Juhos-Kiss János
A molnár fecskék és a Jón-tenger
Korfu szigete régi és új legszebb káprázataink egyike. A leglátogatottabb Sissi királynőnk volt kastélya – ma az Acheleon palota.
A Jón-tenger legnagyobb szigete Korfu, turista paradicsom, igaz minden kétszer drágább, mint Magyarországon. Sidari Mermories hoteljének balkonjáról gyönyörködöm a tengerben, a két sor pálmafában, a benyúló fehér félszigeten, sapkája a dús növényzet. Oldalt karcsú ciprusok láthatók, azon túl rejtőzik a Canal d’ amour! Korfu lakói az ókortól napjainkig minden megszállót túléltek, velük keveredtek, éltek. Az első világháború után az angoloktól függetlenek lettek, a szigetet Görögországhoz csatolták. Mi, magyarok ide hozzuk kicsi pénzünket, hogy a színes leanderek lengedezéseiben gyönyörködhessünk, hogy szépen leégjünk (induláskor a Liszt Ferenc repülőtéren tényleg elvették a nagy napozó olajunkat), hol a végtelen tenger számunkra továbbra is megfejthetetlen talány, de kékes-zöldes csíkjaival, szaggatott hullámaival még tovább recézi fájó emlékeink: lelkünk. A fekete-lilás albán hegyek messziről derengenek. Ennyi a magyar élvezet: kék dimenzióban fehér fellegek.
Balkonom fecskefészkéből ismerős csevegések melengetnek. Vajon, miután ez a két fecskefióka a fészekből kirepül, merre vándorol? Milyen megfejthetetlen egy parányi élet. Akár egy fecskevillódzás az égen, mint egy ismerős fészek az ismeretlenben. Mint egy morajló tenger partkán lépdelő, nem kagylókat kereső ember puszta létezése.
A fészekben egy követelőző fecskefióka fekete feje látszik. Észrevétlenül landolt az anyja vagy az apja, enyhíteni nagy étvágyát. Felváltva szépen megoldották az etetést. Talán nem is tudják a szülők, hogy a vastagabb hangú, nagyobb fecskefiókájuk csőrébe háromszor is több rovart tesznek, míg az méltóztatik félreállni, hogy a kisebbik is kidughassa fejecskéjét, hogy neki is jusson valami. Több napi tapasztalatom, hogy sokkal kevesebb rovart kapott, mint az erőszakos testvére. A szülők vagy nem akartak adni neki, vagy mielőtt a csőröcskéjébe rakták volna szállítmányukat, maguk nyelték le, s hirtelen elvillództak. Néha több fecske közelítette meg a fészket, mintha a szülők azt csevegték volna: nézzétek, ez a kisebbik csórénk milyen csenevész. Három hónap alatt úgy-ahogy felnevelik fiókáikat, de aztán egész évben mit csinálnak? Unatkoznak? Nézik a tengert? A mi fecskéink meg évente kétszer két kontinensen és az egész Földközi-tengeren átrepülnek! Hol itt az igazság? „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked”– jut eszembe az ötödik parancsolat. Negyvenvalahány évvel ezelőtt tanultam a Heidelbergi Kátéból. Térben és időben fontos. Hazánk körkörös országaiban hetente két órában tanítják a hittant. Beépítették az általános iskolai tanórák közé. Mi meg két évtizede idétlenkedünk holmi etikával és erkölcstannal. (Az utóbbit 2014 szeptemberétől én is tanítani fogom.) Holott az erkölcstan egy mondatban összefoglalható: légy jó ember ezért s azért, ne légy gazember!
Ennyit a molnár fecskékről és a végtelen tengerről – már az sem veri partjaink, semmi sem mossa partjaink! A nagyhatalmak elmosták…
Kisebb nagyobb hullámok igyekeznek partra vetődni – hiábavaló hentergéssel! Sok kis habozás özönlik – ritkán jön a tajtékozás! Felemelő érzés, hogy mindenhol vannak leleményes magyarok. Az egyik hotel bejáratánál magyar tábla hirdeti, hogy itt délelőtt és délután is lehet magyarul beszélni (egy szőke, magyar recepciós hölgy leleménye). Vendéglők előtt magyar szövegű menük. A motorcsónak kölcsönző sárga falán angol nyelvű plakát hirdeti, hogy itt angolul és magyarul is lehet információt kérni, csónakot bérelni! (Ugyanakkor, az ott lengő angol zászlót valaki leszedte a napokban. Maradt a görög, a korfui, a csónakos-logós, a német, az olasz és a magyar zászló, mindegyik külön vasrúdra szerelve. Jó volt reggelizés közben a Memories vendéglő teraszáról figyelni, hogy a magyar zászló lengedez a németnél is egy arasszal magasabban! Fent a vártán! Mivel selyemből van a magyar zászló anyaga, reggelente csak az lengedezett „boldogan”. A műanyag zászlók szélcsendben meg sem moccantak.)
Kellemes érzés a széles homoksávon napozni – az úszás és a nők bámulása kezd fárasztó lenni – majd bevonulni a finoman, alázatosan legyező óriáspálmák árnyékába. Felső leveleikkel büszkén, erőteljesen integetnek, mintha örök titkokat szeretnének kimondani, de az is lehet, hogy csak a beterelő fiúknak (minden vendéglő előtt betérésre, fogyasztásra győzködik az arra járókat) akarnak segíteni, de akkor is jobban járunk velük, mint Pesten a kidobó fiúkkal.
Korfu szigetén, Sidarin, 2014. július 16-án
Juhos-Kiss János 1959. január 12-én született a mezőségi Széken. 1964-ben szüleivel együtt Szamosújvárra költözött. 1978-ban érettségizett, majd tizenhat hónap katonaság után hét évig műasztalosként dolgozott a szamosújvári faipari kombinátban, míg orvosi műhiba következményeként le nem százalékolták. 1988 tavaszán orvosi kezelésre érkezett Magyarországra, azonnal felvételizett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem szakára, melyet 1992-ben végzett el. Jelenleg történelemtanárként dolgozik, tagja a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Megjelent két verseskötete, négy prózakötete és egy CD-kiadványa, melyen Galán Géza színművész előadásában hangzanak el művei.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Könyvajánló; Ember vagyok; Válaszra hiába várunk; Dimenzió; Két vers