Bene Kálmán
A szegedi Madách-kultusz utolsó két évtizedéről
A kultusz szót a ma irodalmi közbeszédében általában negatív, sőt, gyakran kifejezetten dehonesztáló jelentésben használják. Dávidházi Péter kultuszkutatásról szóló alapművének bevezetésében idézi az értelmező szótár két meghatározását[1], majd ennél differenciáltabban maga is megkísérli definiálni a kultuszt, főképp az irodalmi kultuszt három területen: mint beállítódást, mint szokásrendet és végül mint nyelvhasználatot[2]. Dávidházi könyve a fenti kultusz-meghatározások szellemében igyekszik részletesen bemutatni és elemezni a magyar Shakespeare-kultusz történetét, annak minden vadhajtásával, káros hatásával együtt. A könyv összegzésében viszont két évszázad magyar Shakespeare-kultuszát értékelve kimondja: „a kultusz összehasonlíthatatlanul több kulturális értéket segített napvilágra, mint amennyinek létrejöttét megnehezítette, vagy ideig-óráig meggátolta.”[3] A hivatkozott szakmunka gyakran úgy hidalja át azt az ellentmondást, hogy a kultusz minden negatívuma ellenére hasznos és előremutató tevékenység is lehet, hogy nyelvhasználatában a pozitív értékelés esetén a Shakespeare-tisztelet kifejezést használja inkább. Most, amikor egy másik magyar irodalmi kultusz történetének egy kicsinyke szeletéről szeretnék vázlatos képet nyújtani, én is ehhez a cselhez folyamodom: a több mint egy évszázados szegedi Madách-kultusz utolsó két évtizedéről szólva előre bocsáthatom: az itt elmondottak talán nem is a Madách-kultusz adalékai: a szegedi Madách-tisztelet eseményei, dokumentumai sorjáznak majd az itt következő kis összefoglalóban.
A szegedi Madách-kultusz fő színterei igen sokáig a Tragédia színházi bemutatói voltak, mind a kőszínházban, mind a szabadtérin. 2009-ben volt 125 éve a szegedi első Tragédia-előadásnak[4] és 2008-ban volt 75 éve az első szegedi szabadtéri premier[5] (milyen szomorú, hogy egyik évfordulót sem ünnepelte meg egy új bemutatóval a Játékok!). A 2000. év nyarán látott (felejthető) utolsó szabadtéri Tragédia-előadással ez a fajta színházi Madách-kultusz ismét hosszú időre lezárult, s csak 2011-ben éledt újjá, a Vidnyánszky Attila által színpadra állított, a legjobb hagyományokhoz méltó bemutatóval[6].
De elindult a rendszerváltás éveinek hajnalán egy másféle Madách-kultusz, egy olyan, a kultikus szertartásokat mellőző, legalábbis háttérbe szorító tevékenység, amely sokkal inkább nevezhető a Madách-tisztelet szervezett és formába öntött megnyilvánulásainak.
Írásom tehát az elmúlt 20 év „Madách-tiszteletének” szegedi vonatkozásairól kísérel meg néhány tényt, adatot, összefüggést bemutatni. Miért épp erről az időszakról? Mert azóta működik az ország egyik legtöbbet dolgozó irodalmi civil szerveződése, a Madách Irodalmi Társaság és ennek a társaságnak a legerősebb csoportja a szegedi. Tehát a társaság tevékenységéről, s különös tekintettel az ebben a társaságban dolgozó szegedi Madách-kutatók munkájáról fognak szólni az itt következő sorok.
A MIT honlap tömör összefoglalója igen sokoldalú, kiterjedt tevékenységre utal – az itt következőkben megkísérlem néhány fontos adattal bemutatni ezt a tevékenységet, s kiemelni belőle a szegedi hozzájárulást a Társaság munkájához. A Társaság alakuló ülésén és az első szimpóziumon még csak magam képviseltem Szegedet, azóta számarányunk a Társaság tagjai és aktív közreműködői között a létszám közel harmadára nőtt. A Madách Könyvtár néven futó könyvsorozatunkban 92 tanulmányszerző közül például 23 szegedi[7].
A Madách Társaság fő „kultikus eseményei” tehát a tudományos ülésszakok, amelyeken Madách Imre életművének kutatásáról, vizsgálatáról számolnak be a „szertartás” résztvevői, s ezt a tevékenységüket papíralapú és elektronikus publikációikkal is dokumentálják. A résztvevők egy jövendő magyar „Goethe Intézet” megalapításáról álmodtak, de miután közel két évtized alatt nem sikerült a civil társaságnak ehhez állami támogatást szerezni, ma már csupán egy virtuális Madách Intézet, avagy Madách Archívum létrehozásán fáradoznak. Így viszont nem kell semmiféle politikai, irodalompolitikai intézménynek beszámolni munkánkról, a Madách-kutatás a Társaság „úri passziója” maradt, s marad valószínűleg, amíg Madách Imre irodalmi életműve fontos része lesz a magyar kultúrának.
Most mégis beszámolok erről a tevékenységről, mert nem szeretném, ha tanszékünk megszűnésével együtt „Madách-tiszteletünk” dokumentumai is elenyésznének, viszont örülnék, ha a néhai irodalom tanszék hozzájárulása a Madách-kutatáshoz valamivel több figyelmet kapna az eddigieknél karunk számos értéke között.
A Madách Irodalmi Társaság tehát megalakulása óta a költő szűkebb pátriájában tartja összejöveteleit, itt évi rendszerességgel valóban végez olyan „kultikus szertartásokat is”, melyek talán a fentebb leírt és kárhoztatott formáihoz közelíthetőek a kultusznak. Minden évben megkoszorúzzák Madách balassagyarmati szobrát, meglátogatják a csesztvei kúriát, emléktáblát helyeztek el annak a balassagyarmati ügyvédnek a házán, ahol Madách először felvetette egy társaságban a Tragédia alapötletét. Emellett kijárták a szlovák hatóságoknál, hogy a sztregovai kastély falára magyar nyelvű emléktábla is felkerülhessen, a bennlévő kiállítás tablóin ne csak szlovákul és angolul, de az író anyanyelvén is szerepeljenek a feliratok, Madáchról publikálnak a nógrádi Palócföldben, sikerrel szerepelnek a folyóirat pályázatán (több szegedi kutató hozott el díjakat, így pl. Máté Zsuzsanna, Varga Emőke, Cserjés Katalin). A megye elismeri tevékenységüket, tagjaink közül többen elnyerték legmagasabb kitüntetését, a Madách-díjat (többek között Tempfli József váradi püspök, Nagy Ervinné balassagyarmati tanár, Kozma Dezső professzor Kolozsvárról, Andor Csaba, a Társaság elnöke, vagy Máté Zsuzsanna és e sorok szerzője, Bene Kálmán Szegedről).
A Madách-kultusz fent sorolt megnyilvánulásainál fontosabb tevékenységnek tartom, amit a Madách-kutatásban végzett a Társaság. Ha megvizsgáljuk kiadványaink tartalomjegyzékét, egy igen sokoldalú, szerteágazó munkára következtethetünk belőle. A 73 kötetnek csak mintegy felében, 35 kötetben játszanak főszerepet a Madách-életművet, életrajzot vizsgáló, feltáró értekezések, közlemények. (18 „rendes”, 2 Fráter Erzsébet Szimpóziumunk kötetei mellett kiadtuk a társaság tagjainak, köztük több szegedinek[8] is önálló tanulmánykötetét.) A tematika igen változatos: az életrajzi írásoktól a műelemzésekig, a recepciótörténettől a komparatisztikai jellegű tanulmányokig, a filológiai, szövegkritikai adalékok feltárásától a műfordítások, a Madách-illusztrációk elemzéséig, Madách-adaptációk vagy színháztörténeti események bemutatásától a teljes elemző monográfiákig nagyon sokféle írás jelent meg ezekben a kötetekben, közülük majdnem minden második szegedi szerző tollából.
A kötetek másik fele néhány egyéb, fontos Madáchhoz kapcsolódó témakörbe sorolható. Nem találhatunk szegedi szerzőket a Madách-életrajzok írói között, a bibliográfiák összeállítói, a dokumentum-kötetek létrehozói, kiadói és sajnos a műfordítók között sem. Annál fontosabb munkát végeztek a szegediek a szövegkritika, szövegkiadás terén, hiszen a Társaságnak nemcsak az életmű és írójának minél szélesebb körű megismertetése a célja, de szeretnék, ha a Tragédia mellett más Madách-művek is könnyebben hozzáférhetőek lennének a nagyközönség számára. Ezért határoztuk el Madách műveinek megjelentetését, megfelelő szövegkritikai háttérrel, szövegmagyarázatokkal. Ilyen kiadást produkált egy Madách-beszéddel kapcsolatban Árpás Károly említett kötete. Az új, 12 kötetesre tervezett Madách összes művei sorozatot is elindítottuk Bene Kálmán szöveggondozásával és szerkesztésében. Előtanulmányként megjelentettük a költő fiának, Madách Aladárnak összes verseit, valamint a Tragédia kétkötetes új kiadását[9], kiadtunk egy CD-t, amelyen a nagy mű valamennyi fontos szövege, tehát az 1861-es, 1863-as, a költő életében megjelent szövegek mellett a kézirat, az 1923-as Tolnai-féle „őskritikai” kiadás, az 1989-es Kerényi-kiadás és egy általunk előállított új, pontos szöveg található meg egymás mellett, sok képi dokumentummal megtoldva. Ezt a CD-t egy a Petőfi Irodalmi Múzeummal együtt a frankfurti könyvvásárra készített fordítás-CD-vel folytattuk, ahol 20 nyelven 25 fordítás szerepelt[10]. Szöveggondozásunk eredményét mind saját honlapunkon, mind az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárában is publikáljuk. A kiadások elektronikus részének felelőse szintén szegedi. Ugyanez mondható a tanulmánykötetek szerkesztéséről is: Andor Csaba mellett Máté Zsuzsanna és Bene Kálmán végzi ezt a munkát. (Csak zárójelben jegyzem meg: ennek a két kutatónak megjelentek a Társaság kiadványai mellett máshol is Madách-tárgyú könyvei.
Lehetne sorolni tovább is a Madách Irodalmi Társaság működésében részt vállaló szegediek munkájának bemutatását, de azt hiszem: ennyi adat is elegendő bizonyíték arra, hogy él Szegeden Madách tisztelete, van jó értelembe vett kultusza a költőnek. Befejezésül egy szubjektív, a kultusz hagyományos fogalomkörébe illő, sokak által elítélendőnek tartott megnyilvánulással zárnám le az összefoglalómat.
Ez egy hatéves történet: hat éve megjelentettem egy ismeretlen szerző pályázati drámáját, amelyről rögtön a pályaművek bírálata után is felmerült a gyanú: lehet, hogy a József császár Madách hattyúdala[11]. A könyvben hosszan bizonyítottam: ez a gyanú igen alapos, szinte minden Madáchra utal benne. Vártam a részletes bírálatokat, a cáfolatokat – ám hat év alatt csak néhány udvarias ismertető és egy felületes, fölényeskedő „ledorongolás” született. Ezért ma már kijelentem: hitem szerint Madách Imrének a Tragédia után szinte legtöbbre értékelt műve, a Mózes mellett valószínűleg van még egy kiváló drámája, az említett apokrif.
Jegyzetek:
[1] Dávidházi Péter: „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Gondolat Kiadó, Bp. 1989. 5. l. − A két értelmezés: ’szertartásokban kifejeződő vallásos tisztelet’, ill. ’valaki, valami iránti nagyfokú, gyakran túlzott tisztelet’.
[2] „A kultusz mint beállítódás bizonyos szellemi vagy anyagi értékek rajongó, mértéket nem ismerő, mindenek fölötti tisztelete, tehát teljes és feltétlen odaadás, mely imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól eleve felmenti; mint szokásrend szentnek tekintett helyek fölkereséséből, ereklyék gyűjtéséből, szövegek áhitatos gondozásából, szent idők megünnepléséből, szertartáson való részvételből (….) áll; mint nyelvhasználat pedig túlnyomórészt olyan (magasztos) kijelentésekben ölt testet, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet…” Ld. Dávidházi 5. l. !
[3] Ld. Dávidházi 330. l.!
[4] Az 1884. dec. 27-ei bemutatót követően még nyolc előadásban játszotta Szegeden a Tragédiát Nagy Vince társulata, Somló Sándorral (Ádám) és Hunyady Margittal (Éva) a főszerepben. (Vö. Enyedi Sándor: A Tragédia színpadon. 125 év. Bibliográfia. Madách Irodalmi Társaság, Bp 2008. Madách Könyvtár 60.)
[5] A szegedi 12 kőszínházi bemutató után 13. bemutatóként 1933. aug. 26-án került először a Dóm tér közönsége elé a mű, Hont Ferenc rendezésében, Lehotay Árpáddal, Tőkés Annával és Táray Ferenccel a főszerepekben. (Vö. Enyedi 2008!) Ezután még 20 Tragédia-bemutató volt összesen Szegeden, 4 a kőszínházban, 16 a szabadtéren.
[6] Az új bemutatót megelőző konferencián a REÖK palotában is részt vettünk, a 10 előadás fele kutatócsoportunk tagjai közül került ki. Az előadások tanulmányformája megtalálható a Digitális Madách Archívumban, magyar és angol nyelven.
[7] A főiskolai irodalom tanszék oktatóinak (Bene Kálmán,Bíró Zoltán, Gyémánt Csilla, Kakuszi B. Péter, Madácsy Piroska, Máté Zsuzsanna, Varga Emőke) és „tiszteletbeli” kollégáinknak (Békési Imre, Cserjés Katalin, Huba Márk, Nagy Edit, Árpás Károly, Varga Magdolna) 157 tanulmánya jelent meg a sorozatban. A tanszékhez kötődő egykori középiskolás, főiskolás és bölcsészhallgatóinknak (György Ádám, Réczei András, Árpás András Dániel, Békési Eszter, Bene Zoltán, Papp Nóra , Szőke Ágnes, Mészáros Zoltán, Kádár Zoltán) 15 tanulmánya látott napvilágot.
[8] Így pl. önálló kötete jelent meg Madácsy Piroskának (A Tragédia üzenete a franciáknak), Árpás Károlynak (Egy Madách-beszéd elemzése), Varga Magdolnának (Körök és koszorúk), Máté Zsuzsannának és Bene Kálmánnak (Madách Imre lírája − irodalomesztétikai és filológiai nézőpontból), Nagy Editnek (Karinthy Madách-írásairól) is a sorozatban.
[9] Az itt felsoroltak bibliográfiai adatait ld. a www.madach.hu Kiadványaink rovatában!
[10] A magyar alapszöveg a Társaság kiadványából került a soknyelvű CD-re.
[11] A kérdéses dráma szövege, s a hozzá kapcsolódó tanulmányok olvashatóak a www.madach.hu Madách-tanulmányok rovatában.
Bene Kálmán 1947-ben született Kiskunhalason, 1957 és 1971, majd 1983 és 1999 között élt Szegeden, 1999-től a Szeged melletti Deszken lakik. A József Attila Tudományegyetem magyar-német szakán végzett 1971-ben, 1973-ban doktorált, PhD-értekezését 1997-ben védte meg. 1988-tól a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Tanszékének oktatója, majd tanszékvezetője. Az SZTE JGYPK Tanítóképző Intézet Magyar Szakcsoportjának főiskolai tanáraként vonult nyugdíjba. Számos tanulmány, több tankönyv és segédkönyv szerzője. A Vajda János kritikai kiadás XI. kötetének (Színibírálatok és színházi tárgyú glosszák) és a Madách Irodalmi Társaság által megjelentetett Madách összes művei több kötetének szerkesztője. 2007-ben Madách-díjjal tüntették ki.