Czipott György
Ite missa est
Tamásnak, útra
nem, nem szólnak harangok,
bőrükön nem pattog grünspan
és éppoly közönysüketek,
akárha mi valahányan
karácsonyi bevásárlás után.
ki vette már lajstromba
megnemszületett kisdedeinket?
ki tartott mustrát kótyavetyén?
megapadt szemünk könnye
amfiteátrumbéli ordítozáskor,
megapadt jószó
minden irigy önfeladásban.
ezt tudjuk vésett kövekként:
sóvárulni birtokörömök hiányán!
már kibuknak síma templompadokból
minden vásári szavakészek,
köpönyeghagyott üdvfillér kuporgatók,
csak harangtornyok zúgása
kovászolja egybe elméjük csöndjét,
csak oltárokról pipiskedve lopott
azsúros áldozati kendők
lengetik őket fölsózott mennyugarig.
nem, nem szólnak harangok.
kövérségükön grünspan libabőrzik.
kevesülünk. robogunk lélekveszejtve
sarokharapó árnyékunk elől
és bétemül szívünk iszamósan
minden húsvétváró búcsúban.
pedig ég kékje fölhabzott már…
