Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czipott György
Versek
 
Ezerszer eltipor
 
El ne dőljön láthatár,
fejed emeld vitézül!
    Mázsányi csönd csizmaként
    torkomra lépni készül.
 
    Legázol éj hadoszlop,
    kényén bármi eltipor.
Fény léssz, tavasz, madárdal!
    Míg szememre száll a por?…
 
Tágabbá kékül mennybolt,
pihéznek majd a szárnyak!
    Megint nem lesz ki nem volt,
 
    nincs menekülni innét.
    Várhatnak akik vártak,
    pörög rám kocka ismét...
 
 
Fagyöngy
 
Imádságbog, téltarolta ágak.
Fagyöngy, csúfolt feltámadás.
Pökhendin tengermorajlik
e mérget szétnyálzó város.
Körbeállják félszeg dombok,
elsorvadt ágyékú hegyek.
Körbeállják roskadt háttal,
toron körömmel fizetett
kendős siratóasszonyok.
Állják e megüresült ravatalt.
Szókupecek, haszonpecérek
hitet hajítnak – akárha kapcát –
villanykandelláberek tövére.
Hamisgyöngysor utcák,
lefolyókba ragadt honos bűn.
Áporodott napkapualjakban
nagykorúsul púpos szerelem,
míves csecsemőgyilkosság.
Árvalányhaj holnapot terem.
Ilyen koszéjen szélerdőkben
galoppoznak leszázalékolt,
fékezett habzású falovak,
lovagolnak nyájas mosolyú
képviselők, mind csupa afrik.
Sziszeg közelnyugati szél,
arcoldó ködöt zászlózik
törvényhű hazaházkupolára.
Tengert mórikálnak folyvást
sunyi vád- és szűzbeszédek
kétszázszóterhű limuzinokban.
Siratni, egy ország volt kiterítve!
Viszi a szél, viszi a pernyét,
viszi a csersavas őszvégi ködöt.
Surrog fizetésszalagok véknya.
Tűz csorog siratóasszonyok
hátáról megüresült ravatalra,
hajuk ökörnyál, erre lobog, arra,
zsoltár tompul, sóhajjá apad.
Csak e félszeg dombok.
Csak ez elsorvadt ágyékú hegyek.
Csak ez a láncos evezőpad.
 
Elpukkantak a bűvészpetárdák és
köpönyegközöny bűbájhoz kevés.
Hitelt sem kovászol már senki többé.
Tiszta üvegcserép élű szók marják
bukdácsos szívem konokkülönbbé.
Kocsmán rozsdánkárhozott lakat.
Eltart mentségkézfogás: Nem vártak...
molyrágta jogaim úgysem érti más.
Imádságbog. Téltarolta ágak.
Fagyöngy. Csúfolt feltámadás.
 
Igeidő
 
A van, kútmélytükörbe ér.
Magábahullik – visszatér.
Időtlenóta.
 
Önnönmaga elé kerül
fény szemhatáron. Szétterül.
Föloldva álmok lényegét,
árnyékká szivárog setét.
Bogáncsos, settengő semmi,
életterét most teremti,
csillagot kék égtálba fojt.
Kábán kopik tegnapnyi volt.
 
Lényére semmi sem talál,
fölbomlik, mássá összeáll,
kipingált arcot vált idő.
Porrámállik kínján a kő,
holdtócsán rozsdáll a holnap.
Vén angyalok sót vacognak:
Bűntelenre itt rátalál
jól kimódolt kereszthalál.
 
Reggel. Hat óra.
Lompos, híg flaszterbűz felett
harangok bongást vedlenek.
 
 

czgy7k.png

Czipott György Budapesten született 1951-ben. 1977. és 1991. között a Lapkiadó Vállalat munkatársa, a rendszerváltás után a Heti Kis Újság tervezőszerkesztője, rovatvezetője, majd könyvkiadó, végül újfent kiadványszerkesztő, -tervező. Képzőművészettel is foglalkozik, több verseskötete jelent meg.