Dinók Zoltán
Bosszú törött nyakú kakassal
Mátyás hajat mosott, felöltözött és indult biciklivel a városba. A falutól odáig jó öt-hat kilométer volt a távolság. Fájós lábbal tekerte a pedált, mikor az úton egy embert látott feküdni.
– Talán részeg lehet? – gondolta.
Leszállt a bicikliről, odament a férfihez. A közelben talált egy kutat, próbált belőle vízhez jutni, de addigra a férfi elhajtott a biciklijével.
– A nemjóját! – hördült fel.
Gyalog érkezett be a városba. Az eszébe se jutott, hogy a tolvajt keresse, keresztet vetett a kerékpárra. Szokatlan volt a forgalom. A boltos már várta. Húst, tejet, szalámit, sajtot, tejfelt, lisztet, hagymát, borsót, és egy kis csemegét vett.
– Képzelje, gyalog jöttem be, mert az úton találkoztam egy férfivel, aki a földön hevert, de mire segítségére siettem volna, átvert s ellopta a biciklim!
– Nem jelenti fel?
– Azt kéne, de nincs kedvem a rendőrségi ügyekhez...
– Én a maga helyében feljelenteném! – mondta a boltos.
Mátyás rideg arckifejezést vágott. A boltos becsomagolta az élelmiszereket. Kifizette. Gyalog hazaballagott a faluba. Felesége, Róza éppen a szomszédjánál töltötte az időt. A kapuban találkoztak.
– És a biciklid?
– Ellopták!
– Mi?
– Útközben átvert egy férfi. Feküdt elvágódva az úton, s úgy csinált, mintha eszméletét vesztette volna, vízért mentem, aztán mire visszafordulok, azt látom, hogy már távolodik a biciklimmel.
– Ó, te szerencsétlen!
A pórul járt férj bement a konyhába, két gyermeke már várta. Kipakolt a szatyrából, enni adott a gyerekeknek. Eközben Róza a tyúkólba tartott, s egy beszélgetésre lett figyelmes. Ketten álltak a kerítésen kívül, az egyik Julika, Róza barátnője, a másik egy ismeretlen férfi. Az asszony jól hallotta a szavaikat, de ők ezt nem tudhatták.
– Remélem, lesz annyi eszed, hogy hallgatsz a dologról!
– Nyugi, Mátyás nem fogja megtudni!
– Róza ismer engem. Mit szólna, ha tudná, hogy a felesége barátnője eszelte ki az egészet!
– Nem tudja meg, efelől biztos lehetsz!
Azzal a beszélgetők elvonultak. Róza igazán mérges lett. Ezt nem gondolta volna Julikáról. Az urának nem mert szólni. Ám úgy gondolta, ezt meg kell bosszulnia. Julikának rengeteg kakasa volt. Elhatározta, hogy egy kakasnak kitöri a nyakát.
Másnap reggel átlopózott barátnője tyúkóljaihoz, fogta az egyik kakast, és indulattal teli kitekerte a nyakát – csupán puszta kézzel.
– Tessék, te szipirtyó! – motyogta dühösen.
Délre az egész környéken híre ment a dolognak. Julika még sírt is.
– A kedvenc kakasom volt!
Nem értette senki a történteket.
– Ki tekerhette ki a nyakát és miért? – csodálkoztak.
Mátyás sem értette a dolgot, s így fakadt ki:
– Egyik nap a biciklimet lopják el, másik nap meg Julika kakasát ölik meg!
Róza hallgatott. Próbált úgy tenni, mintha neki aztán semmi köze nem lenne az egészhez. Mindenki félteni kezdte a javait és magát.
Amikor délben összeült Mátyás és családja ebédelni, a család feje így szólt:
– Nehéz időket élünk!
– Néha magunk nehezítjük meg! – mondta Róza sunyin mosolyogva, azzal ette tovább a marhapörköltet. Persze, Mátyás nem értette a célzást.
Dinók Zoltán 1981-ben született Kecskeméten. Volt hírlapárus és könyvkereskedő. Leginkább novellákat ír, de versekkel is próbálkozik. Ezeket a Partium, a Kapu, a Napsziget, a Várad, a Kláris, Látó, a Palócföld, a Népújság, a Napút, a Szabadság, a Muratáj, az Újnautilus, az Ezredvég, a Nappali Menedékhely és a Stádium közölte.
A szerző írása korábban a SzegediLapon: Nehéz szülés; Végül az anya szégyenkezik; A randevú; Mózes, a munkanélküli; A zongoradarab