Merényi Krisztián
Kórház Béla
Kövér egyed, alig mozog,
erkélyéről rálát a kórházra.
Bámulja, mint fűtött ifjú
rideg szerelmesét.
Benne óhajt élni,
gyógyír lehet magányára.
Szeretet s élet lengi körül,
no és a koszt sem rossz.
Gyakran betér egy kávéra,
fájdalmas arccal leül
valamelyik váróba,
és idősnek, rokkantnak
panaszkodik:
derekáról, szívéről,
cuzámmen az életéről.
Kávéját kortyolja, s titkon
örvend vélt egészségének.
Ínyenc ő, kórház-ínyenc!
Mindig talál ehetőt, vagy
mások által nem ehetőt:
büfékukában, toalettben.
Mondja is egyik reggel:
kóstoltam az összes gombát,
kivéve emberbőrről…
Nincs kecmec, irány a kórház!
Félrehív egy bőrgyógyászt.
Komoly pénzt ajánl fel:
Ha lenne oly jó valami
keveset összekaparni.
Érvel: Shenzhenben
méhlepényt esznek, s adják
szülészeten dollár ezrekért…
Az orvos csak nézi, mint
eszelőst, s faképnél hagyja,
gondolja: Biztosan egy
járó a pszichiátriáról.
Hétvégére unokaöccseit
hagyják nála néhány órára…
Szokott így lenni.
Általában kórházast játszik velük.
A plüssállatokat hosszúkás
tányérkákra, vagyis kórházi
ágyakra fekteti, s
szívószál-infúziókat készít.
A kicsik figyelmesen lesik
minden mozdulatát.
Ő pedig lelkesen magyaráz:
Emez itten nem mozog, meghalt,
de abba még járkál a lélek,
hozok neki szíverősítőt...
Belefárad; nem úgy a gyerekek.
Mondja nekik bágyadtan:
Meghaltak, eltemetjük őket.
Dobozokból, fekete zoknikból
félszobányi, takaros temetőt épít.
Arca grimaszba torzul.
Sóhajt, s beledől saját gyártású sírkertjébe.
A gyerekek nevetik, azután értetlenül
nézik keresztté váló,
széttárt kezű nagybátyjukat,
hogy miért nem játszik velük többé.
Merényi Krisztián költő, író. Karcagon született 1970-ben, Budapesten él. Hat önálló kötete jelent meg, három verseskönyv és három novelláskötet, a legutóbbi Maradj nyugton, hullácska címmel, 2011-ben a BabelPress kiadónál. Fehér Klára- és Bólya Péter-díjas.Korábban a SzegediLapon: Vidéki városi