőszínházi előadás. Nem nagyon éreztem volna helyesnek, hogy a Dóm architektúrája itt nagyobb szerepet kapjon, mindenképpen ki akartam vágni a Dóm térből ezt a londoni képet, ugyanis az épületnek − bár fantasztikusan szép − semmi köze a történethez. Úgy vélem, nagyon furcsa párhuzamokat eredményezett volna, hogyha ez a színdarab a Dóm előtt játszódik. Úgy gondolom, hogy ennél a műnél nagyon fontos volt az, hogy beszorítsuk ebbe a bizonyos kockába ezt az egész történetet. Az alapkeretet az 1851-es londoni világkiállításra készült – ma már nem létező − nagy üvegpavilon inspirálta. Ennek az épületnek a rácsszerkezetét, illetve osztásrendszerét használtam, amikor a keretező panelek raszterét megterveztem.  

img_8419.jpg

Képiró Ágnes: A játékszíntér keretét jelentő nyitott doboz az előtér vörös kerete által még erősebb hangsúlyt kap. Mi motiválta ennek a kettős keretezésnek a megalkotását?
 
Kentaur: Ez doboz a dobozban, melyet maga a vörös keret ölel körbe. A vörös négyszögletes keretnek és a hengernek, mint két alap geometriai formának az ütköztetése fontos volt. Maga a keret mindenképpen arra szolgált, hogy kiszakítsuk bármilyen térből a látványt. Az előadás díszletelemeiben egyébként van egy kis keleti hatás, amely egyfajta időtlenséget sejtet. Bármennyire széles a szegedi szabadtéri színpad, a mélysége nincsen meg, tehát itt több olyan probléma felmerült, ami a győri színházban már nem lesz gond: Szegeden nem tudunk igazán hátrafelé kiváltozni a színpadról, mert nincsen hátul elég hátsó színpad, ha pedig előrébb jöttünk volna, akkor nem lett volna jó az oldalsó nézőtérről a látvány. Tehát itt is egy technikai trükköt kellett alkalmazni, azért van ez a furcsa gömb horizontja is így a háttérnek. Ez egy ilyen csiki-csuki játékdoboz.

img_8448.jpg

Képiró Ágnes: A keret magában foglal egy félhengert, mely folyamatos mozgásban van: nyit, zár, vagy eltűnik, és már csak az alapját képező kört érzékeljük belőle. Milyen szimbolikákat rejtenek magukban azok az alapvető geometriai elemek, melyeket hangsúlyozol a díszletmegoldásodban?
 
Kentaur: Ezek az alapszimbolikák, a kör a teljességet ábrázolja, végül két ellentétes mozgású kettős körré válik, ami a végén a főhős víziójánál a lélek meghasonulását ábrázolja. Próbáltam egy elég klasszikus kör-négyzet rendszerben dolgozni, ez a győri színpadon egy kicsit pontosabb lesz, mert ott tudunk négyzetet csinálni. Itt nagyon szűk lett volna a díszlet, vagy nagyon magas lett volna az oldalfala, így a kockából téglalap lett. Úgy gondolom, hogy így is elég tisztán érthető ezeknek a szimbólumoknak az ütközése a színpadon. Ez a kettősség evvel a két fallal talán valakinek lejön, hogy a két én hogyan tud különválni, ezért van olyan sok tükör, tükörképek. Ez egy igen nehéz feladat egy ilyen nagy színpadon, mivel ez egy intim darab tulajdonképpen: belesünk valakinek az életébe egészen szűken és egészen közelről, szinte nagyító alatt és akkor értjük igazán a problematikát. Úgy gondolom, hogy eleve ez a modern keret mindenképpen hozzátesz, a történet időtlenségét megadja. A fekete-fehér vetítésnek is az a szerepe, hogy érzékeltessük a korbeli különbséget, közben picit elmegy illusztratív irányba. Ezeket az aprónak tűnő, de egyébként naggyá váló szimbolikákat lehet a legjobban használni.  
 

img_8215.jpg

img_8244.jpg

 
Képiró Ágnes: Erre a tervedre, illetve az egész koncepciódra te magad hogyan tekintesz, hogyan értékeled a munkáid között?
 
Kentaur: Nagyon élveztem a tervezői folyamatot. Az utóbbi évek egyik legkomplexebben sikerült előadásának tartom. Ami a tervekből végül megszületett itt a színpadon, abban természetesen sok kompromisszum van és talán van még egy-két kiforratlan momentum is, nyilvánvalóan a győri előadásra még változni fog. Itt részben a helyi adottságoknak megfelelően kellett a terveket adaptálnom: mind a vetítésben, mind a világításban, mind a díszletmozgatásban. De úgy gondolom, maga az alapkoncepció egy jó koncepció és a hazai musical előadások között kiemelkedően jó előadás született.

img_8124.jpg

Képiró Ágnes
Fotók: Szemendrey István
(Kentaur portréja a fidelio.hu-ról származik)
 
 
szegedilapba.jpgKépiró Ágnes Mátészalkán született, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.