Somi Éva
A Brown-recept, úgy is mint kód...
Dan Brown: Inferno című regényéről
(Dan Brown: Inferno. Budapest, Gabo Könyvkiadó, 2013. Fordította: Bori Erzsébet)
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
(Dante Alighieri: Isten színjáték, Babits Mihály fordítása)
Dan Brown napjaink egyik sikerírója. A vérprofik – Coelho, J. K. Rowling, Robin Cook – közé tartozik, akik valamit nagyon eltalálnak: hogy mi kell a tömegnek. Amikor kialakítják írói stratégiájukat, úgy képzelem, leginkább egy átlagolvasó figurája jelenik meg lelki szemeik előtt: egy rejtélyekre, titkokra, ezotériára, misztikára, szövevényes bűnügyekre, összeesküvés-elméletekre fogékony, kalandra, akcióra éhes olvasó. Aki szellemi erőfeszítésre mérsékelten hajlandó, mert mondjuk csak kikapcsolódni akar, vagy éppen utazik, vagy… Ezen olvasók egy része nem zárkózik el az ún. magasirodalomtól sem, de ahhoz másképp lát hozzá, más olvasmányokat választ. A sikerírók a célközönségüket nem csak saját országukban, hanem globálisan képzelik el, mert az sem mindegy, hogy a megjelent könyv mit hoz a konyhára. A sikerírók, ha megtalálják saját útjukat, hangjukat, egyik napról a másikra a világ leggazdagabb emberei közt találják magukat. A színvonalas lektűr mesterei markánsan különböznek is egymástól. Például Coelho, a „mágus” és Rowling egyaránt a misztika, ezotéria világával varázsolja el az olvasót, Cook pedig az orvosi krimikkel borzolja a kedélyeket.
Dan Brown a kultúr-thriller mestere. Elég, ha csak a világsikert hozó A Da Vinci-kódra, majd az ezt megerősítő Angyalok és démonokra meg a belőlük készült, óriási nézettségű filmadaptációkra gondolunk. Legújabb könyvében, az Infernóban már nemcsak az íróban, de az olvasóban is rögzülhetett a siker Dan Brown-féle receptje, ami nagyjából így néz ki:
Végy egy zseniális főhőst, amilyen Robert Langdon, a harvardi egyetem művészettörténésze és szimbólumkutatója, aki a szakterületén világhírű és akinek a tudására a legmagasabb szinteken is igényt tartanak. Langdon professzor persze nem valami nyápic szobatudós, hanem igazi szupermen, egy 007-es ügynök sármjával és egy egyetemi tanár szaktudásával (a maga idejében Indiana Jones is ilyesmi volt). Amikor a katedráról, akár saját előadása közben is, elszólítja egy visszautasíthatatlan feladat, azonnal az akciók világába csöppen, amiként, mondjuk a Skyfall James Bondja, és végigszáguldja a fél világot. Egyetlen nap alatt, földön, vízen, levegőben. Fáradhatatlan főhősünk, akin nem fog az idő, most szinte a nulláról indul: egy kórházi ágyon ébred, nem emlékszik semmire, csak homályos képek futnak előtte. Négyezer mérföldre massachusettsi otthonától, Firenzében van, és azt sem tudja, hogy került oda, hogyan szerezte fejsérülését, aminek következtében amnéziában szenved, és az sem világos előtte, mi az a titokzatos tárgy, amit a holmijai között találtak. Ám alighogy magához tér, máris menekülnie kell, mert az életére törnek. (Számos hollywoodi film indul hasonlóan, nemde?)
Legyen persze egy női párja, segítője is főhősünknek, aki szintén átlagon felüli IQ-val, ügyességgel és állóképességgel rendelkezik. Igaz, az Infernóban meglepetést is tartalmaz a sémának megfelelő szereplő, dr. Sienna Brooks karaktere. (A filmek óta, lássuk be, Langdon professzor Tom Hanks, míg a női párja Audry Tatou – A Da Vinci-kód, 2006 – vagy Ayelet Zurer – Angyalok és démonok, 2009 – alakjában testesül meg. Az Infernóban is őket képzelhetjük magunk elé.)
De folytassuk a receptet! Végy egy leegyszerűsített világképet, melyben a Jó és a Rossz küzd egymással. Tedd egyértelművé, hogy professzorunk a Jó ügyéért harcol, és a világon egyedül csak ő képes arra, hogy megmentse az emberiséget a végső pusztulástól. Ellenlábasai a megtestesült Rosszat képviselik. Az Infernóban a főgonosz Bertrand Zobrist génkutató, aki a Föld túlnépesedését egy morbid ötlettel próbálja megakadályozni, és hiába, hogy Zobrist a történet elején öngyilkos lesz, a tanítványai – a titokzatos Konzorcium ügynökei kezdeti támogatásával – továbbviszik az ő őrült eszméjét. A pestisnél is veszedelmesebb vírus fenyegeti az emberiséget. Ezt kell megakadályoznia Robert Langdonnak, ami nem kevés küzdelem árán, végül is sikerül neki. (Naná!) Jóllehet csak részben. Újdonság a két megfilmesített regényhez képest, hogy itt azért több a csavar úgy a történetben, mint jellemekben: kiderül, hogy Langdon professzort többszörösen átverték, senki és semmi nem az, aminek és akinek látszott. Tehát az Infernóban nincs igazi, vérbeli happy end. De megmarad a Remény…
A recept következő kelléke: végy egy izgalmas, fordulatos, akciódús cselekményt, legyen benne üldözés, menekülés, lövöldözés, megfejthetetlennek látszó rejtélyek, titkok, melyek kódjai azért a neves szimbólumkutató által (persze) előbb-utóbb megfejtődnek. Legyenek titokzatos tárgyak, jegyzetek, jelképek, összekevert idézetek, a legkülönbözőbb helyeken: épületeken, Dante halotti maszkján, bárhol. Legyen a helyszín egy-egy világváros, amelyet egyébként turisták milliói ismernek, most mégis új arcukat mutatják, és ezernyi meglepetést tartogatnak.
Ezek után végy egy széles körűen ismert műalkotást. Ezzel kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy Dan Brownt ez különbözteti meg a már említett Coelhótól és Rowlingtól, amennyiben bizonyosfajta kultúrtörténeti ismeretterjesztést is felvállal. Ráadásul képes aktivizálni is olvasóit. Hiszen azok is megnézték Da Vinci Utolsó vacsoráját és azok is elővették Róma térképét, sőt: turistaként bejárták az örök város négy nagy helyszínét, vagy a Louvre-ot, akik addig még nem ismerték azokat. Vagy kedvük támadt utánanézni a Fibonacci-számsornak és a pápaválasztás módjának, melynek eddig csak a végeredményéről értesülhettek, ám a Da Vinci-kódtól motiválva a teljes ceremóniáját megismerhették. Ugyanígy van vagy lesz az Infernóval is: azok is előveszik majd az Isteni színjátékot, kíváncsiak lesznek szerzőjére, Dantéra, akik eddig nem is hallottak róla. Ebben az új regényben ugyanis a világirodalom egyik legnagyszerűbb alkotásának egyik fejezete, az Inferno (Pokol) néhány sora a kód, mely Langdont és Sienna Brooksot elvezeti a megoldáshoz. A középkor hármas tagolású, legteljesebb látomásának, melynek tárgya a túlvilág, persze, hogy a Pokol a legizgalmasabb része: itt nyerik el a bűnösök méltó büntetésüket és szenvednek kínok kínja között, örökkön-örökké. Megírása, a XIV. század eleje óta számtalan műalkotást ihletett meg. A Brown-olvasóknak is érdemes megismerni ezek közül néhányat – annál is inkább, mert több közülük a regényben is szerepet kap. Például Botticelli: A Pokol térképe című festménye nagyban segít elképzelni, mi vár a bűnösökre, az utolsó jelenteket aláfestő zene, Liszt Dante-szimfóniája pedig a vészjósló hangulatot. Ami a színhelyeket illeti, megint a világ legszebb városaiban száguldozhatunk a főhőssel, a legismertebb nevezetességeiket fedezhetjük fel vagy fedezhetjük fel újra, felelevenítve megkopott élményeinket, amennyiben már jártunk az adott helyen. Ott sorakozik a könyvben Firenze a híres dómjával, a Palazzio Vecchióval, a Keresztelőkápolnával, a Ponte Vecchióval; Velence a Szent Márk térrel, székesegyházával, a Canal Grande a vaporettóival, gondoláival, végül Isztambul az Hagia Sophiával, az Aranyszarv öböl festői látványával, az Európát Ázsiától elválasztó Boszporusz híddal...
Nem volna illendő lelőni a poénokat és elárulni, pontosan milyen veszedelem fenyegeti az emberiséget, sem azt, hogy Robert Langdon és Sienna Brooks között szövődik-e szerelem. Néhol azért elgondolkodhatunk: vajon az őrült rohanás, menekülés közben hogyan képes hősünk többször is halálpontosan felidézni korábbi előadásainak halálpontos szövegét, beleértve diákjai kérdéseit is… – kicsit itt is kilóg a lóláb: bizonyos ismeretanyagokat csak így tudott a szerző beleilleszteni a regény szövetébe, talán nem a legszerencsésebb megoldást választva. De az biztos, hogy kasszasiker lesz majd az a film is, ami ebből a könyvből készül!
Somi Éva 1951-ben született egy Békés megyei kis faluban, Mezőgyánban. Magyar-orosz szakos tanári diplomáját 1974-ben szerezte a JATE-n. Nyugdíjba vonulásáig tanított, több iskolában is. Tanári pályáját végigkísérte az írás-újságírás. Publikációi különböző lapokban és folyóiratokban jelentek és jelennek meg. Több irodalmi társaságnak is tagja. Oktatási segédkönyveit sokan használják országszerte. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2004-ben Toldy-díjjal jutalmazta. Két felnőtt gyermeke van.
A szerző írása korábban a SzegediLapon: Árvaiék Amerikában