Müller Szilvia
Megváltoztunk
Emlékeim kirakósát
Rakosgatom össze,
Mind Rólad szólnak
Összepréselem az ajkaim
Ahogy a fényképekhez
Gondolatok szövődnek.
Lassan kész a történet,
Megesett,de mégsem valós.
Összegyűjtöm hazugságokat,
S mire végzek,újra elhiszem öket.
Már azt hittem ezen túl vagyunk,
Hogy Ti bántotok és én állom.
Hideg helyeken ücsörgök,
begubózva ,egyedül
Mint a Gaz növény jeges virága.
Az is vagyok.
Gaz vagyok.
Minden tagomban érzem.
Lemerevedek,megrogyok.
Ujjaimon dérből szőtt
csillagok táncolnak.
Nekem nincsen miért
melegnek lennem.
Az emberek azok,akik elűztek.
Végül egyre csak azt éneklem,
Hogy ordítani tudnék.
Miért nem teszem?
Nem tudom.
Minden nyomot hagy a fehér köveken.
Léptek. A suttogás. Gondolatok. Érzelmek.
Emlékeim darabkáit
Illesztgetem össze.
Most már Rólam szól.
Mosolygok.
Bíboros vonzalom
Kivert kutyaként emelem
Fel a fejem kezdődik.
Szétszakad a világ,
Apró darabokra hull.
Bezúzza a koponyám,
Átreped a tudatom
Nem tudom, hol vagyok.
Ez egy másik dimenzió,
Lüktet az agyam,
A szívem leáll majd döngve
Kalapál.
Ordítok itt belül
Elment az eszem?
Szuszog a világ
Lelassul a végtelen.
Rázkódik a föld,
Vakon bolyonganak
Az emberek körülöttem.
Elesek, Kiabálok:
Ébredjetek fel!
Furcsán néznek rám.
Nem hall senki sem?
Egy halk dallam csillog
Bomba csapódik a hídba
Hirtelen fény villan s, az
Ablakok beomolnak.
Ordítok vadul
Elment ez eszem?
Morajlik a világ
S a tetejére állt.
Elveszett a talaj, zuhanok
Szél süvít a fülembe,
Semmit nem hallok.
Egy jól artikulált mondat…
A gyomrom, mint a méhek
Behorpad a mellkasom:
Nem kapok levegőt, Segítsetek!
Mozogni nem tudok,
A padlót nézem
Valahol egy kéz érint
És megint Zuhanok.
Ordítok itt belül
Elment az eszem?
Hangtalan világ
Kihagy az emlékezetem
Sírás, könnyek,
Fuldoklom! -gondolom.
Beterít a víz,
Szűk a cella körülöttem,
Alacsony a plafon és
Közelednek.
Nincs rés, se ajtó
Sehol a kiút!
Valahol dörömbölnek,
Verik az ajtót,
Az enyémet.
Csak suttogok neked
Elment az eszem.
Tiéd vagyok
Teljesen, egészen.
Aranykapu - Lótuszvirág
Elnyúlok a zöld takarón,
És hallgatom néhai lényed
Utolsó üzenetét:
Nincs idő, ...
Itt dobol, lüktet a fülemben
Mit akkor szolgáltál mohón,
Az eltiport, eltemetett, elfelejtett.
szeretni,
Kopogtatok az ajtókon,
Nem nyithatsz utat helyettem,
Nem törhetek rád én sem.
kifejezni,
A maradandó és a mulandó
Vízválasztó csupán hiszem, hogy
Nincsen lét sem halál.
megköszönni,
Megtagadták, hogy lássalak,
Még egyszer egy mély szippantás,
Egy pillantás, hogy reményt adjak, kaphassak.
elköszönni,
Magasságig nyúló Emelet,
Rohanó ügetéssel, hatalmas orrlikon fújtatva,
Elszáguldott a merengő hátas.
gyászolni.
Csak rohanunk mind, a vesztünk után.
Müller Szilvia 1996-ban született, Kengyelen él. A középiskola második évében kezdett el komolyabban foglalkozni írással. Novellái jelentek meg antológiákban, újabban versekkel próbálkozik. Irodalmi terveit sokan támogatják – szülei, testvérei, tanárai egyaránt.