Hajdú Róbert
Léggömb
Vajon mi történt velem?
Napok óta a szívem,
nem úgy ver, mint régen.
Azt mondják, hogy érthető,
hiszen ez a szerelem;
csak az a baj, hogy én nem kértem.
Ő sem kér belőlem,
kár ide minden szó.
Ne áltassuk magunkat,
hogy még megoldható,
az, hogy látjuk egymást és a végén
semleges marad majd a búcsúzó.
Hát nem fogok én bánkódni,
mert te azt mondtad, hogy nem szeretsz még
senkit, akivel leélhetnéd az életed.
És nem fog érted a szívem fájni,
csak megmaradsz, mint egy rossz emlék,
amit lufiba fújok és elengedek most: ég veled!
Durranj léggömb szét!
Vajon mi történt velem?
Napok óta a szívem
betartja végre idejét.
Látsz-e engem, mondd, a léggömbről,
jó-e a szemed?
Hát elengedlek most: ég veled.
Hajszolom a boldogságot
Már régóta hajszolom a boldogságot,
azt mondják, fontos, hogy az ember az legyen.
Én próbálom hálómmal bekeríteni,
de valahogy mindig kiszökken.
Lehet, az a baj, hogy nagyon akarom.
Ha nem tennék semmit, talán egyszer csak
felkeresne magától engem és meztelen
testemhez bújna, és én nem tudnám, hogy vak.
Úgy képzelem el őt, hogy néha fuldoklik a hangja,
mint mikor emberek sírnak a vonal végén,
mikor nem lehet mit kezdeni az egésszel,
felfoghatatlan, mint a perem a világ szélén.
Nem mondom, hogy nincs boldogság,
de azt sem, hogy az egész nem csak illúzió,
hogy azért vagyunk boldogok, mert azok akarunk lenni,
hogy győzni akarunk, mint egy lábnélküli hosszútávfutó.
