Dinók Zoltán
Látogatás az albérletben
Az anya megkente a zsemlét, szalámit tett rá s ilyen szendvicsből készített legalább ötöt. Tett a szatyrába egy kis limonádét is meg narancslevet. Úgy gondolta, meglátogatja fiát, ki már harmincnégy éves s egyedül él egy koszos, elhagyatott albérletben. Rozália fél háromkor útnak indult. Dezső épp sepregetett a háza körül, amikor megpillantotta anyját, de egyáltalán nem lepődött meg.
– Nohát! Vásárolni indultál? S nálam kötsz ki?
– Hoztam neked egy kis kaját meg italt!
– Igazán nem kellett volna.
Aztán az agglegény bevezette a lakásába az anyját. Rozáliának feltűnt, hogy nincs nagy rend a szobákban és sok szemét hever a földön. Elszontyolodott.
– Szoktál takarítani?
– Igen. Miért?
– Nem úgy néz ki a lakásod.
– Néha nagy a kupleráj, de hidd el, mindig tisztaság van itt.
– Lehet, hogy tisztaság, de miért hevernek a könyvek a földön? S a ruhák az ágyon?
– Ugyan már! Annyi baj legyen!
– Nálam ilyet nem láthattál!
Dezső a konyhába vezette Rozit. Mikor Dezső kinyitotta a hűtőt, s belelátott anyja, igencsak meglepődött. Méghogy nem kellett volna szendvics meg üdítő…! Olyan üres volt, mint a temető, amikor nincs halottak napja…
– Hiszen alig van ennivalód! – mondta.
– Épp most akartam bevásárolni! – ezzel nem hazudott.
– Biztos minden rendben van nálad?
– Hát persze, anya, ne aggódj!
– A hűtöd üres, és azt mondod minek hoztam kaját?
– Jól van, na, most akartam bevásárolni, hányszor mondjam még?
– Fiam, csalódtam benned! Otthon azt mondtad – minden a legnagyobb rendben lesz!
– És talán nem úgy van?
Rozi sóhajtott, mire kopogtatott valaki. Dezső barátnője volt, Diána.
– Gyere csak!
Az anya nagyot nézett. Dezső zavarban volt, a lány még jobban.
– Ő az anyám, Rozália
Kezet fogtak. Az anyuka elpirult. Nem gondolta, hogy fiának barátnője van. Pedig ott állt az orra előtt.
– Ő Diána! – mutatta be a lányt.
– Szép napot! – mondta Rozália.
– Magának is! – szólt Diána.
– Azt hiszem, akkor nem zavarok! – dünnyögte az anya.
– Egyáltalán nem zavar! – mosolygott kényszeredetten Diána.
Diána csinos nő volt, karcsú, nagy mellekkel. Szép, szőke haja vállig ért. Miután végigmérte, Rozália a szobába hívta fiát, kettesben akart beszélni vele.
– Nem is mondtad, hogy barátnőd van.
– Anya, nem köthetek mindent az orrodra! Ez az én magánéletem!
– Jól van, egyébként örülök neki!
– Tényleg?
– Persze, így legalább nem egyedül vagy a nap huszonnégy órájában!
– Végül is nemrég ismerkedtünk meg. Amúgy nem vagyunk mindig együtt.
– Jól van, fiam, minden jót kívánok neked. Nekem most mennem kell. Vigyázzatok magatokra!
Rozi Dianától is elköszönt, Zoli pedig szívesen fogadta anyjától az ételt és italt.
– Ha bármi bajod van, csak szólj!
– Oké! – mondta Zoli
Az anya elment. A fiú csak akkor vette észre, hogy Diána is egy hozott egy élelmiszerrel teli szatyrot. Kicsomagoltak, kenyeret vettek elő szalámival. Ettek. Zoli közben egyre csak az anyjára gondolt. Valahogy sajnálta őt… Nem tudta megmagyarázni, hogy miért…
Dinók Zoltán 1981-ben született Kecskeméten. Volt hírlapárus és könyvkereskedő. Leginkább novellákat ír, de versekkel is próbálkozik. Ezeket a Partium, a Kapu, a Napsziget, a Várad, a Kláris, Látó, a Palócföld, a Népújság, a Napút, a Szabadság, a Muratáj, az Újnautilus, az Ezredvég, a Nappali Menedékhely és a Stádium közölte.
A szerző írása korábban a SzegediLapon: Zoli és a matektanár; A hajléktalan és a Hamlet; Az árva; Bosszú törött nyakú kakassal; Nehéz szülés; Végül az anya szégyenkezik; A randevú; Mózes, a munkanélküli; A zongoradarabA szerző írása korábban a SzegediLapon: A hajléktalan és a Hamlet; Az árva; Bosszú törött nyakú kakassal; Nehéz szülés; Végül az anya szégyenkezik; A randevú; Mózes, a munkanélküli; A zongoradarab